Hirdetés

Bryan Adamst általában kanadaiként mutatják be, holott brit szülei csupán néhány évvel 1959-es születése előtt választottak új hazát. Ezt követően sem horgonyozták le életüket, mivel a nemzetközi békefenntartók közé tartozó katonatiszt édesapjának állomáshelyei folyamatosan változtak. Bryant persze saját kortársaihoz hasonlóan sokkal jobban érdekelte a pop- és rockzene. Tízesztendős volt, amikor a szüleitől kapott zsebpénzéből egy – természetesen nem eredeti – Fender Stratocaster gitárt vett, amihez hasonlót a Deep Purple gitárosának, Ritchie Blackmore-nak a kezében látott. Emellé vásárolt egy szintén olcsó másolat Les Paul típust is, amelynek hangját viszont a Humble Pie együttes két tagjának – Peter Frampton és Steve Marriott – koncertlemezén hallotta.

Iskolái elvégzése után alkalmi munkákat vállalt, sőt lemezszerződést is kötött, és bár a kiadó cég eleinte egy fillért sem akart fizetni, végül mégis kitöltötte számára az egydolláros (!) csekket. Dalszerzőként vele született tehetsége érvényesült, második albumának Lonely Nights című dalát az akkor már világhírű Uriah Heep is rátette saját Head First símű lemezére (1983). Ebben már minden benne volt, ami azóta is népszerűvé teszi: a megkapó dallam, a tömegmozgató ütem és a sajátos hangulat. Azóta sincs bukott albuma, koncertjei, népszerűsége töretlen. Az igazi áttörést a Reckless című album hozta meg számára, nem véletlen, hogy 1985-ben Tina Turner már őt hívta magával európai koncertjeire, sőt együtt is énekelte vele It’s Only Love című sikerszámát. A hasonló közösködések nem idegenek Bryantől. Ő kapta meg a Három muskétás film fő betétdalának, a társszerzőként írt All for Love-nak a feléneklési lehetőségét is, amelyen Rod Stewarttal és Stinggel dolgozott együtt. A számnak akkora sikere lett, hogy 16 hétig vezette a brit kislemezlistát.

Jóformán nincs olyan fontos jótékonysági esemény, amelyen a zenész ne jelenne meg. Ő nyitotta a Live Aid koncertet Philadelphiában, részt vett az Amnesty International amerikai turnéján, valamint közreműködött az örmény földrengés károsultjainak anyagi megsegítését célzó Deep Purple-örökzöld, a Smoke On The Watert feljátszó zenészcsapatban, énekelt Pink Floyd-számokat a berlini fal lebontását Roger Waters The Wall című lemezével ünneplő műsorban.

Bryan 1992 óta koncertezik Magyarországon, legutóbb 2016-ban járt Budapesten. Színpadi öltözéke mindig egyszerű volt és napjainkban is az, életkora változásával csupán korábbi ujjatlan trikóját cserélte hosszúra. Műsorát, melyen általában 26 dala hangzik el, nem könnyű összeállítania százmillió eladott lemezének számaiból, ráadásul a So Far So Good című válogatás albuma minden nemzetközileg jegyzett sikerlistát vezetett, dalai pedig közönségkedvencek. Ezért is módosítja folyamatosan kétórás fellépéseinek egy részét, de a legtöbbet a Recklessről játssza. Műsorát stílusosan általában az All for Love záródallal fejezi be.

Korábban írtuk