– Mi motivál egy ír nemzetiségű embert arra, hogy Magyarországra jöjjön, és itt kezdjen el zenélni?

– A történet teljesen máshogy kezdődött, mint ahogy azt sokan gondolják. Édesapám Észak-Írországban bankárként dolgozott, mikor én megszülettem. 1977-ben Bécsbe helyezték át, s vele tartott az egész család is. Én nem sok időt töltöttem ott, mert iskolába – testvéreimmel együtt – Dublinba és Cambridge-be jártam. Az érettségi előtti évben édesapámat átvezényelték Budapestre, hogy – elsőként a vasfüggöny mögött – megnyissa az általa képviselt kereskedelmi bank itteni fiókját. 1986-ban vett is Pesten egy házat, ahová némi angliai semmittevés után én is beköltöztem, majd szülői nyomásra elkezdtem a bankjában dolgozni. Ám ez nem tartott túl sokáig, mert világéletemben utáltam egy helyben lenni, úgyhogy a Multimédia nevű rendezvényszervező cégnél helyezkedtem el 1988-ban, ahol sok későbbi zenésztársammal ismerkedtem meg.

– Ezek szerint nem mint zenész érkeztél hazánkba?

– Nem, egyáltalán nem! Angliában ugyan tanultam zenélni, pontosabban gitároztam, de azt is csak magamtól, autodidakta módon.

– Hogyan kerültél be a magyar könnyűzenei életbe?

– Mint már mondtam, a Multimédiánál dolgoztam, ekkor hallottam a KFT nevű magyar zenekarról, amely igen eredeti zenét játszott, és ez tetszett meg bennük. Nem próbálták leutánozni az amerikai vagy brit együtteseket, és ebben rejlett a titkuk. 1989 nyarán a KFT-vel Szicíliába mentem – miután sikerült összebarátkoznom velük -, és ott a szállodában megismerkedtünk egy éppen turnézó orosz kórussal, amellyel megalapítottuk a Baba Yaga zenekart. Később Bornai Tibor „bevitt” Koncz Zsuzsa együttesébe, ahol a háttérben gitároztam és énekeltem. Innen kerültem az ex-Bonanzás Ákos bandájába, ahol zeneszerzőként is tevékenykedtem. A leghíresebb dal egyébként, amit neki írtam, a Keresem az utam volt.

– A következő zenekar a Boom-Boom volt, ahol játszottál, és játszol is a mai napig.

– Igen. Ez úgy kezdődött, hogy 1995-96 táján kezdett elegem lenni azokból a dolgokból, amiket csináltam, mondjuk úgy, hogy besokalltam, és azon gondolkodtam, hogy hazamegyek Belfastba. Ebben az időben a Tátrai Bandben vokáloztam, de csak a stúdióban, a koncerteken nem. Felkértek, hogy az élő bulikon is vokálozzak, ám azt mondtam, hogy csak akkor vállalom, ha gitározhatok is. Ez forradalmi bejelentésnek minősült, főleg egy olyan helyen, ahol Tátrai Tibusz a gitáros. Végül elértem a célom, mert pár hónappal később egy agárdi koncert szünetében Tátrai odajött hozzám, azt mondta, hogy kezdjek el sürgősen gyakorolni, és legyen nálam mindig gitár. A következő koncertre már gitárral mentem, és játszottam is a nótákban. A bandában ismerkedtem meg Szappanos Györggyel – a híres basszusgitárossal -, és az ő ötlete alapján létrehoztuk a Boom-Boomot. Kicsit később csatlakozott hozzánk Mohai Tomi és a csodagyerekként ismert dobos, Borlai Gergő, valamint Tátrai Tibusz is. Ezzel a zenekarral már a második lemezünket adtuk ki, és mindenfelé koncertezünk az országban.

– Az egyik nótádat sűrűn lehet hallani a televíziókban, mégpedig egy mobilszolgáltató cég reklámjában. Ennek mi a története?

– Régóta ismerem Hrutka Róbertet, a gitárost, akivel még Debrecenben ismerkedtünk meg. Ő az R-Góban játszott, én pedig a Baba Yagában. Nagyon jól egymásra találtunk, teljesen megértettük egymást zeneileg is, és emberileg nagyra tartom őt. Robi már régebb óta írt reklámzenéket különböző cégeknek, úgyhogy benne volt abban, hogy közösen muzsikáljunk, és esetleg együtt szerezzünk zenét, akár akkor is, amikor egy mobilcég részéről jön a felkérés. Így született meg az It`s your life című dal, ami megdöntött minden rekordot a cég sikerlistáján is, és a magyar rádióadók egyik legkedveltebb hazai nótája lett. A dal sikerén felbátorodva készítettünk egy közös albumot, ami tavaly tavasszal került a boltokba.

– Mit jelent számodra a zenélés?

– A zenében nincs olyan, hogy tökéletes – ezt vallom. Szeretek mindent, ami zenével kapcsolatos: az énekléstől kezdve – a keverésen át – a gitározásig. Persze ehhez kellenek megfelelő partnerek is, akiket, úgy érzem, sikerült megtalálnom az idők folyamán.

– Kiválóan beszélsz magyarul. Miért csak angolul énekelsz?

– Nézd, én ír vagyok, az angol az anyanyelvem, angolul álmodom, úgy érzem, hogy csak angolul tudom hitelesen előadni magamat. Ha magyarul énekelnék, úgy érzem, becsapnám magam és a közönséget is. Ez nem lenne hiteles.

– Említetted, hogy a nyolcvanas években jöttél Magyarországra először. Mi változott az országban azóta?

– Jobbak lettek az autók, szebb ruhákat hordanak az emberek, a szegényebb és gazdagabb rétegek között nagyobb lett a szakadék, és persze több mindent lehet kapni az üzletekben.

– A magyar és az ír nép között sokak szerint párhuzamot lehet vonni abban a tekintetben, hogy mindkét nép sokat szenvedett az idegen elnyomóktól. Mit gondolsz erről?

– Az az igazság, hogy Európában a hazámon kívül a legjobban Magyarországon szeretek tartózkodni, mert itt kedvesek az emberek, és befogadnak. Valóban mindkét ország sokat szenvedett az idegen hódítóktól, és mindkét nép szereti a szabadságot. Ennél mélyebb történelmi párhuzamot nem kívánok vonni, hiszen zenész vagyok, nem történész. Ami pedig az ír és magyar kocsmákat illeti, nos mindkettőben kedvesek az emberek és hamar kötnek barátságokat.