A szerhasználat vágya elleni küzdelem drámája a 6szín Teátrumban
Az elterelés csoportja
Mi hangzik el egy önsegítő csoport foglalkozásain, amelyeket függőknek tartanak? Hogyan zajlik egy ilyen alkalom? Milyen emberek vesznek részt rajta, és milyen problémákkal küzdenek? Erről kínál szemléletes képet A csoport című kortárs magyar dráma, amely függőségi szakértők bevonásával készült, és amelynek szövegkönyvét valódi függők igaz történeteinek felhasználásával írták. A darabban a komoly elemekhez humor társul, a dráma olykor tragikomédiába, abszurdba csap át, így a néző hol nevet, hol meg azon kapja magát, hogy kicsordult könnyei lefelé indulnak az arcán.A Bodó Viktor rendezte előadás úgy kezdődik, mint egy foglalkozás: az egyik színész, a csoport egyik tagja söpörni kezd, míg a többiek nekilátnak, hogy körbe rakják a székeket az egyéb díszletet nem is igen tartalmazó színpadon. Aztán belép a foglalkozás vezetője, Valter, és ismerteti a legfontosabb szabályokat. Mindenkinek egyes szám első személyben kell beszélnie, szigorúan önmagáról, méghozzá őszintén, terelés és köntörfalazás nélkül, mindvégig szem előtt tartva, hogy nem hibáztathat másokat, neki kell vállalnia a felelősséget.
De vajon mennyit árulhat el az ember a legszemélyesebb ügyeiről, ha olyanokkal ül egy szobában, akik csaknem teljesen idegenek számára? És hogyan fogjon bele? Nem lényegtelen kérdések, így a néző már a legelején szimpatizálni kezd a csak keresztnevet vagy egyéb becenevet használó szereplőkkel, amikor azok nekigyürkőznek, hogy magukról és a problémáikról szóljanak.
Mivel A csoport függőségi szakértők bevonásával készült, szakmai alapjai érezhetően erősek. Olyan kifejezések hangoznak el benne, mint tisztasági születésnap (annak évfordulója, amikor a függő felhagyott szenvedélye gyakorlásával), elterelés (a kábítószer, illegális szer birtoklása miatt kiszabott büntetés alternatívája, amikor a hatóság arra kötelezi az érintettet, hogy csoportfoglalkozáson vagy más kurzuson vegyen részt), ACE-pontszámok (az Adverse Childhood Experiences – vagyis a negatív gyermekkori élmények – sorra vétele és összesítése nyomán kapott érték: minél magasabb, annál nagyobb az esélye, hogy az érintettből szerhasználó lesz).
De a darab nem válik a szenvedélybetegségről szóló tudományos előadássá – középpontjában a csoport tagjainak személyes történetei állnak, amelyeket a készítők valódi függők igaz történeteinek felhasználásával írtak.
Valterrel együtt összesen tizenhárom karakter sorsát ismerhetjük meg: kábítószeresek éppen úgy vannak köztük, mint alkoholisták, anorexiások, játék-, kapcsolat- vagy szexfüggők. Eltérő életkorú, más-más társadalmi státusú, más-más anyagi körülmények között élő figurák: hátrányos helyzetű fiatal lány éppen úgy részt vesz a csoport ülésein, mint luxusautóval karambolozó fiatalember. Mégis van bennük valami közös: hogy szerhasználóvá váltak.
S hogy miért alakult így? Gyermekkorban elszenvedett érzelmi vagy fizikai bántalmazás, mérgező vagy éppen közönyös szülők, tisztázatlan helyzetek, esetleg az, hogy az érintettek nem tanultak meg problémát és konfliktust kezelni…
A darab szerint ilyen és ehhez hasonló – meglehetősen hétköznapi, vagyis fenyegetően valószerű – okok magyarázhatják, hogy egy személy szerhasználó lesz. És a „szer” alatt nem feltétlenül marihuánát, heroint, kokaint kell érteni: a nagyivónak az alkohol a szere, a láncdohányosnak a nikotin, a játékfüggőnek a játék. A legnagyobb horderejű kérdés azonban az, hogy mi kell a gyógyuláshoz, vagyis a tartós absztinenciához?
A csoport nem hallgatja el, hogy az odáig vezető út meglehetősen hosszú és küzdelmes, és számos kellemetlen állomás akad a cél előtt: feltáró beszélgetések, veszekedések, szakítás, válás, különköltözés. És még ezek után sem mindenki jut el odáig, hogy nyugodt szívvel kijelenthesse magáról: immár tiszta.
Mindezek alapján akár úgy is tűnhet, hogy A csoport tankönyvszerűen száraz tételeket hangoztató, fojtogatóan komor, deprimáló darab – de nem így van. A komoly elemeket humor oldja, a dráma olykor tragikomédiába, abszurdba csap át.
A legemlékezetesebb poén talán az Antal nevű karakterhez köthető, aki lelkesen elmeséli: miután felhagyott az ivással, kifestette a lakását – aztán a volt feleségéét, aztán a gangot, aztán a lépcsőházat, és most, hogy körülnéz, úgy látja, a csoportfoglalkozásnak helyet adó szobára is ráférne egy alapos festés! A másik a Gábor nevű karakterhez, aki valós sérelmeket felsoroló, mégis kacagtató kirohanásban vázolja, mennyire dühítő és frusztráló helyzetekkel szembesül munkája során egy kormányablakban dolgozó ügyintéző. Az egyik résztvevő pedig egy ponton elárulja: egyszer annyira részeg volt, hogy nem tudott különbséget tenni a valóság és a színjáték között, így a lánya színházi előadásán felrohant a színpadra, hogy együtt táncoljon a szereplőkkel.
„Még hogy független színház? Szocio-nyomorpornó egy pártházban!” E kiszólás a darabban a lány által előadott színdarabra vonatkozik, ugyanakkor igaz A csoport című előadásra és az annak otthont adó 6szín Teátrumra is. A Jókai utca 6. alatti épület ugyanis korábban csakugyan az MSZP székházaként működött.
Bodó Viktor rendező és Bíró Bence dramaturg tehát magabiztosan irányítja a befogadó érzéseit a kezdeti távolságtartástól az együttérzésen át a megrendülésig. Markó Zsolt világítástervező pedig igencsak hatásossá teszi a különféle emlékképeket, látomásokat, hallucinációkat kísérő, olykor meglehetősen nyers fényeffektusokat.
Zsótér Sándor segítőkész, ugyanakkor kemény figurává formálja Valtert, a csoportvezetőt; Terhes Sándor igazán meggyőző az alkoholizmusból gyógyult, bűntudattól gyötört édesapa, Antal szerepében. A Gábort alakító Kerekes József igazolja, hogy erős komikusi vénával egy már-már az ellenszenvességig kisszerű figurából is lehet kacagást kiváltó alakot formálni. A legnagyobb elismerés azonban Gál Réka Ágotát illeti: alakítását elnézve egykettőre nyilvánvalóvá válik, hogy az általa életre keltett karakterre, a hátrányos helyzetű lányra vár a legkeményebb, már-már reménytelen küzdelem a szerhasználat vágya elleni harcban.
Bár az alkotás olykor látleletszerűen pontos képet rajzol, nem kíván ítélkezni vagy erkölcscsőszszerepben fellépni. Néhány távolról sem tökéletes, de szerethető karakter sorsának bemutatásával arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az ember esendőbb, így sebezhetőbb, mint gondolja magáról. Aki megnézi, alighanem kétszer is meggondolja, felhajtsa-e az estére tervezett sörét, de ami lényegesebb: amíg tart nála a mű hatása, bizonyára jobban figyel majd a környezetében lévőkre és arra, milyen élethelyzetben vannak, milyen problémákkal küzdenek.
A drámát szeptember végéig még kétszer játsszák a fővárosi 6szín Teátrumban.