Ha a 2008-as, a New York-i Madison Square Gardent három egymás utáni estén zsúfolásig megtöltő koncertről nem készült volna CD- és DVD-felvétel, azt is mondhatnánk, hogy a két világhírű muzsikus számtalan rajongója kedvencei zenei teljesítményétől függetlenül is bármikor és bárhol kész egy kis múltidézésre. A dokumentumok azonban egészen másról tanúskodnak.

Elég csak a műsorban szereplő Blind Faith-számok – Had To Cry Today, Presence Of The Lord, Well Allright, Can’t Find My Back Home – előadását összevetni a zenekar 1969-es, Hyde parkban adott fellépésével. A Creamet odahagyó Clapton és a Traffic működését szüneteltető Winwood akkor nem igazán találta a helyét az új alakulatban, ami egyetlen album és a megjelenést követő amerikai körút után be is dobta a törölközőt.

Majd négy évtizeddel később a két zenész új társaival együtt megmutatta, hogy miként is kellett volna muzsikálniuk a korabeli túléléshez. Pedig ez a fellépés egyáltalán nem tartalmaz show-elemeket, nem cikáznak a fények, az előadók nem mozdulnak álló vagy éppen ülő helyükből. Viszont sugárzik róluk az együttzenélés öröme, amit mindennél jobban kifejeznek az egy-egy szóló után egymásra villantott mosolyok. Külön dicséretes az alázat és tisztelet, amivel példaképeiknek adóznak. Mérhetetlen életművük ismeretében megtehették volna, hogy csak saját szerzeményeikből állítják össze műsorukat, ők mégis leporolták Otis Rush, J. J. Cale, Robert Johnson néhány felvételét is, amit a Jimi Hendrix Little Wing és Voodoo Child – ennek eredeti stúdióváltozatán Winwood orgonája is hallható – című örökzöldjeivel egészítettek ki.

Sajátosan alakult Buddy Miles dobos Them Changes című számának üzenete: jóllehet eredetileg is betervezték, közvetlenül színpadra lépésük előtt kapták a hírt Miles haláláról, így rögtönzött megemlékezésként adták elő.

A DVD második korongján a két főszereplő archív fényképek és koncertbejátszások közepette eleveníti fel megismerkedésüket, közös és egyéni zenei múltjukat, több mint hatvan évesen is szinte gyermeki lelkendezéssel emlegetik kezdeti lépéseiket.

Steve úszik a boldogságban, hogy vannak még, akik kíváncsiak rájuk, jóllehet a világ egyik legjelentősebb helyszínén három teltházas fellépés ennél jóval többet jelent. Látjuk, amint a hangbeállásnál Clapton egyedül játssza a néhai Robert Johnson klasszikus szerzeményét, a Rambling On My Mind című bluest és még három zenekari koncertfelvételt, köztük a Cream által világhírűvé tett számát, a Crossroads átdolgozott, lelassított változatát.

Az 1960-as évek hippi korszakának stílusát idéző, virágfonatos borítóval készült Live From Madison Square Garden két korongja több mint háromórányi filmet tartalmaz, és jelentőségében vetekszik a Cream 2005 májusában, a londoni Royal Albert Hallban adott búcsúkoncertjével. Úgy a 2005-ben, mint a Clapton-Winwood műsorban elhangzott számok a rocktörténelem szerves részét képezik. Ezúttal a két főszereplőt Willie Weeks basszusgitáros, Ian Thomas dobos és Chris Stainton billentyűs segíti, utóbbi 1968-ban Joe Cocker kísérőcsapatában szerzett magának hírnevet.

Clapton már nem vállal koncertkörutat, Winwood viszont Nine Lives címmel nemrég megjelent albumával járja a világot. Hosszú volt az út napjainkig, amelyre 15 éves újoncként 1963-ban lépett a Spencer Davis Group tagjaként, ám azt emlékezetes budapesti fellépésére 1967 nyarán már nem kísérte el. Hozzánk a Trafficcal érkezett egy évvel később. Közelgő fél évszázados működésének megünneplésével példát mutathat fiatalabb társainak kitartásból, tehetségből, szorgalomból.

Szakács Gábor