Hirdetés

Martin McDonagh kétségkívül az egyik legjobb kortárs drámaíró színházban és moziban egyaránt, legutóbb ezt a két Oscar-díjas Három óriásplakát Ebbing határában című fekete vígjátékával bizonyította. Debütáló művét, az Erőszakikat azonban soha nem tudta igazán felülmúlni. Talán így érezte az író-rendező is, amikor másfél évtizeddel később most újra az utóbbi két főszereplőjével, Colin Farrell-lel és Brendan Gleesonnal készítette el új filmjét, A sziget szellemei pedig nem kevésbé szürreális utazásra invitál. Az 1920-as években, egy apró ír szigeten játszódó történet középpontjában különös konfliktus bontakozik két jó barát között: egyikük látszólag minden ok nélkül megelégeli a másik társaságát, és megfenyegeti, hogy ezentúl minden egyes alkalommal, amikor az még egyszer megszólítja, levágja egy-egy ujját. Az abszurd alaphelyzeten keresztül McDonagh a rá jellemző fanyar humorral és zseniális dialógusokkal egyszerre beszél allegorikus módon az ír polgárháború értelmetlenségéről, az emberi kapcsolatok sokszínűségéről vagy a művészet halhatatlanságáról. Már januárban sem kérdéses, hogy az év egyik legjobb filmje.

Korábban írtuk