Az idei, számtalan tekintetben évfordulós évben sokak megbocsáthatatlan mulasztása, hogy meg sem említették azon hőseinket, akik bölcsességükkel, nem egy esetben életük feláldozásával küzdöttek a haza megmaradásáért. Bocskai István esetében még pótolható eme mulasztás.

2002-ben a Hajdú-Bihar megyei Kismarjára érkező Szabó János református tiszteletest azzal fogadták a helybeliek, hogy tudja-e, Bocskai István szüleit, nagyszüleit a településen temették el. A szájhagyományt egy 1776-ban kelt protocollum, valamint a fejedelem 1595-ös végrendelete erősítette meg, amelyben halála esetén az uralkodó Rudolf császárt arra kéri: „…hogy, ha az Istennel az úgy vagyon elvégezve, hogy ez a mostani harcon az én Istenöm az én lelkömet megkívánja, és az én kegyelmös Uram mind ez által diadalmasson maradna, könyörgök ö fölségének, mint kegyelmes Uramnak, méltóztassék kegyelmességéből testömet kivitetni, és az Atyám Anyám koporsójában kis Marjában tetötni…” A Debreceni Déri Múzeum részéről Módyné Nepper Ibolya régész vezette ásatás eredményeként 2004 tavaszán a templomban feltárt Árpád-kori templom szentélye alatt rá is bukkantak a kriptára. A jelentős eseményről a Magyar Demokrata 2004/27-i száma tudósított. A sírleletek alapján a helybeliek határozott szándéka, hogy a kriptát Bocskai-kegyhellyé nyilvánítsák, a szeptember 22-i hétvégén valósággá vált. Az ásatások 2004 augusztusában zárultak le, ezt követően megkezdődött a felújítás pénzügyi feltételeinek megteremtése. A következő évben a Kismarjai Református Gyülekezet a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz benyújtott pályázatára 7 millió forintot nyert, amihez a 3 milliós önrészt a Tiszántúli Református Egyház biztosította. Oltai Péter építész tervezési díját is az egyházkerület fizette, majd a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 27,5 milliós támogatásával 2006 februárjában megkezdődhettek a helyreállítási munkálatok. Ennek során komoly feladatot jelentett a kripta nedvességvédelme, amit körbefalazva, különleges talajvizet elszivárogtató rendszerrel oldottak meg, a restaurátori munkát Pintér Attila végezte. A lejáratot Bocskai 1606-os végrendeletéből vett idézettel írták körül: „…ekképpen minden kétség kívül bizonyos lévén idvességem felől, az én lelkemet ajánlom az én idvezítő Istenemnek kezében, testemet penig a földnek, közönséges anyának hagyom, ahonnan vétetett…” – A kismarjai református gyülekezet Istentől való feladata, hogy a fejedelem hitéről ezzel az idézettel is hitvallást tegyen. A három színű téglaburkolat jelzi a templom különböző korokból származó átépítését, új bútorok, nyílászárók készültek. Templomunk egyik dísze az az üvegajtó, amelyen egy tölgyfa betét felhelyezéssel szemlélni lehet a középkori templomkapu nagyságát, és pontos helyét, szószékünk restaurálása is csaknem teljesen elkészült, a Mózes-szék hiányzik mellőle, megújulására még várunk. Nem feledhetjük, hogy mindezért Istené a dicsőség, Soli Deo Gloria, ezt fel is írattuk templomunk bejáratához mészkőtáblára, kőbe vésve – eleveníti fel a történteket a tiszteletes, akinek híveivel közös meggyőződése, hogy Isten akarata volt, hogy az egyetlen győztes magyar szabadságharc évfordulójára elkészüljön az emlékhely, mert mint mondotta, nem feledkezhetnek el a mindenható Istenről és azokról, akik hazánkat, nemzetünket megmentették, hitükkel, bölcsességükkel az igaz úton próbálták vezetni. A kriptában két korabeli mintautánzatú állólámpa derengő fényében két koporsó utal a női és férfi temetkezésekre, ezekben helyezik el a múzeumi vizsgálatok után az itt talált csontokat. Bár a hivatalos kegyhellyé nyilvánításra még várni kell, Kismarja már most is szeretettel várja a fejedelem előtt tisztelegni kívánó látogatókat. Hogy Bocskai István megérdemli az utókor tiszteletét, arra több indokot is említhetünk. – Ő az egyetlen a magyar történelemben, aki győztesen végig viszi a szabadságharcát, aki békére kényszeríti a kor két világhatalmát, a törököt és a Habsburgokat, aki a számára felajánlott két koronát is csak ajándékként és nem hatalmi jelvényként fogadja el, aki földet ígér és ad katonáinak, aki tömegesen telepíti le a magyarokat, akik ráadásul nem is jobbágyok, hanem a hazájukból, nemzetükből, kitaszított, hontalanná vált hajdúk. Bocskai ezzel hatalmas rést ütött a feudalizmuson. Végül ő az, akinek külföldön külföldiek saját pénzükön állítottak szobrot a Reformáció Genfi Emlékművén – foglalta össze számunkra a lényeget Sárkány Viola történész, a fejedelem életművének kutatója. A kérdés, hogy Bocskai miként volt ilyen páratlan eredményekre képes. A történész asszony szerint többek között azért, mert az ifjúban az ősi magyar nemzetségek minden erénye megjelent, azok vérvonala érvényesült, családja kezdettől fogva Kismarja birtokosa. Oly korszakban élt, amikor igen nagy döntési bölcseletet kívánt, hogy a Német-római Császárság és a Török Birodalom közé ékelt magyarság melyik oldalra álljon, melyik védi meg az országot a másiktól és nem célja a magyarság teljes elpusztítása. A XVI. században az Oszmán Birodalom hatalmának fénykorában a török volt a veszedelmesebb, ekkor Bocskai még törökpárti magyarokat is kivégeztet és Habsburg Rudolf oldalán bekapcsolódott a Murad szultán által 1593 nyarán indított 15 éves háborúba. 1595 októberében Báthory Zsigmond hadvezéreként Mihail Viteazul (Vitéz Mihály) segítségével a havasalföldi Gyurgyevónál legyőzi Szinán pasa százezer fős hadát. Ettől kezdve mint törökverőt ismeri a világ. Az ütközet előtt írt, megrázó hangulatú végrendeletében kéri, hogy halála esetén testét a szülei mellé temessék Kismarján. Minthogy egy évvel később Mezőkeresztesnél a török megsemmisítő vereséget mért a keresztény csapatokra, Bocskainak és az akkori politikai vezetésnek be kell látnia, hogy nem győzheti le végérvényesen az Oszmán Birodalmat. Ráadásul a háború kizárólag Magyarország területén zajlik, aminek következtében olyan hatalmas a népességcsökkenés, hogy azt a magyarság soha többé nem tudja pótolni. Míg Mohács idején a Kárpát-medence 4 milliós lakosságában Európában egyedülállóan 80 százalékos a magyarság aránya, addig ez a 15 éves háború végére 3 millióra, arányában pedig 50-60 százalékra csökken. Amikor Bocskai szembesül a valósággal Magyarország siralmai című, Európának írt kiáltványában nehezményezi, hogy ott szinte vágóállatoknak tekintették a magyarokat, miközben a földrészt életük árán védték a török ellenében. A Habsburgokban csalódó Bocskai viszszavonul kismarjai várába, amelynek dombján tisztelői napjainkra emlékhelyet alakítottak ki, szobrot állítottak. Ennek közelében támadt birtokaira Belgiojoso császári tábornok. A nagyúr a 15 éves háború alatt otthonaikból elűzött és hajdúnak nevezett nincstelenekhez fordul segítségért, aminek következtében 1604. október 14-én megszólalnak a dobok a hajdúszállásokon és másnap hajnalban az Álmosd és Diószeg közötti erdőben lesben álló hajdúk „Huj, huj, rá!” harci kiáltással rontanak a császáriakra, döntő győzelmet aratva felettük. A diadal óriási jelentősége, hogy évtizedek óta az első magyar győzelem az idegenek felett, az emberek hitetlenkedve, sírva keresik fel másnap a harcteret. Ettől kezdve Bocskai élete és szabadságharca diadalmenet. Úgy az erdélyi szászoktól, mint a szultántól kapott koronát – ez utóbbi korábban az utolsó bizánci császáré volt – csak ajándékként fogadta el. – Reálpolitikusként nem bosszúra készül a Habsburgok ellen, hanem békekötésre, mert tudja, hogy ha tovább folytatja a harcot, teljesen elfogy a magyarság. Ekkor kényszeríti a vallásszabadságot is biztosító bécsi béke megkötésére a császárt, majd kieszközli a Habsburgok és a török között 1606. november 11-én aláírt és az ország számára a nyugalmat húsz évre biztosító zsitvatoroki békét. A már minden valószínűség szerint veseelégtelenségben, vízkórban szenvedő nagybeteg fejedelem december 17-én írt második végrendeletében írja, és a magyar történelemben ezt egyedül ő írja, „…hogy az országot most mindenféle ellenségtől megszabadult állapotban hagyhatom”. – Óriási politikai tett volt – mondja Sárkány Viola. A kismarjai hagyományok szerint Bocskai nem Kolozsvár, hanem saját írásos nyilatkozatai szerint is az ő szülöttük, aki ebben a földben kívánt nyugodni és csak később, immáron erdélyi fejedelemként, a kor szokása szerint temették el Gyulafehérváron. 1610 októberében Bécsbe szállított szultáni koronáját azóta csak egyszer adták vissza a Habsburgok, az 1884-ben Magyarországon rendezett nemzetközi ötvöskiállítás idejére, mint ötvösművet. Mivel Bocskai és szabadságharca mindig a nemzeti öntudat jelképe volt, ezt a koronát még az idei évfordulóra sem engedte át a bécsi Schatzkammer. Minden bizonnyal nagyobb esély lett volna rá, ha ezt kormányszinten kérik, Bocskai előtti főhajtás helyett azonban a magyar kormányfő jelenleg saját hazugságai magyarázatával van elfoglalva. Most már a nemzet feladata, hogy helyette lerója kegyeletét a négyszáz évvel ezelőtt élt politikus nagysága előtt. Szakács Gábor