Az írás felszabadít

– A Véletlenül írtam egy könyvet Annet Huizing holland író itthon is megjelent Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című nagy sikerű regényének adaptációja. Fontos önnek, hogy egy filmnek legyen irodalmi alapja, illetve mennyire nehezíti vagy esetleg könnyíti meg ez a forgatókönyvíró, rendező dolgát?

– Alapvetően szeretek adaptálni, mert ad egy biztos alapot. Persze ehhez az kell, hogy szeressem az eredeti művet, például úgy, mint Annet Huizingét, amelyen egyszerre sírtam és nevettem. Amikor olvastam, rögtön éreztem, muszáj foglalkoznom vele. A kortárs művek adaptáció­jának kockázata ugyanakkor az, hogy együtt kell működnöm az íróval, hiszen kvázi társszerzőként belenyúlok a könyvébe. Annet Huizinggal iszonyatosan szerencsénk volt, rögtön értette, mi a különbség a film és az irodalom között, miért van szükség változtatásokra. A regényt mindvégig tiszteletben tartottam, így valójában csak továbbgondoltam, mélyítettem azokat a dolgokat, amelyek amúgy is benne vannak. Végül a forgatókönyv nagyjából fele lett az, amit hozzáírtam.

– Mi fogta meg igazán a regényben, mitől érezte különlegesnek?

– A holland gyerekregényekre jellemző, hogy egyszerű őszinteséggel, de humorral fűszerezve beszélnek nagyon komoly, gyermekeknek szóló témákról. A Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? egy őszinte kiskamasznapló, amelyben vannak humoros, de nagyon megható dolgok is. Legfontosabb része talán mégis az, hogyan segít az írás egy 13 éves kislánynak az őt ért traumák feldolgozásában. Mert vannak helyzetek, amikor könnyebb leírni valamit, mint elmondani. Az írás felszabadít, ráadásul olyan eszköz, amely nagyon sokat segíthet az egyre inkább elmagányosodó fiatal generációnak abban, hogy a saját érzelmeit kifejezze, és általa kapcsolódjon a másikhoz. De nagyon tetszett a regény játékossága is, az, hogy nem kronológiai sorrendben követik egymást a történések, ám a végén mégiscsak összeállnak a mozaikdarabok, és megismerjük a családot.

– A mai gyerekek hollywoodi filmeken, animációkon nőnek fel, amelyek más világban játszódnak, más értékeket közvetítenek nekik. A Véletlenül írtam egy könyvet holland–magyar koprodukcióban, magyar színészekkel készül. A történetet is sikerült magyar keretek közé szorítani, hogy a nézők magukra ismerhessenek?

– Mivel a történéseket egy kislány szemszögéből látjuk, úgy érzem, hogy se nem magyar, se nem holland, hanem egy olyan univerzális film lesz, amelyben vannak erőteljes magyar elemek. Így például azokat a jeleneteket, amelyek a tengerparton játszódnak, mi a Balatonnál vettük fel. De a film helyszínei között szerepel például egy iskola is, amely a regényből hiányzik. A forgatáshoz direkt nem valami flancos, modern intézményt választottunk, hanem egy olyan átlagos magyar iskolát, amely ismerős közeg az itthoni gyerekeknek. Illetve a film hangulatára mind a helyszínek, mind pedig a jelmezek tekintetében nagyon jellemző a magyarokhoz különösen is közel álló Bauhaus, ami ugyanakkor az egész világon ismert és értelmezhető stílus. A film humora is sajátosan magyar vagy inkább kelet-európai lett, és lesz benne magyar zene is. A legfontosabb számomra mégis az volt, hogy magyar színészekkel dolgozzak, hiszen éppen amiatt, hogy a gyerekek nem magyar, hanem amerikai filmeket néznek, a hazai színészeket egyáltalán nem ismerik. Pedig akinek van egy jó magyar filmélménye a gyermekkorából, az felnőttként is nézni fog értékes magyar filmeket. Éppen ezért bízom benne, hogy a film abban is segít, hogy a mai gyerekek visszataláljanak a magyar történetekhez.

– Szerepet kapott mások mellett Zsurzs Kati, Tenki Réka, Lovas Rozi, Mátray László és Mucsi Zoltán. A főszerepet ugyanakkor egy tizenéves kislány, Demeter Villő alakítja. Mennyire volt nehéz őt kiválasztani?

– Hosszú folyamat volt, csaknem háromszáz gyereket néztünk meg, akik közül az első körben kiválasztottunk kettőt. Az egyik Villő volt, aki két lábbal áll a földön, elképesztő koncentráció és munkabírás jellemzi annak ellenére, hogy még életében nem szerepelt semmiben. Ötven napon keresztül, gyakorlatilag az egész nyarát végigdolgozta. Mindemellett nagyon szép a hangja, gyönyörűen intonál, hangsúlyoz és értelmez, valódi csoda! Villő megtalálása egyébként nagyon fontos lépés volt, mert minden felnőtt szereplő csak ezután következhetett, hiszen mivel egy családot kellett felépítenünk, így figyelnünk kellett a külsőségekre, arra, hogy a néző is elhiggye, összetartoznak.

– A forgatás szeptember elején fejeződött be, így már javában zajlik az utómunka. Ha minden jól megy, jövő év végére, 2025 elejére új magyar gyerek-, illetve családi film kerül a mozikba. Néhány évtizeddel ezelőtt ez nem lett volna akkora szenzáció, mint manapság, amikor alig-alig készül egész estés magyar gyerek- vagy családi film. Mi lehet ennek a magyarázata?

– Amikor befejeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, már akkor sem érdekelt igazán senkit ott a gyerek- vagy ifjúsági film, nem vették komolyan sem az alkotók, sem a támogatók ezt a műfajt. Ennek a magyarázatát talán abban kell keresni, hogy itthon nagyon erős a művészfilmes hagyomány, ami a rendszerváltozást követően csak tovább erősödött, hiszen bőven volt miről beszélni. Ezzel párhuzamosan azonban a korábbi időszakhoz képest a vígjáték, illetve a gyerek- vagy családi film süllyesztőbe került. A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált éppen azért hoztam létre, hogy megismerjem, máshol milyen filmek készülnek a fiatal közönségnek. Hamarosan kiderült számomra, hogy a Marvel-, Pixar- és Disney-filmeken túl a világ számos területén, de akár a szomszédos országokban is jóval több film készül a fiataloknak, mint itthon, ráadásul igazán csodálatos alkotásokat lehet találni köztük! Ezeknek egy részét vetítjük a Cinemirán.

– Hol készülnek manapság a legjobb gyermek- és ifjúsági filmek?

– Európán belül a skandináv országok és Hollandia jár az élen, de erősek a csehek is, és mellettük most a lengyelek is kifejezetten előtörtek. Persze a japán animék továbbra is népszerűek, de nagyon jó filmek jönnek Kanadából és Franciaországból is. Említhetném még a dél-amerikaiakat, az ottani filmeknek talán kevesebb pénz jut a látványvilágára, de történetüket és színészi játékukat tekintve kiemelkedőek.

– A most véget ért 6. Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál, amelyen mintegy 80, a világ számos országából érkezett film versenyzett az Aranymókus díjakért. Milyen szempontok alapján választották ki a fesztiválon szereplő filmeket?

– Rendszeresen járok nemzetközi filmfesztiválokra, de van felhívásunk is, amire rengeteg alkotás érkezik. Így körülbelül ezer filmből választott ki nyolcvanat egy szakmai zsűri, majd ezekből egy gyerekzsűri segítségével szűrtük ki azokat, amelyeket valóban be is mutattunk a fesztiválon. A szlogenünk a Mozizz és alkoss!, vagyis a vizuálisan is magas színvonalat képviselő és a gyerekeket érdeklő témákat feldolgozó filmek bemutatása mellett rengeteg olyan programot szerveztünk, amelyeken a fiatalok műhelytitkokat leshettek el, vagy kipróbálhatták magukat filmesként, színészként, esetleg kaszkadőrként, de találkozhattak neves színészekkel és filmes állatidomárokkal is. Célunk, hogy a Cinemirára érkező gyerekek maguk is tudatos, közösségben gondolkodó alkotókká és nézőkké váljanak.