Hirdetés

Csokonai Vitéz Mihály 1799-ben a csurgói református középiskola segédtanítója lett. Itt szerzett élményei ihlették a Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című, később gyakran emlegetett költeményét, de ezen időszak alatt írt egy háromfelvonásos színművet is. Ez Az özvegy Karnyóné (s két szeleburdiak) című komédia, amelyet az intézmény diákjai adtak elő az iskola vezetésének 1799 szeptemberében.

A darab főszereplője egy módos nagykanizsai kereskedő felesége, aki özvegynek hiszi magát, hiszen immár három éve, hogy férje, aki üzleti útra indult, nem ad életjelt magáról. Az asszony ezért tűnődni kezd, udvarlói közül melyiknek nyújtsa a kezét, merthogy két fiatalember is verseng érte, ők a címben szereplő szeleburdiak. Egyik a félig német, félig magyar piperkőc, Lipitlotty, másik a párizsi módi ismeretével kérkedő ficsúr, Tipptopp. Zseniális szóalkotások: e nevek önmagukban is sokat sejtetnek viselőik jelleméről!

Ám van valami, amit az asszony nem akar észrevenni: egyik széltoló sem szereti őt, igazából csak a pénze kellene nekik. Kettejük közül Tipptopp a ravaszabb: mivel Lipitlotty meggondolatlanul megemlíti neki, mennyire bízik benne, hogy a lottón kijönnek az általa megtett számok, elintézi a játék szervezőjénél, hogy ideiglenesen a piperkőc számai jelenjenek meg a legközelebbi hirdetőtáblán.

Korábban írtuk

A tréfa azonban nem várt következményekkel jár: a magát immár vagyonosnak gondoló Lipitlotty kiadja Karnyóné útját, és az asszony a szakítás feletti bánatában végzetesnek tűnő lépésre szánja el magát. Lipitlotty persze rájön, hogy vetélytársa felültette, ezért véres bosszút áll, majd tettének súlyával szembesülve magával is végez.

Ekkor egy idegennek tűnő férfi bukkan fel a háznál. Kisvártatva kiderül, hogy a távolba szakadt kereskedő az, Karnyóné férje, aki nagyon is él, és erre a felzaklató jelenetre kellett hazaérnie. Ez kissé sok neki: a földre roskad, és…

A darabot egyesek zenés játékként, mások tündérbohózatként definiálják. A magunk részéről úgy véljük, pontosabb volna sajátságos, vagyis Csokonai-féle református iskoladrámaként említeni. Nemcsak azért, mert Az özvegy Karnyóné meghatározott alkalomra, egy gimnáziumi előadásra íródott, de azért is, mert főbb jellegzetességei is leginkább ezzel magyarázhatók. Cselekménye például nem igazán fordulatos, alakjai nem egyediek, lezárása kissé öncélú – humora ugyanakkor nyers, mint a diáktréfáké, és legalább annyira féktelen is: nem tiszteli a tekintélyt, és elképzelhetetlennek tartja, hogy megvalósulhat egy-egy ideál.

E komédiában tehát nem létezik őszinte, tiszta szerelem, érdektől és számítástól mentes házasság, ahogy nem léteznek hibátlan jellemű, gáncstalan szereplők sem. Így bár a néző sajnálja az elmagányosodott Karnyónét, az is nyilvánvalóvá lesz számára, hogy az asszony képtelen az önreflexióra: nem tudja elfogadni, hogy eljárt felette az idő, így ha korban jócskán utána következő fiatalemberektől vár figyelmet, azzal nevetségessé teszi és megalázza önmagát.

Ami pedig a többieket illeti: a két udvarló alakoskodó, pénzsóvár himpellér; Boris, a kikapós szobalány könnyen rávehető erre-arra, tehát távolról sem a kenyéradójához lojális, megbízható munkatárs; Lázár, a boltoslegény nem lát túl a számlák és az egyenlegek világán; és a darab végén váratlanul hazatérő kereskedő viselkedésében sincs méltóság vagy emberi nagyság. Egyedül Karnyóék értelmi fogyatékos gyereke, Samu tűnik melegszívűnek és segítőkésznek, de ő annyira hátrányos helyzetben van, hogy a néző nehezen tud azonosulni vele.

Ami a Csokonai által használt, XVIII. századi magyar nyelvet illeti: napjainkra helyenként kissé körülményesnek hat, de könnyen érthető.

Tipptopp például meglepő pragmatizmussal vallja: „Amint egy elmés poétánk mondja: »Három a szükséges dolog: pénz, pénz, pénz«!” Lipitlotty szavai pedig – amellett, hogy nem nélkülözik a humort – ma is vérig sértenék azt, akinek címzik őket: „Ez a vén bolond Karnyóné a bőségig tartott ruhával, pénzzel, azt gondolta a nyomorult vén banya, hogy én őtet szeretem, szerette pedig a lidérc! […] Hisz egyidős a postaúttal, melegsége is csak annyi van, mint a nyári kályhának! […] Inkább venném feleségül a kanizsai csonka tornyot!”

És amikor Karnyóné rádöbben, hogy Lipitlotty csak hitegette, felindulásában azt vágja a fiatalember fejéhez: „k*rvakergető.” A befogadó még ma is felkapja a fejét e szóra, úgyhogy gondoljunk bele, milyen hatást kelthetett 1799-ben, egy egyházi intézményben!

De ha már a XVIII. század végét említettük, tegyük is hozzá: a darabban ábrázolt társadalmi jelenségek és emberi problémák manapság éppen úgy jelen vannak, mint egykor. A két fiatalember viselkedését elnézve például nem nehéz arra gondolni, hogy az anyagiasság – valamint a hozzáállás, melyből következőleg az egyén kizárólag a saját érdekeit tartja szem előtt – korunk valamennyi fogyasztói társadalmát jellemzi.

Arról, hogy a két piperkőc mennyire ügyel a megjelenésére, könnyű napjaink trendkövetésére, divatmajmolására asszociálni. Tipptopp lottó iránti érdeklődése a különféle szenvedélybetegségek térnyerését juttathatja eszünkbe, míg Karnyóné helyzete arra figyelmeztet, hogy az elmagányosodás napjainkban is rengeteg embert érint, és nem kizárólag az időseket.

A darab tehát nemcsak keletkezése idején hívta fel a figyelmet bizonyos jelenségekre és ösztönzött (nem feltétlenül felszabadult) nevetésre, de manapság is így hat. Az Újszínházban látható előadás – melynek nem csak rendezője, de zeneszerzője is Dörner György – meglehetősen színes elegy: helyenként abszurdba hajló komédia, amely néhány jelenet erejéig a tündérmesék, valamint a musicalek világát is megidézi.

Timkó Eszter úgy nevetteti meg a nézőt az általa életre keltett címszereplő esetlenségének, naivitásának érzékeltetésével, hogy egy pillanatra sem rejti el, mennyire elesett, kiszolgáltatott és sebezhető asszonyról van szó. Tóth János Gergely és Bánföldi Szilárd nyilvánvaló élvezettel alakítja a két lapos zsebű, önimádó bájgúnárt. Bátyai Éva úgy formálja meg Borist, hogy a nézőnek eszébe sem jut vitatni: könnyedén készteti különféle tervek kovácsolására a kereskedőné boltjába látogató férfiembereket. Koncz Andrea értelmi fogyatékos Samuja ugyanakkor egyszerre irritáló és sajnálatra méltó figura.

Vagyis: aki megnézi Az özvegy Karnyóné (s két szeleburdiak) című darabot az Újszínházban, nem csupán nevetni fog, majd konstatálja, hogy színmű ma is meglepően aktuális, de arról is képet alkothat, mekkora vagány lehetett a mű megírásakor a huszonhatodik évében járó Csokonai Vitéz Mihály: e komédiával egyértelműen tekintély-nemtiszteletre nevelte a diákjait.