Angyal a kupolán

– A Héttorony fesztivál igazi „slow”-élmény, amely az értéket és a magas művészi nívót helyezi a középpontba. Kezdettől ez volt a koncepció?

– A legfontosabb, hogy a fesztivállal évről évre Makovecz Imre páratlan, egyedi és egyben időtlen életművének szeretnénk emléket állítani. Ha a munkásságáról gondolkodunk, érdemes Makót megemlíteni példaként, ahol az általa tervezett kultúrház és buszpályaudvar mellett épült egy modern gyógyfürdő, a Hagymatikum – mindegyik épület elképesztő térélményt kínál, miközben definiálja a város mindennapjait. A makoveczi gondolat akár egyetlen általa tervezett épület kapcsán is képes érvényesülni az adott településen, ennek kiváló példája Százhalombatta. A fesztivál során ezekbe az időtlen terekbe visszük el a nagyon is időszerű nép- és világzenei produkciókat, mégpedig azért, mert maga a mester is kedvelte ezt a műfajt: úgy gondoltuk, ezekkel a zenékkel érdemes hangzóvá tenni az épületeit.

– És mennyire nyitottak a vidéki városok erre a műfajra?

– Nem jellemző, hogy a művelődési házak programszervezéskor pont ebben az irányban gondolkodnának. A már említett Makón is át kellett törnünk a falat: sokáig csak a magyar nóta és az operett műfaja ment, a Héttorony Fesztivállal azonban mégis sikerült telt házas előadásokat szerveznünk. Kiderült, hogy másra is van igény. Tavaly többek közt a Bagossy Brothers koncertjét vittük el Makóra, vagyis egy könnyűzenei produkciót, ami kimondottan a fiatalok kedvence. A fesztivál műsorába bekerülő előadások több előzetes szűrőn esnek át, magas a mérce; Kiss Ferenc zeneszerző, Csernyus Lőrinc építész vagy éppen a Fonó stábja is szelektál, és ha valaki vétót emel, az a produkció nem kerülhet a műsorba. Egyébként engem mindig is érdekelt, hogyan lehet finomra hangolni a tereket, a fesztivál produkciói pedig ennek az elvárásnak is megfelelnek.

– Mit ért a tér hangolásán?

– Azt, hogy annyi hang születik meg az adott térben, amennyit elbír; a koncertek erősítés nélkül, akusztikus hangzással csendülnek fel. Kísérleteztünk kórusokkal és szólistákkal is, és mindig kiderült, hogy Makovecz tereiben fantasztikusan érvényesül az akusztika.

– Mivel gazdagíthatják még a kon­cert­élményt ezek az épületek?

– A mester minden épülete más és más, mindegyiknek sajátos rezgései, atmoszférája van. Ezeknek az épületeknek a szakralitása olykor egészen letaglózza az embert, például Csíkszeredában a templom üvegkupolájának négy sarkában a templom belső tereit figyelő bádogangyalok állnak, utalva arra, hogy az életnek bizony több síkja van, nem csupán az általunk megtapasztalt hétköznapi valóság. A csíkszeredai templom húszéves, és a helyi plébános, Darvas Kozma atya avatottan viszi tovább és gondozza helyben Makovecz örökségét. Aki pedig ebben az örökségben elmélyed, másképpen fog gondolkodni akár a Kárpát-medencéről, a magyarságról, akár a mester küldetéséről. Merthogy Makovecz vitathatatlanul zseni volt, másképpen kapta az impulzusokat az élettől, és éppen ezért másképp is adta tovább azokat.

– A Héttorony Fesztivál, bár hangsúlyosak a zenei programjai, mégis össz­művészeti rendezvény. Hogyan kapcsolódnak az építészethez a különböző művészeti ágak?

– A programok összeállításánál fontos szempont az időszerűség, az újdonság, ami a különböző művészeti ágak produkcióiban tetten érhető: például a kortárs táncélet egyik különleges képviselőjének, a Fitos Dezső Társulatnak készül most egy új, Taven baxtale! című kortárs, a roma néptáncanyagon alapuló produkciója, amelynek a fesztivál keretén belül lesz a vidéki premierje. Vagy említhetném a fényfestészetet. Kiderült, hogy egyáltalán nem szentségtörés a százhalombattai Makovecz-épületet a kortárs művészeti ág pillanatnyi alkotásaival bevilágítani. Pár éve Makón egy ködös novemberi estén a Hagymaházra fényfestést vetítettünk, a látványosság a közösségi oldalakon pillanatok alatt elterjedt, és nagyon sok embert odacsalt, el is készítették saját egyedi hangulatú hagymaházas fotójukat – és ebben az akcióban épp az újdonság ereje volt a vonzó. Addig jó egy ilyen fesztivállal foglalkozni, amíg hatásuk van az ilyesfajta kísérleteknek.

– Kizárólag Makovecz-épületekbe szer­veznek koncerteket?

– A Kárpát-medencében körülbelül két tucat településen áll Makovecz-tervezésű épület, hetet-nyolcat választunk ki egy évben, így óhatatlan, hogy az évek során sok ismétlődik. Persze sok múlik az adott város érdeklődésén, lelkesedésén is. Az utóbbi időben beemeltünk más helyszíneket is, tartottunk például koncertet Délvidék meghatározó épületében, a szabadkai városháza szecessziós tereiben, idén pedig az ország egyetlen táncpajtájába, Mezőkövesdre szervezünk programokat, többek között, hogy a PajtaKult misszióját is érvényesítsük. A pajta rendkívül puritán, már-már szakrális építmény, amely a művészettel mint hozzáadott értékkel közösségi térként születhet újjá a településeken.

– A fesztivál két évtizedes múltját tekintve hogy látja, mennyire változtak meg a hazai kultúrafogyasztási szokások? Mennyire kedvez a mostani helyzet a népzene ügyének?

– Hazánkban a népzene széles körben elismert műfaj, ám a valódi közönségét tekintve már szűkebb a merítés. Más kérdés a táncház: a Fonóban szervezett táncházainkra gyakran olyan sokan jönnek el, hogy be sem férnek az épületbe, a Sarjú Banda kamasztáncházának köszönhetően pedig a legújabb generációból is egyre többen kötelezik el magukat e szórakozási forma mellett. E szempontból a szcénának nincs félnivalója, ám a színpadon megszólaló népzene más kérdés. Itt viszont érezhetők a kultúrafogyasztás változó dimenziói: amikor ma egy fiatal popelőadó huszonegy évesen háromszor egymás után képes megtölteni a Puskás Arénát, mi pedig olykor a legszínvonalasabb produkcióinkra is csak ötven jegyet adunk el, az erősen jelzi a hangsúlyok eltolódását. Ugyanakkor a népzenei-világzenei szcéna is fejlődik, nem ragadtunk le a múltban, mindig lehet újítani, frissíteni, más hangszereket beemelni a műfajba. Elég csupán a cimbalomra gondolni: világklasszikus muzsikusaink vannak – Lisztes Jenő, Balogh Kálmán mellett Szabó Dániel mutatkozik majd be a fesztivál keretében. A színpadi népzene nem a hétköznapok muzsikája, ezért is szeretnénk ezt a műfajt az ünnep rangjára emelni: a produkció legyen ünnep a fellépőnek, ünnep a közönségnek – már csak ezért is méltó helyszínek Makovecz időtálló épületei, a templomok időtlen, szakrális terei.