„Az új sötét kor nem jön, már itt van”

–„Káoszt, mérget, tébolyt zúdított ránk a cár” – a Miénk a föld című új Nevergreen dal súlyos, sötét, doom-os. Honnan ered e harsányság? Netalán az orosz–ukrán háborúra utal a szöveg?

–Lehet ezt a szöveget árnyaltabban és kevésbé árnyaltan is értelmezni, jelképesen és szókimondóbban is. Az nem meglepő, hogy a Nevergreen dalok súlyosak és sötétek, hiszen az elmúlt harminc esztendőben leginkább sötét dolgok történtek velünk és a világunkal. A mi egykori országunkat (Jugoszlávia – a szerk.) egy értelmetlen polgárháború robbantotta szét, és ezt mi közelről végignéztük. A háborút ismerjük. Az ukrán–orosz háború e dal esetében „trigger”, a szellemi revolver ravaszának a meghúzása, hisz az egész világ egy „majdnem világháború” szélén áll, és szerencsére csak majdnem, mert

az elit nem fogja kockáztatni a jólétét, egzisztenciáját egy igazi világháború kirobbantásához.

– Melyik elitre gondol?

– A globális elitre, minden nukleáris nagyhatalom – van belőlük elég sok – elitjére gondolok. Valami változásnak muszáj történnie, mivel a most egymásnak feszülő erők tusájábol eddig csak emberi tragédiák születtek, és ezek a háborúk – akár az ukrán–oroszra, akár a közel-keletire gondolok – nem igazságos háborúk, egyik fél részéről sem azok. Nem kellene úgy tekinteni rájuk, mint futballmeccsekre, és bárkinek is szurkolni.

Csak a józan észnek lehet szurkolni, hogy ez az több oldalról egyformán gerjesztett őrület véget érjen.

Győztesen ebből nem kerülhet ki egyik oldal sem, le kellene ülni a tárgyalóasztalhoz. Még akkor is, ha onnan néha fel is kell állni, ahogyan Donald Trump mondta.

– Ön szereti a történelmet, foglalkoztatja a múlt. Egy „új sötét kor” jön, ahogy megjövendölték a 2000-ben megjelent hasonló című lemezükön?

– Nem jön. Már itt van. Amit két évtizede megjövendöltünk, az most beteljesül. Sajnos nekünk lett igazunk. A ’80-as években azt hittük hogy az ezredfordulóra eljön a jólét kora, az igazi demokrácia kora, bázisok lesznek a holdon és a többi.

Ehhez képest a 2020-as éveket civilizációs visszalépésnek érzem a ’80-as, ’90-es évekhez képest, majdnem minden szempontból – a digitális technika fejlődésén kívül.

Despoták, diktátorok, kényurak irányítják a világ egy részét, és a többi részében sem virágzik nagyon a demokrácia. Nálunk, Szerbiában, Szabadkán fél éve vágták meg minimálbérre a Szabadkai Népszínház technikai részlegének fizetését, azokét a hang- és fénymesterekét, akik nélkül nincs színház. A relatívan jól fizetett színészkollégák nem álltak ki mellettünk. Ez csak egy színfolt a freskóból. Globálisan sokkal rosszabb dolgok történnek. Soviniszta rendszerek háborúkat robbantanak ki, mintha az emberiség semmit sem tanult volna az első és második világháborúból, vagy csak a politikai manipulátorok végzik jól a dolgukat.

– Azt mondta egy interjúban, hogy „a káosz felé haladunk, ez nagyrészt a mai politika szélsőségessége miatt van, valamint a demokrácia téves értelmezése vagy a demokrácia fogalmával történő visszaélés miatt. A józan ész politikáját hiányolom leginkább a mai világból.” Foglalkoztatja a politika?

– Utálom, amikor igazam van. Pontosan így gondolom most is, csakhogy közben a káosz megérkezett. Mi, átlagemberek, vagyunk a hibásak, mert csak nézzük, és nem teszünk ellene semmit. Míg egyszer csak a mi ajtónkon is bekopogtat a káosz. Ideje lenne felébredni, ezért a politika egyre inkább foglalkoztat, mivel eddig a politika foglalkozott velem, és annak csak negatív, tragikus következményei lettek, így egy ideje én is foglalkozom politikával, a saját kis mikrokozmoszomon belül.

– Ezt a felettünk gomolygó sötét felleget hol szakítja át a fényt? Mit szokott játszani zongorán, ha csak úgy, a maga kedvére ül le játszani?

– Általában sokkal dühösebb zenéket szoktam játszani, ez a darab, a White night sonata egy pillanatnyi ihlet hatására született. A düh meg a dac, az jó.

Életben, fiatalon és harcra készen tartja az embert, mert van miért és van mi ellen harcolni.

Szerencsére egyre több okunk van erre.

– Idén 30 éves a Nevergreen, november 9-én koncerteznek Budapesten, a Barba Negra Blue Stage-n (1211 Budapest, Szállító u. 3.) Hogyan látja a zenekar utóbbi három évtizedét? Felépült a gótikus katedrálisuk, vagy még hiányoznak belőle kövek?

– Három évtized nem kevés idő. Pár birodalom még ennyi ideig sem tartott. Sok mindent sikerült elérnünk harminc év alatt, és sok mindent nem. Egyébként nagyon nehéz úgy életben tartani egy zenekart, hogy minden tagja más városban, az egyik tagja pedig egy másik országban él. De a Nevergreen mindenek ellenére él, és élni akar még három évtizedig!

A gótikus katedrális örökké épül, soha nem lehet befejezni, mint Gaudí La Sagrada Familiáját Barcelonában. De a mi befejezetlen katedrálisaink a lelkünkben épülnek.

November 9-én a Barba Negra Blue Stagen barátainkal, a Dying Wish és a Dalriada zenekarral együtt egy igazi metalünnepet szeretnénk nyújtani a rajongóknak, akik három évtizede kitartottak mellettünk, és azoknak is, akik utánuk jöttek. Ezt a három évtizedet természetesen megkoronázzuk, egy nagyon súlyos, nagyon metalos, nagyon sötét albummal, melynek a címe időszerű:

Harag és Remény.

A H-Music gondozásában jelenik meg, Hartmann Kristófnak köszönhetően. A nagyon metalos, súlyos hangzás Nenad Nedeljkovic gitárosunk és stúdiósunk munkáját dicséri, meg stúdiójáét, mely röviden az NN névre hallgat. Pár dal már fent van a YouTube-on, az említett Miénk a Föld című klip és a Hideg Fém nevű animált, szöveges videó, Szabó Endre dobosunk mesterművei (az utóbbihoz Árpád Slancik bizarr, horrorisztikus szobrait használtuk fel, melyek a mai világot hűen tükrözik, mert úgy gondoljuk, hogy a valóságot nem ignorálni kell, hanem megmutatni és így harcolni ellene). Mire ezek a sorok olvashatóak lesznek, remélhetőleg kijön még egy animációs, szöveges videó, egy újabb dal az új albumról, A fény ha győz címmel. Köhler Ági gyönyörű grafikáját láthatják majd a videóban, ami egyben az album borítója is. Várunk mindenkit szeretettel a Barba Negraba!

– Él-e még a gót, ghotic stílus, vagy már tetőzött a kilencvenes években? Vajon a korhangulat is kedvezett ennek a zenének, most meg – finoman szólva – más kort élünk?

– Valóban kedvezett a korhangulat a gothic stílusnak a 90-es években. Kifinomultabb, árnyaltabb, művésziesebb idők voltak. Több volt a szépség, a remény. Most már más korokat élünk, és sajnos nem legjobbakat. Ebben a korban leginkább a hatalom és a pénz számít, és mindkettő egyesül a politikában. Mégis… underground szinten él még a gothic stílus, mind grafikákban, mind a zenében és az irodalomban, de főleg a filmekben. A filmekben megsemmisíthetetlen és kihagyhatatlan. Hollywood tett jót is, ha más nem, hát Hollywood halhatatlan intézményként fenn fogja tartani a gothic stílust mindörökre. Amíg van világ.

– Szabadkán melyik a kedvenc helye? Hol szeret lenni?

– Majdnem mindenhol szeretek lenni Szabadkán, habár ez már sajnos nem az a varázslatos, gothic és bohém város, ami még tízenéve volt, már nem annyira Kosztolányi városa… Leginkább a Boss pizzéria–kávézóban vagyok megtalálható. A szabadkaiak nagy része sajnos elvándorolt, mert Szerbiában nincs jólét, és egyelőre nem is lesz. De mi megtesszük amit lehet, a helyi, délvidéki magyar politikai erőkkel együtt. Nem adjuk fel, hisz non omnis moriar.