Az Amerikai kapitány: Szép új világ a sorozat eddigi leggyengébb darabja

Amerika kapitány a Marvel képregényes és filmes univerzum egyik legnépszerűbb karaktere, aligha véletlen, hogy a figura kalandjairól 2011 óta négy mozifilm készült. Csakhogy a mozikban jelenleg is látható, legfrissebb rész, a Szép új világ jóval kedvezőtlenebb helyzetből indult a közönség meghódítására, mint a korábbi három (Az első bosszúálló, 2011; A Tél katonája, 2014; Polgárháború, 2016).

Ebben az epizódban ugyanis már nem a Steve Rogers nevű karakter tölti be Amerika kapitány posztját, hanem Sam Wilson, akit a nézők eddig Sólyomként ismerhettek. Továbbá: az epizód alkotói három korábbi Marvel-filmre vagy sorozatra utalnak vissza. 

Ezek: A hihetetlen Hulk (2008), amelyben Thaddeus Ross tábornok –  a szuperhősökkel szemben határozott fenntartásokkal viseltető, keménykezű katona – összetűzésbe keveredik a dühöngésében úgyszólván legyőzhetetlenné váló, zöld bőrű Hulkkal, ráküldi a hadsereget, és az összecsapásban fél Harlem romba dől. 

A második a 2021-es Örökkévalók, amelyben a címszereplők – a Földön állomásozó, emberfeletti hősök – úgy döntenek: megakadályozzák, hogy egy Tiamut nevű, roppant erejű lény felbukkanjon a bolygón. A harmadik A Sólyom és a Tél katonája című sorozat (2021), amelyből kiderül, hogy akik – Sam Wilsonnal ellentétben – késztetést éreznek, hogy betöltsék Amerika kapitány megüresedett posztját, méltatlannak bizonyulnak rá.

Ennyi előzmény ismeretét talán a legelhivatottabb képregényfilm-rajongótól sem lehet megkívánni – csakhogy ezek nélkül nem minden esetben érthető, mi miért történik a Szép új világban. De így vagy úgy: a negyedik rész Thaddeus Ross győzelmi beszédével kezdődik: ő lett az Egyesült Államok új elnöke. 

Az Ovális Iroda új gazdája rögtön kényes helyzetben találja magát: az Indiai-óceánból ugyanis kiemelkedett egy Égi szigetként emlegetett alakzat, amely adamantiumot tartalmaz. Az Égi sziget nem más, mint a már említett Örökkévalók végén megállított emberfeletti lény, Tiamut jéggé fagyott teste, az adamantium pedig a Marvel-univerzum legkeményebb, legritkább féme.

Az értékes nyersanyagkincset több állam szeretné magáénak tudni, így a kiaknázásáért meginduló versenyfutás azzal fenyeget, hogy fegyveres összetűzéssé fajul, ami egyet jelentene a harmadik világháború kitörésével. Ross elnök ezért diplomáciai megoldást szorgalmaz, ám terve végrehajtását – egyebek mellett – egy ellene elkövetett merénylet nehezíti. 

Sam Wilson nyomozni kezd az ügyben, és minél előrébb jut az eseményeket meghatározó – több manővert tartalmazó, meglehetősen manipulatív – mesterterv felderítésében, annál lényegesebbé válik számára a kérdés: lehetséges, hogy az elnök nem annyira feddhetetlen, mint amilyennek mutatja magát?

Készítői tehát elsősorban politikai thrillernek szánták a Szép új világot, de nem sikerült célt érniük: a film nem elég feszült, nem elég csavaros, továbbá a hangulatát sem az ilyen jellegű alkotások alapvető érzése határozza meg, miszerint senki és semmi nem az, aminek látszik, minden megtévesztő fordulatot újabb megtévesztő fordulat követ, és sem a főszereplő, sem a néző nem bízhat senkiben.

A cselekmény így elnyújtottnak és mélység nélkülinek tűnik, továbbá kiszámíthatónak is. Az ígéretes elemek – például az elmekontroll – elsikkadnak, felbukkanásuknak nincs valódi jelentősége, arról nem is beszélve, hogy szerepeltetésükkel a készítők nyilvánvalóvá teszik A Tél katonája és a Polgárháború egyes mozzanatait hasznosítják újra. 

A háttérben mesterkedő manipulátor a franchise legkevésbé emlékezetes antagonistája, a végén színre lépő Vörös Hulk pedig a képregényben ábrázolt, eredeti énjéhez képest meglepően könnyen kezelhető. 

(Az előzetesek alapján könnyen ki lehetett találni, melyik karakter alakul át végül e lénnyé, vagyis fény derült a váratlannak, meglepőnek szánt fordulatra. Ez nem az alkotók hibája, hanem a promóciós anyagok tartalmáért felelős részlegé, de jó példa arra, hogy egy nem kellő odafigyeléssel összeállított trailer mennyiben csökkentheti a film élvezeti értékét.)  

A negyedik rész összességében olyan, mintha A Sólyom és a Tél katonája című sorozat következő, valamilyen tévedés folytán mozifilmként elkészített évada volna. Szerkezete, kiállítása ugyanis számos tekintetben a tévés produkciókra emlékeztet.

A karakterek rajza elnagyolt és kidolgozatlan, ami Sam Wilson esetében a legzavaróbb. A figura legnagyobb problémája az, hogy míg elődje, Rogers szuperkatona-szérumot kapott – így kiemelkedő képességekre tett szert –, őt nem oltották be ezzel a szerrel, vagyis „közönséges” ember maradt.

Ez az alaphelyzet akár drámai vívódásokra, izgalmas karakterfejlődésre is alkalmat kínálhatott volna a kapitánynak. A forgatókönyvírók ehelyett megelégedtek azzal, hogy néhány önostorozó mondatot adjanak a szájába, majd – a váratlanul és kissé öncélúan megjelenő – régi szereplővel elmondassák a szentenciát: 

„Azt hiszed, ha benned lenne a szérum, meg tudnál védeni mindenkit, akit akarsz? Ember vagy, és minden tőled telhetőt megteszel. Steve mutatott valamit az embereknek, amiben hihettek. Te példát mutatsz, amit követhetnek!”

Ez távolról sem lelkesítő és motiváló, inkább lapos és didaktikus. Sam Wilson ennek hatására ugyanakkor ilyesmikkel ajándékozza meg a nézőket a következőkben: „Ha nem látjuk meg egymásban a jót, akkor máris elvesztünk!”

Ami pedig az Egyesült Államok vezetőjét illeti: Thaddeus Ross hangsúlyozza, mennyire fontos számára, hogy tető alá hozza az adamantium kitermelését és elosztását szabályozó egyezményt Japánnal – miért pont Japánnal, amúgy? – , és hogy mennyire bántja, hogy a lánya, Betty elhidegült tőle, ám ettől sem a diplomáciai, sem a szülői törekvése nem válnak emberközelivé.

De nem csak a központi karakterek nem kapják meg azt a figyelmet az alkotók részéről, amelyet megérdemeltek volna, a mellékszereplők sem. Így az elnök biztonsági tanácsadója, Ruth kidolgozatlan figura marad, az új Sólyomról, egyben Amerikai kapitány jobbkezéről, Joaquin Torresről pedig semmi érdemit nem tudunk meg – leszámítva, hogy a forgatókönyvírók megpróbáltál laza és vicces karakterré formálni, ám ehelyett csupán erőltetetten vicceskedővé sikerült. 

De persze, a Marvel-filmek nem annyira a cselekmény vagy a karakterrajz, sokkal inkább a látványvilág, a vizuális kiállítás miatt emlékezetesek. Csakhogy a negyedik epizód ezen a téren sem mondható kiemelkedőnek: az operatőri munka középszerű, a CGI több ponton is kívánni valót hagy maga után – például a Vörös Hulkkal folytatott összecsapást, közelebbről a Fehér Ház lerombolását bemutató képsorok esetében –, az akciójelenetek ötlettelenek és rosszul szerkesztettek – a verekedések például nem keltik a valódi összecsapás illúzióját, hiszen látszik, hogy a résztvevők előre betanult koreográfiát adnak elő, gondosan ügyelve rá, hogy luftot üssenek vagy rúgjanak –, a vágás szembeötlően kusza, és bizonyára nem csak azért, mert az utóforgatás során rögzített jeleneteket is bele kellett illeszteni valahogy a filmbe.

De ami talán a legfájdalmasabb, és a legnehezebben érthető: a Szép új világ kétórás játékideje ellenére sem építi tovább érdemben a Marvel filmes univerzumát. Egyetlen innovációja, hogy bemutatja a képregények világában már ismert adamantiumot – ám arra az alapvető kérdésre, hogyan lehetséges, hogy egy, a föld alatt kifejlődött, majd felszínre törés közben megfagyasztott lény teste telített e fémmel, például már elmulaszt választ adni.

Nem akarunk úgy tenni, mintha nem hallottuk volna az új kapitány által megfogalmazott üzenetet: a film pozitívumait is igyekeztünk észrevenni.

De alig néhányat találtunk: az Égi sziget vizuális megjelenítése sejtelmes és izgalmas; a Sam Wilsont megformáló Anthony Mackie megtette, amit lehetett, így említést érdemlő alakítást nyújt; és a Ross elnököt alakító Harrison Ford szereplése azzal együtt is öröm, hogy bizonyos jelenetekben egy megfáradt öregember, nem több.

A franchise negyedik része végső soron azt hangsúlyozza, hogy mindenki képes legyőzni a gyengeségeit és hibáit, így a jó irányba változni. Ha innen nézzük, a nehezen elnyert és megszilárdított bizalom filmje, és a széria legérzelmesebb epizódja – mindent összevéve azonban meglehetősen ötlettelen és unalmas darab: nemhogy nem sikerült felnőnie az alaptrilógiához, de még csak meg sem közelíti az előző három rész színvonalát. 

Akik eddig is úgy gondolták, hogy a Disney legkésőbb a Bosszúállók: Végjáték (2019) óta kreativitás- és tehetséghiánnyal küzd, azok a Szép új világ láttán megerősítve érezhetik magukat e véleményükben. Míg akik nem értenek egyet velük, azok – ellenpéldát remélve – bizonyára még jobban várják az új Marvel-sorozatot, a májusra bejelentett Mennydörgőket (Thunderbolts).

(Amerika Kapitány: Szép új világ / Captain America: Brave New World. Szinkronizált amerikai akció/kalandfilm, sci-fi. Játékidő: 118 perc. Rendezte: Julius Onah, 2025. Forgalomba hozza a Forgalmazza: Fórum Hungary. Korhatári beosorolás: [16].)