Hirdetés

Közhely, de igaz: az élet írja a legjobb történeteket. Amikor a kilencvenes évek elején Angliában elindult a Legyen ön is milliomos!, a vetélkedő hamar népszerű lett, már csak azért is, mert korábban egyetlen televíziós játékban sem lehetett hasonló összegeket nyerni. Nem csoda, hogy sokak fejében megfordult, hogyan lehetne akár csalással is ehhez a mesés vagyonhoz hozzájutni. Charles Ingram az erről való álmodozást cselekvésre váltotta: a legegyszerűbb kérdéseknél is hosszasan hezitáló, abszolút tájékozatlannak tűnő férfit a közönség közt ülő felesége köhögése segítette a fődíjhoz. Örömük nem tartott sokáig, a csatorna, megneszelve a szélhámosságot, bíróság elé vitte az ügyet. Stephen Frears rendező a kosztümös drámától (Veszedelmes viszonyok) a harmincasok útkeresését ábrázoló romantikus vígjátékig (Pop, csajok, satöbbi) szinte minden műfajban bizonyította már a rátermettségét, és ezúttal is biztos kézzel vezényelte le a csaló házaspár olykor kifejezetten humoros történetét. A dramaturgiával azért meggyűlt a baja, a játékidő előrehaladtával egyre gyakrabban érezhetjük, hogy a Kvíz sokkal jobban működne feszes mozifilmként, mint televíziós minisorozatként. A casting szintén problémás: a furfangos Charles Ingram a valóságban jóval szerencsétlenebb benyomást keltett, mint az őt megformáló, kifejezetten jó kiállású Matthew Mac­fadyen – a kontraszt így kevésbé erőteljes a tett és a kisugárzás között. A valóban bámulatos történet mindezek ellenére is megérdemli a figyelmet.

Korábban írtuk