Aki a teljességet vágyta lefesteni

Épp csak megnyitott, ám már most megkockáztatható, hogy rekordszámú látogatót hozhat a Csontváry-tárlat a Szépművészeti Múzeumban. Csontváry Kosztka Tivadar ugyanis a magyar festészet történetének egyik legtalányosabb és legeredetibb figurája. Művészete, különös modernitása messze megelőzte korát, kortársai nem igazán vették komolyan, az utókor értékítélete a naivak közé sorolta, csak kevesen látták, fedezték fel benne az elemi erejű, ösztönös tehetséget és értették meg, hogy művészete nem sorolható be semmilyen iskola, stílus vagy irányzat skatulyájába. A XX. század második felében amolyan feltámadásféle jutott neki osztályrészül: küldetéstudatához, művészi elhívásához méltó utóélet. Emlékezetes és ismert történet, mikor Iglón 1880 októberében sugallatot hallott, ami arra biztatta, fessen, az „égi hang” pedig nem kevesebbet mondott, mint hogy „te leszel a világ legnagyobb napútfestője, nagyobb Raffaelnél!”. E pillanattól fogva tudatosan festői küldetése beteljesítésén fáradozott. Igaz, mindössze másfél évtizedes pálya jutott neki, ám azt végetlen hittel és belső tűzzel dolgozta végig.

1919-ben, halála után néhány hónappal, hagyatéki árverésen fedezte fel és vásárolta meg távoli rokona, Gerlóczy Gedeon építész a festő vásznait, így Csontváry művei megmenekültek az enyészettől. Gerlóczy a hagyaték gondos gazdájának bizonyult, kezdeményezője volt a pécsi Csontváry Múzeum megalapításának is. Az 1963-ban a Szépművészetiben rendezett tárlat, majd az említett pécsi állandó kiállítás kétségkívül kellett ahhoz, hogy a szélesebb közvélemény számára is ref­lektorfénybe kerüljön Csontváry művészete, e folyamat beteljesedéseként pedig ma már a magyar festészet legeredetibb alkotójaként tartsák számon. Érdekes volna egyébként számba venni művészete és alakja köré szövődő legendák hosszú sorát és utánajárni, vajon milyen mélyreható és szerteágazó, nemcsak a művészetben, hanem akár a lélektanban is gyökerező okai vannak, hogy Csontváry magyar géniuszként mára vitathatatlanul mítosszá vált – ehhez persze különös életútja, csodálatos elhívása, műveinek misztikus világa egyaránt hozzátette a magáét.

E különös életpálya tiszteletére rendezett átfogó kiállítás több mint negyven alkotást vonultat fel, köztük monumentális vásznakat, kisebb, ám kétségkívül nagy hatású műveket, grafikákat, a festő kezdeti próbálkozásait és a már érett, a napút festőjeként számon tartott művész lenyűgöző alkotásait, teljes ívét rajzolva fel Csontváry munkásságának. Apropó napút: e talányos megnevezés a festő írásaiban is rendre felbukkan, a művészettörténészek magyarázata szerint e kifejezésnek leginkább a plein air fogalmához lehet köze, afféle festői módszer, ami kizárólag Csontváry sajátja, és aminek köze van többek közt a festő hihetetlenül fejlett színérzékenységéhez is.

A tárlaton e művészi életutat végigjárva – a kezdetektől eljutunk a libanoni cédrusig – egészen biztosan a magunk különleges Csontváry-élményével térünk majd haza. És ehhez a varázslatos élményhez nagyban hozzátesz a Szépművészeti Múzeum tágas, oszlopokkal tagolt Ión-Pergamon Csarnoka, ez a történelmi atmoszférájú tér, amelynek pasztellszürke falain szinte ragyognak a fénnyel, színekkel teli festmények. A taorminai görög színház romjai című hatalmas vászon színorgiája, az izzó narancs, a közelgő este ígéretét hordozó sötétkék, a vibráló élénksárga, a különös, rózsás árnyalatok, a kövek már-már érződő melege szinte betelíti az érzékeket. Csontváry mindent látni és láttatni akart, mindent le akart festeni úgy, hogy a skála minden színét megjelenítse. A teljesség vitathatatlan mágiája ez, ami szinte minden képén érvényesül: A Nagy Tarpatak völgye a Tátrában című vásznon képes volt a természet pulzáló, láthatatlan erejének belső dinamikáját megjeleníteni, a hegyek mellett szinte eltörpül és lényegtelenné válik az ember lakta világ. A fények különös játéka szintúgy foglalkoztatta, legyenek azok akár mesterséges világítás sejtelmes fényei, mint a Jajcei villanymű éjjel című alkotáson, akár az alkonyat pazar színorgiája a Naplemente a Nápolyi-öbölben vagy a Kairói pályaudvar című vásznán. És mennyi báj, mennyi líra, milyen elvarázsolt, mesés világ jelenik meg a Kocsizás újholdkor Athénban vagy a Villanyvilágított fák Jajcéban című képeken!

Utazásai során legendás és misztikus tájakon járt, többek közt Libanonban, Szicíliában, Bosznia-Hercegovinában, Görögországban: vándorlásait a nagy motívum keresése ösztönözte. Megfordult a bibliai tájakon is, a Szentföldön: A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című vászon nyüzsgő tömege, különös, nyúlánk figurái mind-mind csupa saját történettel bíró karakterek, vagy a Mária kútja Názáretben, amelyen az évezredes falak tövében az ábrándos tekintetű, kecskéket itató figurában magát a művészt is felfedezhetjük. S ha már művész a vásznon: helyet kapott a tárlaton Csontváry Önarcképe is, ez az életműben különleges helyet foglal el, hiszen ez az egyetlen kép, amelyen önmagát festés közben ábrázolja. Bal kezében ecset, jobbjával a palettát tartja, küldetéstudattól átszellemült arca a néző felé fordul, ám gondolatban egészen másutt jár, mintha egy távoli, láthatatlan világot fürkészne.

A hármas évforduló alkalmából a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum közös kiállítása három hónapon át tart nyitva, július 16-ig a Szépművészeti Múzeumban, majd a képek útra kelnek, és Pécsett újabb három hónapig láthatja majd őket a nagyközönség.

1 2 3 4 / 4