Ahogy történhetett volna

Ha valaki meg szeretne nézni egy filmet, szinte törvényszerűen rákattint a legnagyobb online filmes adatbázisra, a sokak által egyszerűen IMDb-ként ismert Internet Movie Database-re. Ha ezt a szokását a Most vagy soha esetében is megtartja, biztosan nem vált rá mozijegyet, hiszen Lóth Balázs filmje a portál tízpontos értékelési skáláján mindössze 1,5 ponton áll. Csak összehasonlításképp: ez a pontszám négy tizeddel kisebb, mint amit Jason Friedberg mozija, a minden idők egyik legrosszabb filmjeként számon tartott Katasztrófafilm kapott. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy mennyire szakmai az az internetes felület, amelyet alapvetően a felhasználók működtetnek, vagyis több millióan tudnak egyes érdekek szerint akár manipulálni is, de nem érdemes. Helyette mindenképpen ajánlott megnézni a Petőfi Sándor életének mindössze egyetlen napját, nevezetesen 1848. március 15-ét feldolgozó filmet, hogy saját magunk alkossunk ítéletet. Merthogy biztosan lehetünk benne, ez az IMDb-pontszám nem a valódi értékét tükrözi. A Most vagy sohát lehet szeretni vagy nem szeretni, bírálni és kritizálni is, de csak úgy, ha valóban megnéztük. Látatlanban egy pontot adni rá nem elegáns. Mint ahogyan a tízes is túlzás. Minden idők legdrágább magyar filmje mindenesetre látványban, a díszletek, a jelmezek és a képi megjelenítés tekintetében hozza a tőle elvárható maximumot.

De kezdjük az elején. Aki a filmtől történelmi hűséget kér számon, és történészi pontossággal sorolja fel kritikájában a pontatlanságokat, valószínűleg nem sok történelmi kalandfilmet látott. Ami ugyanis a történelmi témájú kalandfilmeket megkülönbözteti a történelmi hitelességű dokumentumfilmektől, éppen a fikció. Vagyis, amint azt már a Most vagy soha kezdő pillanataiban is tisztázzák az alkotók, „ahogy történt és ahogy történhetett volna”. A Szente Vajk, Rákay Philip és Kis-Szabó Márk jegyezte film forgatókönyve pedig él ezzel az alkotói szabadsággal, a történelmi tények közé kever egy kis hollywoodi akciót is, ami nélkül – valljuk be őszintén – az egyetlen nap száraz történéseit összefoglaló film unalomba fulladna. Ugyanakkor azt, hogy a filmben mi a valóság és mi a kitaláció, egy történelmi alapismeretek birtokában lévő általános iskolás is pontosan el tudja különíteni.

A Most vagy soha tényszerűen követi a forradalom napjának helyszíneit Petőfi Sándor és Jókai Mór közös lakásától a Pilvax kávéházon és a Nemzeti Múzeumon át egészen a Helytartótanácsig, de helyén van a 12 pont és a Nemzeti dal is, mint ahogyan Szendrey Júlia kokárdája is megjelenik. Ahhoz azonban, hogy egy közönségnek szánt kalandfilm valóban lekösse a néző figyelmét, konfliktusnak is lennie kell. Vagyis a Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór, Irinyi József, Irányi Dániel fémjelezte márciusi ifjak mellett testet kell öltenie a gonosznak, akit a filmben az osztrák főhadparancsnokhoz, Von Ledererhez hű Farkasch nevű verőlegény testesít meg. Éppen mint mi, nézők, ő is követi az ifjakat és az egyre duzzadó tömeget forradalmi útjukon, hogy egy alkalmas pillanatban merényletet kövessen el vezéralakjuk, Petőfi ellen. Az, hogy ebben éppen egy törékeny asszony, nevezetesen a költő felesége, Szendrey Júlia akadályozza meg, csak még jobban felnagyítja a két szemben álló fél karakterét: az elnyomó Habsburg Birodalmat szimbolizáló Farkasch jellemétől nem volna idegen a magyar forradalom tisztaságát is jelképező nő meggyilkolása sem.

A Farkascht alakító Horváth Lajos Ottó játékára semmi panasz nem lehet, mint ahogyan a fiatal színésznő, Mosolygó Sára is szinte észrevétlenül válik a film főszereplőjévé, és már-már el is lopja a show-t Petőfitől, azaz Berettyán Nándortól. Hogy a filmkészítők tudatos döntése volt-e vagy sem Petőfi kevésbé karakteres figuraként való szerepeltetése, nem tudjuk. Az azonban biztos, ha választani kellene a márciusi ifjak közül, a nyugodt erőt, vagyis Jókai Mórt megformáló Koltai-Nagy Balázsra és a nőcsábász Vasvári bőrébe bújó Fehér Tiborra menne a szavazat. Mellettük Berettyán Petőfije sajnos valóban egy kicsit szürkének tűnik.

Miközben a filmjelenetek közül több színpadiasra, már-már patetikusra sikerült, a képi világ kárpótolja nézőt, sem az operatőri, sem pedig a látvány-, a jelmez- és a díszlettervezői munkára nem lehet panasz. A korabeli metszetek alapján Fóton tökéletesen felépített korabeli helyszínek – a reformkori Pest-Buda utcái, a Pilvax kávéház, a Helytartótanács, a Landerer-nyomda és a Dunán állt fahíd replikája – kapcsán pedig nem árt megemlíteni, hogy a valóban horribilis, mintegy hatmilliárd forintnyi költségvetés csaknem felét az alkotók erre fordították. Ami remélhetőleg, mivel ez a reformkori díszletváros csakúgy, mint a filmgyár más helyszínei, a jövőben bérbe vehető, jó eséllyel akár vissza is hozza az árát.

A kezdetben kissé unalmasan induló Most vagy soha végül lendületbe jön, az események sodorják magukkal a nézőt, és ha leszámítjuk a fentebb már említett túlságosan pátoszosra sikerült jelenteket, valójában egy szórakoztató kalandfilmet láthatunk a vásznon. Vagyis nem politikai kurzusfilm született, mint azt sokan sugallni szeretnék, hanem egy olyan történelmi kalandfilm, amely minden korosztály számára fogyasztható módon meséli el, ami 1848. március 15-én történt.