Az éhség ezer arca
A Néprajzi Múzeum Korgó valóság című tárlata az éhezés és az élelmiszer-ellátás bizonytalanságának témakörét járja körbe: a tárlat a Zágrábi Néprajzi Múzeumból érkezett, a horvát anyagot a befogadó, budapesti intézmény gyűjteményének tárgyai és az azokhoz kapcsolódó történetek egészítik ki. A tárlat február 13-ig tekinthető meg.
Az emberiség történelmét az éhség, és az ellene folytatott mindennapos küzdelem határozta meg, elég a középkor kiszolgáltatott világára gondolni, amikor a túlzott szárazság okán csenevész termés, vagy a hosszú ideig fennálló esőzésekben tönkrement gabona miatt éhínség söpörhetett végig egy-egy régión. Ám ha az időjárás kedvező is volt, még mindig felüthette a fejét egy járvány, vagy a falvakat kifosztó ellenséges had, amelynek következtében ismét búcsút mondhattak az élelemnek. Ugyanakkor az éhezés az emberiség fejlődésének egyik mozgatórúgója is, hiszen a mezőgazdasági technológiák fejlesztése mögött végsősoron annak a vágya állt, hogy a következő időszakban is kerüljön étel az asztalra.
Az éhínség tehát mindig is hatással volt a társadalmi és gazdasági változásokra; a Korgó valóság című tárlaton felvillannak a történelem tragikus pillanatai, a 20. századi világháborúk jegyrendszerei, a hiánygazdaság miatt virágzó feketepiac és az élelmiszerhamisítások világa, az 1933-as ukrán holodomor, a kilencvenes évek első felében átélt megpróbáltatások a bosznia-hercegovinai háborúban, vagy éppen az ’56-os forradalom idején, mikor a Vöröskereszt segélycsomagjai – a szovjetek engedélyével – Magyarországra érkezhettek. A mai idősebb generáció egészen biztosan emlékszik még ezekre a csomagokra, az abban található egyik jellegzetes terméknek, az ömlesztett sajtnak a doboza a kiállításon is látható. Aztán olvashatunk olyan, a háborúk ideje alatt született receptekről, mikor szinte a semmiből próbáltak ételt varázsolni a háziasszonyok az asztalra, és azokról az időkről is, mikor egészen átértékelődött az élelem fogalma, olyan különös alapanyagok szolgáltak táplálékul, mint a kenyérsütésre használt makkliszt, vagy a patkány, a sün vagy a feketerigó alighanem szinte ehetetlen, csenevész húsa. Persze gondolhatnánk, napjainkban a civilizáció már kellőképp felkészült arra, hogy megakadályozza a jelentősebb élelmiszer-ellátási problémákat – ám ez koránt sincs így. Az éhség ma is ezerféle formában tűnik fel, elég csupán a közelmúlt történéseire, a koronavírus-járvány időszakára gondolni, amikor a termelés és a kereskedelem elakadása miatt több, mint egymillió ember került élelmezési bizonytalanságba. És akkor még szóltunk az előre nem megjósolható természeti katasztrófákról, a fegyveres konfliktusok, háborúk okozta éhezésről, vagy az élelmiszer veszteségről, amit a rossz tárolási viszonyok miatt pocsékba ment élelmiszerek jelentenek; mivel hiányoznak a termékek korszerű és biztonságos elhelyezéséhez, tárolásához szükséges technológiák.
A tárlaton szóba került az éhezés elleni harc – azaz a humanitárius segítségnyújtás globális szervezeteinek napjaiban folyó munkája –, vagy a testünk és az éhezés kapcsolata, ez utóbbi témakör kitekint az étkezési zavarok, például az anorexia, az obezitás, vagy a különböző diéták jelenségére is, miközben felvillan a művészet látványos példáin keresztül, hogyan változott a szépségideál az elmúlt századokban. Közben számos fontos információt is megtudhatunk, többek közt arról, mit is jelent a hulladék fogalma? Merthogy az élelmiszereken a fogyaszthatósági idő lejáratát biztonsági okokból tüntetik fel: arra a dátumra utal, ameddig az élelmiszert biztonságosan el lehet fogyasztani, ám számos élelmiszer esetében ezen időszak után sincs látható változás annak megjelenésében, vagy az illatában. A statisztikák szerint napjainkban az EU-ban évente keletkező 88 millió tonna élelmiszer hulladék körülbelül tíz százaléka az élelmiszereken feltüntetett dátumjelöléssel függ össze – ami így is óriási szám.
A történelem és a közelmúlt példái alapján eléggé kézenfekvő a következtetés: fogyasztói társadalmunk biztonságos(nak tűnő) buborékjában az egyetlen megoldás, ha tisztességesen, közelítünk az alapanyagokhoz, az ételhez; ha otthonunkban is próbálunk tenni az élelmiszerpazarlás, a túlfogyasztás ellen, ha racionalizáljuk, átszervezzük háztartásunk működését. Ehhez jócskán adhat muníciót például a hagyományos falusi közösségek élelmiszertartósítási gyakorlata. A tárlaton archív fotóanyagokon szembesülhetünk azzal, hogy a falusi háztartásokban semmi sem veszhetett kárba: a gombaszárítástól, a befőzésen át az aszalásig, a kovász-, gomba- tészta-, juhsajtszárításig láthatunk példát akár a téli tartalékképzés ősi gyakorlatára. Igaz, ezek közül számos praktika ma újra elterjedőben van – elég a koronavírus járvány idején alatt népszerűvé váló kovászos kenyérsütés divatjára gondolni –, ha nem is annyira az élelmiszerhiány fenyegető veszélye, inkább a környezetbarát megoldás és a régi világ iránt érzett nosztalgia okán. De éppen ez a kiállítás legnagyobb haszna és erénye, hogy szembesíti a látogatót azzal, hogy gondolkodhat másképp, merítve akár a régiek tudásából, tapasztalataiból. A következő generáció életére ugyanis ez nagyban hatással lehet, ezért is fontos, hogy minél több iskolás látogasson el a kiállításra: ezt még a héten megtehetik, a tárlat ugyanis február 13-ig tart nyitva.
