Az elődök tisztelete

Az 1991-ben alakult iskolazenekar tagjai maguk sem tudták, hogy milyen néven működjenek. Több elvetett ötlet után kiderült, hogy mindnyájan bolondulnak az autókért, a járművek egyik legfontosabb alkatrésze pedig a sebességváltó, így választották a Clutch elnevezést.

Alig telt el két esztendő, Transnational Speedway League címmel már albumot készítettek, melynek hallatán reményteljes jövőt jósoltak számukra a zenei szaklapok. Ha nem is azonnal, de igazuk lett, hiszen 1998-ban a rangos Atlantic kiadó szerződtette őket. Nem kis megtiszteltetés volt számukra, amikor a Pure Rock Fury lemezükön egy igazi woodstocki hős, a Mountain együttes gitárosa, Leslie West is pengetett korábbi saját szerzeményének Immortal című átdolgozásán.

Az évek múlásával egyre inkább szükségét érezték, hogy saját kezükbe vegyék karrierjük építését. Megalapították a Weathermaker Music kiadót, amellyel minden olyan kiadványukat és koncertjüket közzétehették, amelyekre egy nagy cég esetleg nem lett volna fogadókész. Eközben minden lehetőséget megragadtak, hogy a rocktörténelem nagy öregjeitől, akik egyben saját példaképeik voltak, tanuljanak. Ezért vállaltak közös fellépéseket a Thin Lizzy és a Motörhead zenekarokkal.

Ettől kezdve alapvetően változtattak stúdiós munkájukon. Addig a helyben írt számaikat azonnal lemezre vették, ezután viszont már csak a többször módosított és megjelentetésre alkalmas változatokkal álltak a felvevőmikrofonok elé. Ennek eredményeként a 2013-as Earth Rocker albumukat úgy a rockszaklapok, mint a lemezvásárlók elismeréssel fogadták. Általánossá vált a Black Sabbath jellegű, hangsúlyos basszus- és szólógitár-megszólalás, de szívesen vettek át hangulatokat a Dark Side of the Moon (Pink Floyd) albumról is, valamint megtanulták a szokatlannak tűnő Cross Eyed Mary (Jethro Tull) örökzöldet. Ennek a hagyománytiszteletnek meg is lett az eredménye, hiszen a legjobbaktól tanultak, és mindent beépítettek szerzeményeikbe, amit a hard rock, a blues, valamint a sehová nem sorolható irányzatok kínálni tudtak. Ráadásul úgy őrizték keménységüket, hogy közben nem feledkeztek meg a dallamokról sem. Jean-Paul Gaster dobos, Neil Fallon énekes, gitáros, szintetizátoros, Tim Sult szólógitáros, Dan Maines basszusos úgy tette még izgalmasabbá megszólalásukat, hogy az Electric Worry című szerzeményüket herfliszólóval és Mick Schauer Hammond orgonájával színesítették.

2022-ben a Sziget Fesztivál látogatói már úgy fogadták a csapatot, hogy egyszerű fekete pólóban és hosszúnadrágban, rövid hajjal, csak a hagyományos, de kemény megszólalású zenéjüket kínálták fel. Az viszont keményen zúzott, hiszen ötven körüli életkoruk minden tapasztalatát magába foglalta. Sajnos a billentyűs ezt az élményt már nem érhette meg, azóta négyen folytatják.