Az örökkévalóság ráncai

Miért érezzük az egyik percben azt, hogy az idő olyan gyorsan elszáll, mint a madár, míg a másikban, hogy ólomlábakon jár? És miért élünk át néha olyan intenzíven egyetlen pillanatot, mintha az egész életünk sűrűsödött volna össze benne? Mert az idő relatív, és ezt már az ókorban is tudták. Nem véletlen, hogy az ókori görögöknél Khronosz az örök, a kérlelhetetlenül hömpölygő idő istene, míg Kairosz az alkalmas időé, a váratlan pillanatoké, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy valami különlegesnek legyünk a részesei.

Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) rendezett időszaki tárlat a lineáris, a ciklikus időn és a kiteljesedő pillanaton, az idő e három aspektusán keresztül, különleges, gyermekek számára is kipróbálható, akár kézzel fogható tárgyakkal illusztrálva mutatja be, hogyan gondolkodtak az elmúlt évszázadok emberei az időről. Szeretnék kipróbálni, miként jósoltak egy könyv és két dobókocka segítségével? Itt megtehetik – a modern digitális technika jóvoltából a XVI. század végéről származó, de még a XIX. században is többször kiadott Fortuna című jóskönyvből jövendöléseket olvashatnak, az érintőképernyőn az ókori szibillák jóslataiba is beavatást kapnak a kiállítás látogatói.

Csiga szárnyakkal

Merthogy az idő múlása minden korban foglalkoztatta az embereket. Nem is csoda, hogy a jelen tárlat elkészítése is hosszú heteket, hónapokat vett igénybe. A nemzeti könyvtár nem csupán gyűjti, feltárja és őrzi az írott, nyomtatott, audiovizuális és elektronikus formában létező kulturális örökséget, hanem az összmagyarság szolgálatában igyekszik mindezt különböző módokon láttatni is.

A kiállítás koncepciójának ötletgazdája, Túri Klaudia, a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa azt meséli, a kiállításról gondolkodni olyan volt, mint a gombhoz kabátot varrni: az idő hármasságának koncepcióját kellett megtölteni tartalommal, amihez az OSZK szinte valamennyi gyűjteményétől a Kézirattártól kezdve a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtáron, a Színháztörténeti és Zeneműtáron át a Történeti Fénykép- és Interjútárig érkeztek anyagok. Mindehhez az OSZK fenntartásában működő zirci Ciszterci Műemlékkönyvtárból is kaptak kuriózumot: egy 1630-ban Amszterdamban készült, patinás éggömböt.

A lineáris időt jelképező teremben az agg, kezében homokórát tartó Khronosz szegődik útitársul a látogatóhoz. A kronologikusan felépülő művek között krónikákat, kalendáriumokat állítottak ki, és helyet kapott Joseph Haydn oratóriumának, a keresztény világkép origója előtt tisztelgő A Teremtésnek az autográfja és első kiadása is. E nagyszabású művet 1800. március 8-án a budai királyi palotában is előadták, magának Haydnnak a vezényletével. Ennek az előadásnak állít emléket a mai Alkotás utca Budán, amely korábban a Schöpfungs Gasse és a Teremtés utca neveket is viselte. És ha már alkotás és zene: Liszt Ferenc ceciliánus (az egyházi zenét pártoló korabeli mozgalom) zsebnaptárát is átböngészhetjük, amelybe a zeneszerző közelgő úti céljait jegyezte fel.

Horgony delfinnel, rák pillangóval, teknős a páncélján kifeszített vitorlával: ezek az önmagukban ellentmondást rejtő ábrázolások az ókori Festina lente!, azaz Megfontoltan siess! tanácsát szimbolizálják. Az intelem végigvonul kultúránkon – az örök időhiányban szenvedő mai kor talán a kivétel. Holott a megállíthatatlanul hömpölygő idő árjában ott sorakoznak az egyéni sorsok, életek is. Erre utalnak a kora újkortól gyakran használt, az emberi életet hét korszakra osztó életlépcső-ábrázolások, amelyek emlékeztették a szemlélődőt az idő múlására – manapság kiment a divatból, talán mert az örök fiatalság illúzióját kergető mai kor embere nem szívesen néz szembe az elkerülhetetlennel.

Az idő árjában rövidre szabott élete és a bizonytalanság gondolata ösztönözhette az emberiséget arra, hogy próbálja megtudni, mit hoz számára a jövendő. Johann Lichtenberger humanista bölcs és csillagász szerint három módon lehetséges kifürkészni. Úgy vélte, ehhez a hosszú élet bölcsességét, a csillagok, a bolygók állása alapján végzett számításokat vagy a próféciákat hívhatjuk segítségül. Lichtenberger egyébként maga is művelte a jóslás tudományát, 1488-ban megjelent könyvecskéjében azt jövendölte, hogy Hunyadi Mátyást nem a saját vére követi majd a trónon. Hogy milyen találati aránnyal dolgozott, nem tudni, ám ez a prognózisa kétségtelenül beteljesült.

A kora újkorban népszerűek voltak az úgynevezett csíziók, azaz olyan nyomtatványok, amelyek a mindennapi élethez szükséges tudást, bölcsességet őrizték.

– Mivel a XVII–XVIII. században még viszonylag kevesen tudtak olvasni, az e könyveket forgató bölcs emberekre alkalmazták a mondást: érti a csíziót – magyarázza Túri Klaudia. A kora újkori csíziókból a tárlaton is akad néhány, bennük olyan, a középkorból átörökített bölcsességekkel, mint hogy a világvégét az jelzi majd, hogy az égről eltűnik a szivárvány.

Meghekkelt idő

A múló időben a természet ciklikus ismétlődése jelentette az ember számára azt a fogódzót, amelyhez a mindennapjait igazította. A második tér installációja ezt a ciklikus időfelfogást idézi. A zodiákus tizenkét jegye mentén felrajzolt évkörben nemcsak a régi magyar hónapneveket, hanem a keresztény ünnepköröket, valamint a fontos világi ünnepnapokat is feljegyezték: nem csoda, ha a kurátorok legnehezebb feladata az volt, hogyan szűkítsék az ezekhez társítható hatalmas kultúrtörténeti anyagot. Példának okáért a költészet napját József Attila Medvetánc című kötetével és a költő kézírásával, a téli ünnepkört többek közt Karinthy Frigyes gyerekkori naplójával idézték meg, amelyben az író lendületes rajzai mellett érdemes közelebbről szemügyre venni a már tizenévesen is kiforrott írásképét. Karinthy a naplójában családja közeli, nagy tiszteletnek örvendő ismerőse temetéséről is megemlékezik, rövid írásában megcsillan humorérzéke, amely a legváratlanabb pillanatokban is felfedezi egy helyzet fonákságát és a benne rejlő komikumot. Feljegyzésében azt írja, a temetés szomorú eseményét közjáték zavarta meg, Pallavicini őrgróf ugyanis nem átallott sárga pantallóban megjelenni.

Túri Klaudia felhívja a figyelmet arra is, hogy a mai jeles napok, évfordulók mélyén bizony minden esetben fellelhetők a keresztény kulturális gyökerek, ilyen például az állatok világnapja, ami október 4-ére, azaz Assisi Szent Ferenc emléknapjára esik. Az egyezés nem véletlen, hiszen a legendákból kitűnik, a XII. században élő Szent Ferencnek különleges kapcsolata volt az állatokkal, testvéreinek tekintette őket, így a későbbi korok őt tették meg az állatok védőszentjének. Izgalmas történelmi eseménynek is tanúi lehetünk: XIII. Gergely pápa nevéhez fűződik a naptárreform, amelyet 1582. február 24-én tett közzé Inter gravissimas kezdetű bullájában. Az átállás hosszú éveken át húzódott, mivel a protestánsok nem voltak hajlandók elfogadni a pápista ármánynak tartott naptárreformot. Igaz, hogy itthon 1588-ban a diéta törvénybe iktatta az új időszámítás használatát, ám ez a protestánsokat nem ingatta meg. Legtovább a máramarosi reformátusok tartották magukat, 1623-ig nem voltak hajlandók lecserélni a julián naptárat. A tárlaton egy 1583-as, Nagyszombatban kiadott kalendáriumon követhető nyomon, hogyan is nézett ki a reform a gyakorlatban: tíz napot nemes egyszerűséggel kihagytak a naptárból, február 10. után rögtön február 21. következett. Egy 1500 körül készült, a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtártól kölcsönzött pannonhalmi hóráskönyv képekkel gazdagon illusztrált, csodaszép kötete pedig arra világít rá, hogy a régiek időfelfogása mennyire eltért a miénktől. Évszázadokkal ezelőtt a mindennapokat a fontos feladatokhoz és a természet változásához igazították, hóráskönyvből, a napot szabályos időközökre osztó imádságok mentén mérték az idő múlását.

Üstökön ragadni a pillanatot

És vajon jut-e idő a valóban fontos dolgokra? Többek között ezen is eltöprenghet a látogató a harmadik teremben, amely a fontos és ritkán kínálkozó pillanatok megragadásának fontosságára hívja fel a figyelmet. Túri Klaudia szerint a pillanat megélésének tere átmenet a hétköznapi és a belső idő, a makro- és a mikrokozmosz között. Talán ezért is jóval puritánabb, intimebb a tér, a tárgyak pedig az élet ritka és áldott pillanatait, lehetőségeit jelképezik. Egy a XIX. század első feléből származó, míves lámpát olajmécses díszít, amely az öt bölcs és az öt balga szűz bibliai történetére emlékeztet, intve arra, mindig felkészültnek kell lennünk, hiszen nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát, mikor jön el a végítélet. És megjelenik maga Kairosz is, az alkalmas pillanat allegóriája, akit a Kr. e. 4. században formált meg márványból Lüszipposz. A szobrot kiállították az ókori görög város, Sziküón főterén. A Kr. e. 3. században a szoborról született egy epigramma Poszeidipposz tollából, leírva versében a külalakját: fiatal ember lábán szárnyakkal, haja elöl nagy üstök, hátul kopasz, kezében borotvát tart. Az allegória szerint a gyorsan elröppenő pillanatot az üstökénél kell megragadni, és ha valaki nem elég ügyes, lemarad a kínálkozó alkalomról. Az eredeti Kairosz-szobor tönkrement ugyan, ám a vers alapján később több dombormű is készült. Az egyik a Kr. e. 3. századi, Trogir városában őrzött Kairosz-dombormű; ennek másolata látható a tárlaton Török Máté grafikus jóvoltából.

A világirodalom talán legjelentősebb látomásos műve, Dante Isteni színjátéka is felvillan e különleges enteriőrben: Dante a tapasztalható világon túli utazásának végén megpillantja Istent, és Isten arcában önmagát látja – hiszen a teremtett világ és benne az ember is a Teremtő műve, a földi események, történések mélyén pedig ott rejlik a Mindenható szándéka. Ezt a dantei pillanatot kissé profánabb módon, de mi is átélhetjük, ha beletekintünk a terem közepén álló kútba. Honnan jöttünk, hová tartunk: még Kairosz is egyetért vele, ez a tökéletes pillanat arra, hogy elmerengjünk a látottakon. A tárlat az Országos Széchényi Könyvtárban július 13-ig tekinthető meg.