A turáni átok fogalmát csak azok értik meg, akik a magyar őstörténetet abban a formában ismerik, ahogy az megtörtént. Akik tisztában vannak népünk belső-ázsiai származásával, a mentalitásával és szokásaival.

Eredetileg az átok, a mágia egyik formája, a kimondott szó erejébe vetett hiten alapul, kimondása magában hordja a teljesülést is. Maga a „turáni átok” fogalma csak a XIX. század óta ismert, és feltehetően az osztrákok sulykolták belénk létezését, hogy elvegyék tartásunkat és önbizalmunkat.

Szerintük ősi átok eredménye a magyarok hírhedt pesszimizmusa, a magas öngyilkossági ráta, politikusaink széthúzása, a sok történelmi csapás.

Eredetünket nem ismerők későbbi időkben is sokféle magyarázatot agyaltak ki a turáni átokról; főleg a Szent István és Koppány közötti, kreált kibékíthetetlen ellentéttel.

Átokkal a magyarok széthúzását, önmegvalósító hajlamát szokták megideologizálni, példaként emlegetve, hogy akár Mohácsnál, vagy a Rákóczi-féle szabadságharcban, vagy 1849-ben, 1920-ban, netán 1956-ban a „széthúzás” volt az oka annak, hogy szabadságharcainkat és háborúinkat elvesztettük; pedig minden esetben a túlerő győzte le a magyarokat. Sem a tatárokkal, sem a törökökkel, sem az osztrákokkal szemben, sem ’49-ben az orosz sereggel vagy az antant hatalmakkal, és 1956-ban az orosz tankokkal szemben semmi esélye sem volt a magyarságnak.

A nemzet mai pártoskodását is sokan a turáni átokhoz kötik, bár mindezeknek semmi köze sincs bármilyen átokhoz. A legtöbb ország parlamentjében van kormánypárt, van ellenzék, amelyek egymás ellen küzdenek. A szabadságszeretet, az önállóság, a büszkeség, a tehetség kibontakoztatásának igyekezete gyakran vezet széthúzáshoz. Ezt is a magyar egyéniség eredendő hibájának, „turáni átoknak” nevezik.

A lovas életmód gyakori helyváltoztatás, sokszor hosszabb vándorlás, más népekkel való sűrű érintkezés során alakul ki. Ebből az következhet, hogy a nagyállattartó lovas népek szélesebb látókörűek, világlátottabbak, másokkal szemben megértőbbek, nagyvonalúabbak és türelmesebbek, mint a letelepült etnikumok.

A belső-ázsiai lovas társadalmak sohasem törekedtek a nekik behódolt népek kiirtására vagy erőszakos beolvasztására; az idegenekkel szemben szabadon, önérzetesen viselkedtek, akárcsak valaha az alföldi magyar parasztemberek, akik sohasem csúsztak-másztak a mindenható tisztviselők előtt, és nem alázkodtak meg.

Miért nevezik az átkot turáninak? Magyarázata őstörténetünkből következik. Őseink – az onogurok, vagy ahogy más népek nevezték, a szavárd hunok – Belső-Ázsiából Ordoszból kiindulva, a mai Közép-Ázsia (Kazakisztán), földrajzilag Turán területére értek. (A Turáni-alföld Ázsiának Irántól északra fekvő területe, a Kaszpi-tenger, az Aral-tó környéke, a mai Türkmenisztán nyugati része és a Kirgizsztyep.)

Turánban sokakat megkísértett a környezetükben viruló nagyobb birodalmak (Chorezm, Szogdia, Baktria stb.) jóléte. Néhányan úgy gondolták, hogy ezek a számukra idegen „kultúrák” szebb és jobb jövőt biztosítanak nekik. Kevesen eltávoztak őseink közül, de egy idő után – mint ahogy ez általában szokásos – ráébredtek arra, hogy az ő életük más, mint az idegeneké és vissza akartak térni eleikhez. Erre nem volt lehetőségük, mert vezéreink kiátkozták és kiközösítették az elpártolókat. Ez is lehet a turáni átok eredete.

Honfoglalóink között három török származású kazár csoport is volt, a hét törzs sem volt azonos múltú, de amikor valami nagy, közös ügyről, vállalkozásról volt szó – például, hogy visszafoglaljuk Attila ősi birodalmát – akkor összefogtak, mert ez volt a siker záloga. A magyarok semmivel sem széthúzóbbak, mint bármely más európai nép, csak ellenséges ideológiák szerették volna szabadságszeretetünket átokká varázsolni. Kisebb ügyekben valóban gyakori a széthúzás, de ha az ország sorsáról volt szó, a magyarság mindig összetartott: ez történt 2010-ben is.

Nincsen sem turáni, sem más átok a magyar népen, csak az európaitól eltérő világnézet, a haza mindenekfölötti szeretete, ami több más népnél nem ismert erény.

Hankó Ildikó