Amire rég vártunk

Nem gondoltuk volna, hogy az utóbbi évek legjobb magyar történelmi filmje éppen a Semmelweis lesz. Pedig vitathatatlanul az lett, és ezt a sommás véleményünket ki is fejtjük bővebben. Nem a kardcsörtető, páncéltörő, „dicsőmúltat” megidéző film hozta el a nagy mozidiadalt, hanem egy XIX. századi magyar orvosról szóló klasszikus hőstörténet. Az Aranybulla katasztrófája és a Tündérkert középszerű debütálása után kissé csüggedten ültünk be az újabb magyar történelmi filmeposzra, ám már az első öt percben kiderült, hogy nincs mitől tartanunk, sőt, hátradőlhetünk és élvezhetjük a filmet, mert hibát úgy kellene keresnünk benne, mint kákán a csomót.

Ha egy szóban kellene összefoglalnunk a Semmelweis értékét és jelentőségét, azt mondanánk, hogy világraszóló. Persze, mindez Koltay Lajos rendező szemének, eszének és szívének köszönhető, meg a jól kiválasztott csapatának – a színészektől kezdve a díszlettervezőkig. És e film látványvilága, a tökéletesre csiszolt enteriőrök pedig arra intenek, hogy a magyar történelmi film természetes terepe éppen a XIX. század és a századelő világa lenne, intés ez a többi filmrendezőnek és forgatókönyvírónak, hogy ebben a korszakban kellene inkább kutakodniuk. Semmelweis történetét mindenki ismeri, ezért erre nem térünk ki különösebben, hanem inkább arra, hogy a személye miért lehet korunk jelképe. Azért, mert Semmelweis a legfontosabb csatatéren küzd: azon van, hogy szülessenek egészséges gyermekek, és maradjanak életben az édesanyák. És mindezt egy ármánnyal, szerelemmel és meglepően ízléses, drámához illő humorral fűszerezett történetben adják elő.

A Semmelweis Ignácot játszó Vecsei H. Miklós színészi játéka zseniális, az Emma bábát alakító Nagy Katicáé nemkülönben, a többi színészről is ugyanezt mondhatjuk el, például a Klein professzort játszó Gálffi Lászlóról is. Látszik, hogy ha jól vezetik a magyar színészeket, akkor világszínvonalúan játszanak. A díszlet, a hangulat sajátos, egyedi, a tömegjelenetek jól vannak koreografálva – ez szokott egyes magyar filmek rákfenéje lenni, itt nem éreztünk ebben sem hiányosságot, hanem inkább harmóniát.

A Semmelweis klasszikus hőstörténet, olyan, amilyet a magyar nézők megérdemelnek, és amely a külföldi nézők érdeklődésére is számot tarthat. Megvannak benne azok a lelki mélységek és magasságok, megvan benne az a tét, amelyért érdemes figyelemmel kísérünk a hős ádáz harcát a láthatatlan halál ellen, amit végül legyőz. Magyarországon szokás egyes filmeket kurzusfilmnek nevezni, és azok általában színvonaltalan, ad hoc módon összetákolt, szándékosan politizáló alkotások, ám a Semmelweis korántsem kurzusfilm, legalábbis nem pejoratív értelemben. Olyan témát vet fel, amely a kormány politikájának az alfája és ómegája, a demográfiát, azt, hogy gyermekek születése nélkül kimúlunk a Kárpát-medencéből. Ehhez pedig olyan elhivatott és tiszta orvosok kellenek, mint a filmbeli Semmelweis, nem pedig olyanok, amilyenekkel olykor sajnos találkozunk az egészségügyben. A film ékesen bizonyítja, hogyan lehet ízlésesen, mindenféle túlzás vagy manír nélkül a nemzeti büszkeséget közvetíteni. Ráadásul ebből a filmből nem csak azt értjük meg, hogyan dicsőült meg és vált Semmelweis Ignác a magyar anyák megmentőjévé, hanem azt is, hogyan vált Koltay Lajos a magyar mozi megmentőjévé. Az utóbbi tíz év legjobb filmét alkotta meg, van benne lélek és olyanfajta érzékenység, amelyet sokan kispórolnak, mert „darabáron” dolgoznak. Aki nem hiszi, csinálja utána.