Az emlékezés felelőssége – Radnóti 80

1 2 3 4 5 / 5

Az egyik legjelentősebb magyar költőnk tragikusan megszakadt életútja is bizonyságul szolgál arra, hogy az embertelen időket csakis a művészet örökérvényűsége képes felülírni: Radnóti költészete a bori noteszben túlélte a tarkólövést, s máig csodálatra készteti a verseket szerető, a kultúrára fogékony embereket. Költeményeinek szépsége, amelyet magyar nyelv lenyűgöző gazdagságával alkotott meg, örök emlékeztetője lehet annak, hogyan tud valaki egyszerre univerzális lenni úgy, hogy közben mélységében vállalja-éli meg magyarságát. Radnóti Miklós sorsa mementó a mindenkori háborúk pusztítása ellen is, hogy sose feledjük el annyira vágyni a békét, amennyire a költő tette – olvasható a színház közleményében.

Az általában prózai színházi előadásokat és szerzőket preferáló Újszínház erre a fontos évfordulóra külön szerkesztett ünnepi műsorral és temetői koszorúzással emlékezett. Az összeállításban a teátrum művészei megidézték a nagyhatású költő életrajzának egyes epizódjait, a magyar irodalomban oly ritka házastársi líra gyengéd hangjait, a korai halál félelmét és jóslatát, az odaadó hazaszeretet kifejezését, tiltakozását az embertelenséggel szemben. Fellépett Orosz Csenge, Papp Attila, Szabó Zsuzsa, Vass György Jászai Mari-díjas színművész, Vándor Tóth Zoltán, a teátrum főrendezője, Pataki András Jászai Mari-díjas rendező, dramaturg, előadóművész, valamint Lutter Imre, a Versmondók Egyesületének elnöke, költő, előadóművész, Huzella Péter, zeneszerző, gitáros–énekes és a XXVIII. győri Radnóti Miklós Vers-és Prózamondó Biennálé győztese, Sinágel József. A színház aulájában a költő olyan emblematikus versei hangzottak el, mint például a Tétova óda, a Két karodban, a Sem emlék, sem varázslat, az Erőltetett menet, a Himnusz a békéről vagy a Nem tudhatom…

A zenés-verses főhajtás után a résztvevők a Fiumei úti sírkertben Radnóti Miklós nyughelyénél emlékeztek a magyar irodalom egyik legnagyobb lírikusára és a Holokauszt valamennyi áldozatára a 80. évfordulón.