Aknay János és a szakralitás

Aknay János az elmúlt évtizedek festészetében az egyik legkövetkezetesebben építkező művészek közé tartozik. Saját maga számára megteremtette azt a Szentendre-élményekre és benyomásokra építkező konstruktivisztikus, geometrikus felfogást, amely műveit azonnal felismerhetővé teszi. Ez a jellemzően egyenes vonalakon alapuló, architekturális elemeket újragondoló szemlélet azonban egy pillanatra sem válik hideggé, hiszen képi világában mindig is fontosnak tartotta az emocionalitást. Ennek egyik, spirituális tartalommal erősen átitatott formai megjelenése az angyal, amely motívumként egy személyes tragédia nyomán, a nyolcvanas évek végétől vált szerves részévé festészetének. A művész ezután egyre intenzívebb figyelemmel fordult a szakrális kérdések felé, aminek leghatározottabb jele szinte folyamatosan születő Krisztus-ábrázolásainak sora.

Aknay János pályáját kitűnő művészettörténészek évek óta figyelemmel kísérik. Mindannyiuk közül kitűnik azonban Aknay szakrális művészete iránti érdeklődésével Nagy Márta művészettörténész, a Debreceni Egyetem docense, akinek 2013-ban jelent meg Aknay és az Ikon című kiadványa, majd 2015-ben az Aknay János Csend-történetei. A sorozatot az elmúlt év óta szinte trilógiának is tekinthetjük, amikor is – az első két kötethez hasonlóan – a Balassi Kiadó jóvoltából kezünkbe vehettük az Aknay János Krisztusai című kiadványt.

Nagy Márta az Aknay és az Ikon című kötetében érzékenyen mutatott rá Aknay szakrális képeinek ikonokhoz hasonló felépítettségére, központban angyalábrázolásaival. Maga a művész e könyv bevezetésében így vall: „A művészetemmel szeretnék ablakot nyitni és kapcsolatot teremteni a világgal és a teremtővel.” Ennek szuggesztív jelzése a Csend-történetekként ismert, 2014-ben létrejött, tizenkét képből álló nagyszabású vállalkozása, amelynek megszületéséről a közelmúltban így vallott: „Több éven át rágódtam, hogy egyáltalán belevágjak-e, mert […] sokáig nem éreztem magam felkészülve, de a téma érdekelt, így végül 2014-ben a sárospataki művésztelepen másfél hét alatt megfestettem a tizenkét jelenetet. Fantasztikus érzés volt, de kellett hozzá az is, hogy a témát magaménak érezzem.” Ez a sorozat Aknay festészetében is reveláció. Tizenkét, egyenként 40×60 cm méretű, akrillal fatáblára festett képen örökítette meg Krisztus életének általa kiválasztott eseményét, különleges figurális felfogásban, élénk színvilággal, a rá jellemző tömör fogalmazásmóddal. Nagy Márta erről szóló tanulmányában alaposan elemzi a festő szándékait, eredeti szemléletét, majd közelmúltban megjelent Aknay János Krisztusai című kötetében ugyancsak visszautal erre a nagyszabású vállalkozásra: „A Csend-történetek a földi világban zajlottak, azonban Aknay János az istenfiú másik természetét, a földi élet utáni jelenvalóságát is beleviszi a jelenetekbe, melyek békét, végtelen földöntúli nyugalmat, csendet árasztanak.” Új kötete ezen túlmenően áttekinti az egész életmű Krisztus-ábrázolásait, kimutatja, hogy a „Jézus Krisztus-ábrázolások végigkísérik a művész életútját, az 1966-os évtől napjainkig”. Igen, nem tévedés: a művész 17 évesen készítette a Nagyapám emlékére című képét, amely ugyan tájábrázolás, de a mű előterében központi helyen áll egy elöregedett faluszéli Krisztus-kereszt. Majd később Aknay maga is festett Krisztus-ábrázolásokat faluszéli keresztekre, valamint munkássága évtizedei alatt sok egész alakos és Krisztus fejére, arcára, felsőtestére koncentráló kompozíciót. Nagy Márta végigkíséri ezek sorát, amelyek között van nagy méretű és szinte tenyérnyi nagyságú munka is; kiemeli közülük a közösségi terekbe készült műveket Balatonboglártól Kiskőrösig. A képek mindegyikén feltűnik Aknay rendkívül erős beleérző képessége, a fájdalom egyedülállóan tragikus megjelenítése, a már-már torzításig eljutó expresszív felfogás rendkívül szuggesztív volta, színalkalmazásának felfokozottsága.

A három könyv jól strukturáltan mutatja be Aknay János eddig talán nem kellőképpen fókuszba helyezett szakrális művészi érdeklődését és annak művészi eredményeit.