– Rendhagyó kiadványról beszélünk, amely nemcsak egy CD-t, hanem a dalokhoz tartozó szöveg- és kottakönyvet is tartalmazza, sőt, az album címe még messzebbre mutat. Hogyan szeretnétek a hazai közönséget újrahangolni?

Bársony Bálint: – Valójában egy mozgalom kezdetének szánjuk a kezdeményezésünket, aminek a célja, hogy a közös zenélés és éneklés minden gyermek és felnőtt számára elérhető és átélhető legyen. Mert nem mindenki olyan szerencsés, mint mi voltunk, hogy már gyermekkorunkban nagyon jó zenei képzést kaptunk, kórusokban énekelhettünk vagy egyszerűen csak a tábortűz körül dalolhattunk. Az ilyen alkalmaknál pedig mindig a közösség és az összhang volt a lényeg, éppen ezért akartunk most is egy olyan albumot készíteni, amelynek dalai nem csak a lejátszóról hallgatva szólalnak meg jól, hiszen az az igazi, ha sokan, egyszerre éneklik, játsszák őket.

– Ez nem teljesen ellentétes a mai énközpontú világgal?

Bársony Bálint: – Dehogynem. Ahogyan azzal is, amit a kereskedelmi médiumokban látunk, ahol karaoke-sztárokból faragnak példaképeket. Mi ellenben arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy ha az osztálytársaikkal, barátaikkal tanulják meg ezeket a dalokat és csatlakoznak hozzánk, hatalmas koncerteken vehetnek részt és átélhetik azt a felülmúlhatatlan boldogságérzést, amit a zene és az együttlét ad.

– Ez tulajdonképpen ugyanaz a tábortűzérzés, csak nagyban?

Bársony Bálint: – Valami olyasmi. A dalok születésekor ugyanakkor arra is gondoltunk, hogy visszahozzuk azt az időt, amikor még a nagyzenekaroknak is voltak igazi, mindenki által ismert és dúdolt számai. Ma viszont hangszerelési bravúrok szólnak a rádióban, ami szerintem tévút.

Gergely Éva: – Nem is olyan régen hallottam én is egy „szakembertől”, hogy a mai popzenében az a jó, ha nincsenek dallamok. Én például – és nem hiszem, hogy attól, mert már tapasztaltabb vagyok – nem is szeretem ezeket a mostani számokat hallgatni és énekelni. És innentől kezdve az emberek sem tudják együtt dalolni őket, kimarad az a közösségi érzés, amire például még gyerekkoromból jól emlékszem: amikor anyukám vasárnap délutánonként vasalt, szólt a rádió, és közösen dúdolgattuk a slágereket.

– A Hangold újra! révén jó néhány iskola gyermekkórusával kezdtek együtt dolgozni, sőt az albumon megszólal a köbölkúti Ádám Jenő Általános Iskola kórusa is. Mit tapasztalnak, létezik még Kodály országa?

Bársony Bálint: – Azért azt vegyük észre, hogy ha Bartók, Kodály vagy Bárdos korszakalkotó művei ma születnének, valószínűleg máshogy szólnának. Különösen, mert – főleg az elmúlt tíz évben – nagyon felgyorsult a világ. A gyerekek visszajelzései alapján most azt látjuk, hogy szívesebben énekelnek a mai világukhoz sokkal jobban kötődő dalokat, mint amiket az énekórán kötelező jelleggel meg kell tanulni. De természetesen azért mi is elrejtettünk egy-két népdalelemet a számainkban, hogy visszacsatolásként érezzék, azokat sem szabad elfeledni.

– A szövegek nagy része, legyen szó akár a valóban népdalszerű Barackfától, a pajkos Cicadalon át az eredetileg tradicionális Add továbbig, az összetartozásról, az együttlétről, a boldogság közös kereséséről, pozitív értékekről szól. Szándékosan alakult ez így?

Gergely Éva: – Nem ültünk le megbeszélni a zenekarban, hogy akkor most mindenki hazamegy és ír egy dalt az összefogásról. Egész egyszerűen attól, hogy elkezdtünk együtt dolgozni, egymás gondolatiságát átvenni, továbbfűzni, az ötleteket ide-odaadogatni, ilyen témájú, szellemiségű szövegek születtek. Meggyőződésem, és a visszajelzések is azt bizonyítják, hogy az őszinteség és az életkedv az egész lemezről átsugárzik, még az olyan szomorú indíttatású dalból is, mint „A város zajától” a remény, az örök újrakezdés lehetősége sugárzik.

– Mennyire lehet egy ilyen, valószínűleg nem túl divatos kezdeményezéssel látszódni a hazai zenei piacon?

Gergely Éva: – Az alapvető, hogy nemcsak sokat dolgozunk, de őszintén is képviseljük a kezdeményezésünket, a pillanatnyi divattal pedig szerintem nem érdemes foglalkozni. Persze az is igaz, hogy nem könnyű eljutni egy rádióba, pedig fontos lenne, hogy minél több embernek átadhassuk az üzenetünket, a dalainkkal. Viszont nem akarunk az úgynevezett tehetségkutatókkal sem versenyezni. A mi filozófiánk ugyanis nem az, hogy magunkat megmondóembernek kikiáltva kiemelünk néhány, egyébként bizonyára tehetséges embert, kijelentjük, hogy ők kész sztárok, hajtjuk és szerepeltetjük mindenütt, aztán a következő széria miatt eldobjuk. Hiszen ne feledjük, hogy tehetséges úszó vagy futó olimpikonná válásához is nagyon sok munka vezet. Mi csupán azt szeretnénk megmutatni, mennyire jó valamit együtt létrehozni, milyen jól lehet e dalokban az érzelmek szárnyán közösen utazni: az álmok mezejétől a valóságig.

– Merthogy ez a közös utazás hiányzik leginkább az embereknek?

Bársony Bálint: – Szerintem igen. Mert hiába van ott a Facebook, szörnyű, hogy nincsenek vagy alig vannak személyes találkozások, és mindenki rohan haza iskola után, hogy újra fent lehessen az interneten. Pedig zene és sport nélkül igazi nemzeti összetartást meg összetartozást sem lehet felépíteni. Ez az alapfeltétele: mert ha tudunk együtt egy levegőt venni, és aztán egyszerre kifújni, utána meg jobbra-balra együtt mozogni, akkor senki sem kezd el azon gondolkodni közben, miként gáncsolja el a másikat. Hanem azon fog dolgozni, hogy mindenki minél jobban érezze magát, mert annál jobb lesz a sportcsapat, vagy annál jobban fog szólni a kórus.

Gergely Éva: – Az énekhang egyébként is a lélek kivetülése. Ha énekel valaki, és te hallgatod, bizonyos érzelmek ébrednek benned. És ha a dal valódi érzelmekre épül, igaz dolgokról mesél, akkor megemelődik vele a hallgató lelke, amitől egészségesebb ember lesz. Egy nemzet pedig csak akkor lehet egészséges, ha a benne lévő pici kis csoportocskák, egymásba kapaszkodó körök: elsősorban a család, mint az első és legfontosabb alap, vagy egy osztályközösség, egy falu ilyen egészséges emberekből áll.

– Úgy tűnik, néhány éve azért elindult valami mozgás az igényesebb zenék felé: egyre több remek hazai népdalénekest, jazz-zenészt fedeznek fel már szélesebb tömegek is.

Bársony Bálint: – Számomra az igazi áttörést körülbelül hét-nyolc évvel ezelőtt, a Jazzy Rádió elindulása jelentette. Az előző munkám létrejöttét, amivel 2010-ben megnyertük az Év jazzlemeze díjat, például annak köszönhetjük, hogy megírtunk egy dalt éjszaka, másnap ide bevittük, harmadnap délelőtt pedig már szólt is. Ez hatalmas inspirációt jelentett, különösen, mert a mai napig sok zenész attól a problémától szenved, hogy elkészíti az albumot, megtalálja rá a finanszírozást, nagy nehezen megszületnek a dalok, minden kész, majd a rádiók semmibe veszik őket.

– Miért?

Bársony Bálint: – Mert valószínűleg nem a megfelelő emberek dolgoznak ott. És nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy ha velünk, akik már tizenöt-húsz éve zenélünk, ezt teszik, akkor mit csinálnak a vidéki kis zenekarokkal, amelyek az összekuporgatott családi pénzből felvesznek a garázsban két dalt? Be sem engedik őket az épületbe? Ezen sürgősen változtatni kellene.

– Hogyan?

Gergely Éva: – Elsősorban úgy, hogy azok az emberek, akik ott ülnek, lehetőség szerint értsenek a zenéhez, rendelkezzenek jó ízléssel, megfelelő kulturáltsággal és ne az alapján hozzanak döntést, hogy az előadó melyik politikai párthoz húz, hanem a produkció minősége alapján. Ugyanis nincs jobb- vagy baloldali művészet, csak jó vagy silány. A mi lemezünkbe szerintem ezek mentén nem lehetne belekötni. Amellett hogy a daloskönyvben benne vannak a kották, fel van téve az akkordmenet, ott a tabulatúra, a lekottázott dallam, a szövegek, sőt elkezdtük szállítani mindehhez a Facebook-oldalunkra később felkerülő, hangszereseknek szánt oktatófilmeket is, tehát szakmai szempontból is egy különlegességről, újító kezdeményezésről van szó.

– A lemezhez ugyanakkor egy koncertsorozat is kapcsolódik, amelyben nagy szerepet szántok a helyi közösségeknek. Pontosan hogyan?

Gergely Éva: – Ahova megyünk, ott mindig a szóban forgó település gyermekkórusával és vegyeskarával szeretnénk fellépni – az anyag ugyanis erre a kettőre lett hangszerelve. Ilyenkor előre leküldjük a kottákat, a szöveget, és lemegyünk próbálni is a koncert előtt. Március 15-én és április 20-án, a könyvheti bemutatkozásunkon volt már egyébként ilyen előadásunk a már említett Ádám Jenő Általános Iskola gyerekkórusával. Nagyon megható volt látni közben a nézőtéren ülő szülőket, akik szintén énekelni kezdtek. Kicsiben tehát elértük a célunkat: kapocs teremtődött a zene által az anyukák, apukák és a gyerekeik és végül, de nem utolsósorban a pedagógusok közt.

Bársony Bálint: – Éppen ezért nagyon várjuk azoknak a kórusoknak, kórusvezetőknek, énektanároknak a jelentkezését, de akár szülőkét is, akik szeretnék, hogy az ő városukban is legyen ilyen koncert, amikor nem egy televíziós műsorbeli sztár jön el csillagászati pénzekért, hanem a helyi kórusokkal, gyerekekkel közösen készül egy produkció. Mert annál nagyobb boldogság nincs, amikor egy kisebb településen a fél falu együtt énekel a színpadon. És nekünk ez az álmunk: hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk, és így megénekeltessük az egész országot. Hiszek benne, hogy ez sikerülni fog, ahogyan abban is, hogy a mi találkozásunk Évivel, illetve a zenekar többi tagjával sem lehetett csupán a véletlen műve.

Farkas Anita