Add tovább!
Táncsics Mihály-díjas újságíró, író, jogász. Több mint négy évtizede dolgozik a médiában, nyolc kötet szerzője, az Országút szerkesztőbizottságának tagja. Dr. Gazsó L. Ferenccel legújabb színdarabjáról, a Fortepan-történetekről és jövőbeli terveiről beszélgettünk.
– A Jókai utcai 6SZÍN-ben, a Zichy Szín-Műhely társulatának előadásában láthatjuk Add tovább! – etűdök családtörténetekre című színdarabját, amely egy különleges XX. századi utazásra invitálja a nézőt. Mi inspirálta a darab megírását?
– Egyik nyáron a jól ismert ingyenesen letölthető, mintegy kétszázezer jogtiszta képet tartalmazó Fortepan oldal szerkesztői különleges kiállítást rendeztek a budai Várban. A tárlat fotói az 1900-as évektől egészen 1990-ig dolgozták fel a XX. század történéseit, amely amúgy is különösen izgalmas időszak a számomra. Ezek hatására kezdtem el írni fikciós történeteimet először az Országút című kulturális folyóirat számára. Egy idő után a rovatom átkerült a Magyar Nemzet szombatonként megjelenő Lugas mellékletébe, de a napilap online felületén önálló rovatban is olvashatók a történeteim. Egy kötet összeállítása járt a fejemben, amikor megkeresett Léner András színházi rendező barátom, és felajánlotta, hogy színpadra állítja ezeket az etűdöket. Így jött létre egy egész estés, dramatizált, multikulturális színház, modern film- és fénytechnikával, sőt koreografált színpadi mozgással. A történetek mindeközben korhűek maradtak, a hozzájuk fűződő valós történelmi szálak helyükön vannak, így abszolút hitelesek.
– Ez a darab, ahogy ön fogalmaz, részben a „találások” színdarabja, másrészt „etűdök sorozata családtörténetekre”. Hogyan lehetne a mai fiatalok számára összefoglalni mindazt, amiről az előadás szól?
– Elég sokat mozgok leendő értelmiségiek között, a diákjaimmal is sokat beszélgetünk. Azt tapasztalom, hogy feltűnően sokan nem vagy csak töredékesen ismerik a saját családjukat, rengeteg az elhallgatott történet. Ha csak a Kádár-korszakra gondolok, ott azért nem beszéltek a szüleink, hogy megpróbáljanak minket, gyermekeket megvédeni a támadásoktól. Az elmúlt harminc évben szabadon lehet ugyan beszélni a múltról, de már észrevétlenül beivódott az emberekbe az át sem gondolt hallgatás. Ha a jövő generációi úgy nőnek föl, hogy nem ismerik a családjuk múltját, akkor ez megtöri az identitást, és ha ez társadalmi méretekben összeadódik, akkor a nemzeti identitás is sérülhet általa.
– Néhai írótársa, Zelei Miklós így vélekedett legújabb munkájáról: „Kigyógyulni a múltból. Kibeszélni a rossz emlékeket. Elmondani a jót. Ez a legfontosabb. A jó.” Ezek az emlékek is megelevenednek a darabjában?
– Miklós barátom, akivel öt közös könyvet írtunk a lázas rendszerváltó időkben, tavaly októberben halt meg. Körülbelül két hónappal a halála előtt kérdeztem tőle, hogy milyen előszót írjak a kötethez? Erre azt javasolta, keressek egy „minőségi celebet”. Vagyis olyasvalakit, aki a kultúrában már letette a névjegyét és minőséget képvisel. Egy-két nap gondolkodás után meg is találtam a magam „celebjét”. Zelei Miklós volt az. Akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó nyilvánosság számára írt üzenete.
– Mi a legfőbb üzenete a darabbal?
– Az a legfontosabb, hogy „Add tovább!”, ahogy a címben is megfogalmaztam. Vagyis, ne üljünk a saját történeteinken, ne tartsuk homályban a hozzátartozóink előtt mindazt, ami a család korábbi életéből rájuk is tartozik, beszéljünk ezekről nyíltan. Mindjárt közelebb is hoz minket egymáshoz, és a generációk közötti megértést is segítheti. Ha valaki végignézi a darabunkat, majd a színházból hazafelé összenéz a feleségével, a gyerekeivel, és azt kérdi: vajon mi eleget beszélünk otthon ezekről a gyakran fájó dolgokról?, akkor szerintem az írás, a színdarab már nem volt hiábavaló.
– Említette a Fortepan-történeteket, amelyek a darabját ihlették: mennyire szeret nosztalgiázni a különféle idősíkok között?
– Valójában egyáltalán nem. Másképp fogalmazok: általában félek a nosztalgiától, mert a nosztalgia mindent megszépít. Egy kicsit magamat próbálom szebbnek, jobbnak látni bennük. Éppen ezért ezek a történetek nem nosztalgikus írások.
– Tervez-e új könyvet vagy cikksorozatot, dossziét a közeljövőben?
– Tele vagyok írói tervekkel. Egyelőre abbahagyhatatlanok a Fortepan-történetek. Ha majd azt tapasztalom, hogy észrevétlenül magamat ismétlem, akkor véget ér ez a történet, és jön helyette valami más.
