Fotó: ShutterStock/Gary Chaytor
Hirdetés

Amikor a 2019-es Sziget Fesztiválra a szervezők elhívták Yungbludot, valószínűleg nem sejtették, hogy a feltörekvő előadó a fellépés napjára már az A-kategóriát súroló sztárrá válik. Máskülönben valószínűleg nem – az egyébként impozáns méretű – akkoriban még az A38 nevét viselő sátor programjába illesztették volna be, amely zsúfolásig meg is telt a koncert alatt. Tavaly már nem követték el ezt a hibát, az énekes a nagyszínpadon főműsoridőben játszott az Imagine Dragons előtt és meg is töltötte a hatalmas nézőteret. A legüdítőbb azonban az volt, hogy manapság, amikor sokan teljes joggal panaszkodnak arra, hogy az óbudai rendezvényről teljesen eltűnt a rock és a metal, felemelő érzés volt látni, hogy sok tízezres tömeg ugrál a gitárzenére.

Yungblud egyébként műfajilag nem találta fel a spanyolviaszt, a kétezres évek pop-punk és pop-rock hullámát vegyíti a hip-hoppal és a rappel, azaz lényegében mindent összegyúr, ami az ezredforduló óta menő volt a fősodorban, de mindezt hihetetlenül energikusan és slágeresen teszi. Már ez önmagában elég lenne a sikerhez, de az elképesztő névszerűségéhez nyilvánvalóan nem kis mértékben hozzájárul az is, hogy a szövegeiben tökéletesen rezonál az Y- és a Z-generáció problémáira: beszél a szorongásról, a depresszióról, az elmagányosodásról, az önmagunk útkereséséről, azaz mindarról, ami a mai fiatalokat foglalkoztatja. Hangulatában és tematikájában lényegében így Billie Eilish férfi változatáról beszélhetünk, csak a diagnosztizáltan hiperaktív Yungblud ezeket az érzéseket elképesztő lendülettel adja elő, másfél órát is simán végigugrál és olyan színpadi jelenléte van, amely tényleg csak a legnagyobb popsztárok sajátja. Az a típusú előadó, akinek élőben valószínűleg akkor is lehetetlen nem a hatása alá kerülni, ha alapvetően más a zenei ízlésünk.

És úgy tűnik, igencsak szereti Magyarországot, legalábbis az énekes tavaly a Szigeten megígérte, ezentúl minden évben fel fog lépni nálunk; ez akkor egy igencsak könnyelmű kijelentésnek tűnt, ahhoz hasonló aranyoskodó hízelgésnek, mint amikor egy adott előadó minden este azt mondja, nem találkozott még jobb közönséggel, de Yungblud egyelőre tartja a szavát. Ráadásul ezúttal nem fesztiválon láthatjuk, hanem a Budapest Parkban az első önálló koncertjét adja.

Korábban írtuk