Az utolsó békeévek

Trianon után kezdetben úgy tűnt, Magyarország életképtelenné vált. Elveszítette területének kétharmadát és lakosságának felét, a nyersanyagokat biztosító bányáit, az ipari területek és a közlekedés pedig a főbb vasútvonalak elcsatolásával szinte teljesen ellehetetlenült. A fennmaradásért vívott küzdelem egyik első lépéseként a nemzetgyűlés úgy határozott, hogy az ország élére ideiglenes államfőként kormányzót választ. Erre a feladatra a magyarok többsége azt a Horthy Miklóst tartotta a legalkalmasabbnak, aki az első világháborúban tengerésztisztként, majd 1919-ben a Nemzeti Hadsereg főparancsnokaként szerzett magának hírnevet.

Tenni a hazáért

–  Horthy Miklós államférfiúi nagysága abban áll, hogy pontosan tudta, nem ő a legjobb politikus, ezért a legalkalmasabb embereket gyűjtötte maga mellé. Ennek köszönhető, hogy a trianoni sokk után Magyarország társadalmilag, gazdaságilag és politikailag egyaránt talpra állt, és a béke országa tudott maradni még akkor is, amikor Európában már a totalitárius diktatúrák törtek előre – idézi fel az 1930-as évek végének időszakát Nyári Gábor történész, a kiállítás kurátora. – A magyar emberek előtt egyetlen, közös cél lebegett: bebizonyítani Európának, hogy az igazságtalan békediktátum sok mindentől megfoszthatott ugyan bennünket, de önbecsülésünket nem vehette el. Mindehhez nagyban hozzájárult Klebelsberg Kunó oktatási reformja, aminek köszönhetően közel kétezerrel nőtt a népiskolák, ötezerrel pedig a tanítók száma, így felnőtt egy olyan fiatal generáció, amelynek legfontosabb célja a hazáért való tenni akarás lett.

Magyarországon 1938 és 1940 között valóban számos változás történt, hiszen a békés revíziók eredményeképp az ország területe több mint hatvanhatezer négyzetkilométerrel, lakossága több mint hárommillió fővel gyarapodott. A tárlat ugyanakkor nem hallgatja el a korszak olyan súlyos problémáit sem, mint a parasztság megoldatlan helyzete, az egyre növekedő antiszemitizmus, benne az első két zsidótörvény elfogadásával. A látogatók mindezt nem a megszokott száraz ismeretanyagon és hosszú leírásokon keresztül ismerhetik meg, hanem úgy, ahogy a korabeli emberek valóban átélhették.

Az időutazás egy kisváros utcájában kezdődik. Az egyik oldalon kirakatok, a másikon a kormányzói különvonat, a Turán, amellyel a területi visszacsatolások után Horthy Miklós Kárpátaljára és Erdélybe is ellátogatott. A korhű leírások szerint felépített sötétbarna vagonon ott az eredeti arany magyar címer, ablakaiból a kormányzó mellett Imrédy Béla és Teleki Pál miniszterelnök, Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter tekint le a bevonulást ünneplő tömegre. Utóbbiak között van az akkor tizennégy éves Földi Jolán is, akinek nemzeti színű díszruháját a család nyolcvan éven át őrizte, és adta kölcsön most a kiállításra. Az akkori hangulatot jól érzékelteti Szabó K. Sándor tartalékos karpaszományos őrvezető érzékletes leírása: „Ahogy a falu közelébe értünk, felkondul a harang, és ércnyelvével kiált felénk üdvözletet […] Lányok, fiúk gyönyörű nemzeti viseletben táncolnak, énekelnek, összeölelkezve előttünk, mámoros boldogságba csöppentünk.”

Az új világégés küszöbén

A kor városi emberének egyik legfőbb szórakozása a mozgóképszínház, azaz a mozi látogatása volt, amelyből 1938-ban több mint ötszáz működött az országban. Mindez természetesen összefüggött a magyar film Karády Katalin, Muráti Lili, Jávor Pál és Szeleczky Zita fémjelezte aranykorával. Csak a mondott évben harmincnégy hazai hangosfilm készült, ezekből ízelítőt is kapunk a múzeumban felépített Apollo Filmszínház vetítőtermében.

Az 1938-as év országimázs szempontjából legkiemelkedőbb eseménye az Eucharisztikus Világkongresszus megrendezése volt, mely éppen egybeesett első királyunk halálának 900. évfordulójával, azaz a Szent István-évvel. E két sikeres rendezvénnyel mutattuk meg Európának, hogy az egyre jobban erősödő vallásellenességgel szemben hazánk továbbra is hű maradt keresztény gyökereihez.

Ekkoriban a magyar emberek nagy része erősen hitt abban, hogy elkerülhető az újabb világégés. A magyar kormány azonban mégis háborúra készült: 1938. március 5-én Győrben egymilliárd pengős fegyverkezési és beruházási programot hirdettek, a következő év tavaszán életbe lépett honvédelmi törvényben pedig újra visszaállították a Trianon után eltörölt általános hadkötelezettséget. A politikai vezetés ugyanis pontosan látta, hogy a totális diktatúrák megerősödése újabb konfliktushoz vezet, amelyből Magyarország – geostratégiai helyzetéből adódóan – nem tud kimaradni. Jól mutatta ezt a Harmadik Birodalom hazánkban is egyre fokozódó propagandatevékenysége, ennek eredményeképpen megerősödtek a szélsőjobboldali pártok, és egyre nagyobb méreteket öltött az antiszemitizmus, ami végül a zsidóságot korlátozó törvények elfogadásához vezetett. Ezek célja azonban nem a zsidó életek kiirtása, hanem a német nyomás enyhítése volt.

Átpolitizáltság helyett tárgyilagosság

–  Természetesen nem tudhatjuk, mi történt volna, ha a nemzetközi események másképpen alakulnak, de az utolsó békeévek hazai eseményei mégis azt bizonyítják, hogy az évezredes hagyományokkal és keresztény gyökerekkel bíró Magyarországon egyetlen szélsőséges eszme sem kerülhetett volna hatalomra, ha nem jelennek meg a területén az idegen megszálló erők – összegzi a háborút megelőző két-három évet Nyári Gábor. – Mivel a nyolcvan évvel ezelőtti Magyarországról máig rendkívül átpolitizált kép él a magyar társadalomban, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy egy önálló kiállításon, a lehető legtárgyilagosabban mutassuk be ezt az időszakot úgy, hogy közben a látogató ne csak a történelmi eseményeket, de a korabeli emberek mindennapjait és gondolkodását is megismerje.

A március 15-ig megtekinthető Magyar Világ 1938–1940 további sajátossága, hogy a több mint 170 bemutatott eredeti műtárgy többsége magánszemélyektől, elsősorban a tárlat tervezőjének, Tóth Lászlónak a gyűjteményéből származik, így most láthatja őket először a nagyközönség. Az időutazás végén egy, a folyosón felépített korabeli kávéházban, forró italok és sütemények mellett nemcsak a látottakat, de a kulturális és társadalmi élet mai problémáit is megvitathatjuk. Pontosan úgy, ahogyan tették egykor Kosztolányi Dezsőék is arról diskurálva, „hogy van-e az embernek szabad akarata, hogy milyen alakú a pestisbaktérium, hogy mennyi Angliában a munkabér, hogy milyen messze van a Sirius, […], hogy jogos-e a homoszexualitás, és hogy Anatole France zsidó-e”.

Most sikerül…

Időutazásra hív a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállítása.