Hirdetés

Fél esztendőnek tűnt az a három hónap, amit 1962-ben a francia fővárosban töltött – derül ki Szalay Károly új kötetéből. Ebből tudható, hogy az író életében meghatározó élmény volt ez a közel hatvan évvel ezelőtti út. Hogy miért, az leginkább közvetetten, inkább érzésekből, hangulatokból bomlik ki az idén kilencven­esztendős alkotó memoárregényében, amely egyszerre szórakoztató olvasmány és szociografikus jellegű korrajz. Az olvasó előtt feltárul a korabeli, mára szinte elveszett, történetesen éppen a De Gaulle elleni sikertelen merénylettől izgatott Párizs a maga derűs életigenlésével, ételeivel, kacér leányaival, és megismerkedhetünk a vidéki Franciaország ellentmondásaival is. Bepillanthatunk a franciaországi magyar emigráció mindennapjaiba, a kéz a kézben járó pénztelenségbe és élelmességbe, a regény egyes (valóságos) szereplőinek személyes élettörténetéből pedig a XX. századi magyar sors is láthatóvá válik. Szalay Károly mindemellett ablakot nyit az egyetemes európai kultúrára, felidézve, milyen szenvedélyes, mámoros lelkesedéssel járt képtárról múzeumra, templomról kastélyra. A kommunista diktatúrából legalább időlegesen kitörő élethabzsolás lendületes, szellemes, humorral és iróniával, helyenként naturalista színekkel írt krónikája minden korosztály számára élvezetes olvasmány.