Arannyal írt örökség

Vitorlavászonra emlékeztető installáció alatt sétálunk fel a széles műmárvány lépcsősoron a könyvtár hatodik emeletére; a fejünk felett lebegő jókora anyagra az intézmény 1802-es alapító okiratának kinagyított mását nyomtatták. A tágas emeleti csarnokban kapott helyet az Esszencia című új állandó kiállítás, amely nem kizárólagos helyszíne az évfordulós emlékezésnek. Az épület különböző pontjain ugyanis szintén a könyvtár történetének különlegesebb epizódjait bemutató kisebb tárlatokba, installációkba botlunk, így a főbejárattól balra eső folyosószakaszon a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal triumvirátusán keresztül a nemzeti öntudatról, identitásról mesélő Vershaza kiállítást tekinthetjük meg, míg a másik oldalon az egyik leggazdagabb irodalmi anyag, a Babits-hagyaték fotóival találkozhatunk: az asztaltársaságot és az asztal örömeit megörökítő képeken Babits pályatársai és barátai láthatók. Az épület tereit behálózó rendhagyó kiállítási koncepció nem titkolt célja, hogy az intézmény kilépjen a magaskultúra elefántcsonttornyából, és megismertesse a közönséggel történetét, tevékenységét.

Kétszáz éves marketing

A nemzeti könyvtár történeti gyökerei időben egészen Hunyadi Mátyás koráig nyúlnak. Ha nincs a török kor, a legendás corvinák képezték volna az alapját a polgárosodás idején létrejövő nemzeti könyvtárnak – pontosan úgy, ahogy az európai szuverén államokban az uralkodói könyvtárak szolgáltak a nemzeti könyvtárak bázisául. E pillanatra azonban itthon 1802. november 25-ig várni kellett: ekkor írta alá gróf Széchényi Ferenc az alapító okiratot, amelyet II. Ferenc császár másnap szentesített.

– Széchényi Ferenc tudatosan készült a könyvtár alapítására, a magyar nemzeti kultúra írott emlékeinek gyűjtését és megőrzését tűzte ki feladatául. Kikötötte, hogy a könyvtárat Pesten kell létrehozni, valamint hogy a közönség által látogathatónak kell lennie – meséli Elbe István könyvtáros, az Esszencia kiállítás társkurátora. Széchényi alapításkor kinyilvánított nemes gesztusa egyébként nem terjedt ki a hölgyekre, a korszellem ugyanis akkoriban nem tartotta helyénvalónak, hogy a nők nyilvános helyen egyedül jelenjenek meg, azt pedig végképp nem, hogy a könyvtárban olvasással bíbelődjenek.

A Széchényi Ferenctől származó eredeti darabok hatalmas könyvesszekrényben sorakoznak az OSZK hatodik emeletén, megidézve a nagycenki kastély pazar gyűjteményét. Az aranyozott gerincű kötetek mindegyikét egyedileg köttette bőrkötésbe a bibliofil főúr, aki a könyveknél csak a térképeket szerette jobban: hatezer darabos térképkollekciója szintén az OSZK gyűjteményét gazdagítja. Széchényi első körben tizenhatezer kötetet adományozott a könyvtárnak. A könyveket harminckét ládában szállították Pestre, az egykori pálos kolostorba, nem sokkal később pedig a központi papi szeminárium épületében helyezték el őket. A saját kötetek mellett Széchényi ritka művelődéstörténeti kincseket is beszerzett: a hazai értelmiségieknek, egyházaknak levelet küldött az általa adományozott tételek katalógusával, így biztatva a társadalom jeles tagjait, hogy kövessék példáját.

A korabeli marketingötlet bevált, országszerte lelkes adományozók sora állt elő különleges kincsekkel, így került a könyvtár birtokába a pozsonyi káptalan adományaként a XII. század végén készült Pray-kódex, benne a Halotti beszéddel – mondja Elbe István. Tavaly, Ferenc pápa látogatásakor a magyar állam e kódex nemesmásolatát adományozta a szentatyának; a munka az OSZK restau­rátor-műhelyében készült – a második számú nemesmásolat a kiállításon kapott helyet. Széchényi Ferenc halála után a nagycenki könyvtár többi kötete is a nemzeti gyűjteménybe került, ahogyan más kollekciók is: Jankovich Miklósnak, a reformkor legnagyobb gyűjtőjének a köteteit 1833-ban vásárolta meg az állam József nádor hathatós közreműködésével, aki előzőleg megszavaztatta a pesti országgyűléssel a szükséges összeget.

Tudósok és szélhámosok

Az Esszencia kiállítás erénye, hogy nem merev kronológia mentén építkezik, hanem a gyűjteményt, az írott örökséget és a nemzet emlékezetét, identitását meghatározó kulturális kincseket egy-egy fogalom fókuszán keresztül hozza közelebb az érdeklődőkhöz. Az egyik ilyen pontot az egykori reneszánsz királyi könyvtár remekművei, Mátyás corvinái jelölik ki. Az egyik falat kortárs iparművészek által 2006-ban készített, hatalmas falikárpitok borítják be, megidézve az OSZK 2018-as monstre corvinakiállítását, amelynek középpontjában a Mátyás uralkodásának utolsó éveiben Budán működő corvinamásoló műhely létének bizonyítása állt. A tárlat fókuszpontjai között megjelenik a matéria fogalma, a papirusztekercs, a pergamen, a vízjellel készült merített papír, vagyis az íráshordozó anyagok és kulturális vonatkozásaik. Elbe István megjegyzi: a pergamentekercsről a könyvformátumra való áttérés olyan léptékű paradigmaváltás volt a késő antikvitás idején, mint ma az analóg könyvről a digitális formátumra való átállás.

A kópia ugyancsak végigkísérte az emberiség történetét az antikvitás sokszor csak másolatokban ránk maradt művei­től a kultúra terjesztését lehetővé tevő reprográfia bemutatásáig. A tárlaton a kópiakészítés sötét oldala is megjelenik, mégpedig a hamisításé.

– A XIX. század első felében még rengeteg ritkaság, például középkori iratok, unikális kötetek rejtőztek a kastélyok padlásán, nemesi hagyatékokban. Literáti Nemes Sámuel erdélyi antikvárius jó szimatú bibliofilként járta az országot, és főúri megrendelőinek felvásárolta a fellelhető kincseket, például Janko­vich Miklósnak is. Egy idő után azonban apadni kezdtek a forrásai, így eszébe jutott, semmiből nem áll néhány kallódó középkori pergamenlapra középkori nyelvemléktöredéket készíteni: az ötlet bevált, a hiszékeny könyvimádók pedig jó pénzért megvették tőle az eredetinek hitt dokumentumokat – meséli Elbe István. Így került az OSZK gyűjteményébe néhány Literáti-féle másolat. A mai szemnek kimondottan feltűnők a középkori freskókat utánzó, kissé groteszk rajzok, amelyekkel a nyelvemlék-hamisítványokat illusztrálta. Literáti sosem bukott le, haláláig megbecsült alakja volt a pesti arisztokrata és nagypolgári szalonoknak. Sőt, Mátray Gábor, a nemzeti könyvtár könyvőre az 1850-es években tudományos akadémiai értekezést írt az egyik hamisítványról. Mátray becsületére váljon, hogy miután a csalás kiderült, tévedését bevallotta, majd igyekezett feltérképezni Literáti igencsak kétes munkásságát.

1 2 3 4 / 4

A könyv mint műtárgy

A tárlat képet ad a Széchényi-könyvtár gyűjteményi tárairól is, amelyekben a hangzó anyagoktól a diafilmeken át a térképekig, a kottákig és a gyűjthető reklámcédulákig millió érdekesség és pótolhatatlan ritkaság található. Elég csupán a Kossuth Lajos hangját őrző fonográfhengerre vagy Babits Mihály Esti kérdés című versének újrahasznosított lemezre írt példányára gondolni – ez utóbbin egy ismeretlen medencéjének és gerincoszlopának röntgenfelvétele látható, és maga Babits szaval rajta.

És persze ott van az OSZK tízmilliósra rúgó, hihetetlen mértékben és tempóban növekvő könyvállománya: a könyvtárnak ugyanis be kell fogadnia minden magyarországi székhellyel rendelkező kiadónál megjelenő kiadvány két kötelespéldányát. E hatalmas örökséget éppen ezért lehetetlen a Budavári Palota épületében őrizni, ezért is épül meg Piliscsabán a szakszerű állományvédelmet szem előtt tartó, korszerű raktár.

– Abban a pillanatban, amikor egy könyv a raktárunkba érkezik, átlényegül: nemzeti vagyontárggyá, műtárggyá válik – mondja Elbe István. Szerinte sokan nem értik, miért olyan fontos az internet és a digitalizáció korában a könyvtár gyűjtői tevékenysége. – Az alapító elgondolásához hűen a magyar kultúra írásos emlékeit kell összeszednünk. És éppen ez a lényeg: tevékenységünk nem a jelennek, hanem a jövőnek szól.