Bátorság és áldozatkészség
Leleplezték a Mindszenty bíborost ábrázoló festményt
Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját megelőző napon a budapesti amerikai nagykövetségen az Egyesült Államokból hazánkba érkezett hivatalos delegáció tagjainak jelenlétében leplezték le Gyémánt László festőművész Mindszenty bíborosról készített portréját. A festmény ezentúl a mindenkori nagykövet szobáját díszíti.
April Foley nagykövet asszony az ünnepségen elhangzott beszédében azt állította, hogy az Egyesült Államokból érkezett küldöttség tagjai – így New York Állam kormányzója, George Pataki, a New York Giants egykori amerikaifutballistája, Peter Gogolak és a Lease Finance Corporation elnöke, Steven Udvarhazy – tökéletesen mutatják a két ország közötti köteléket. Mindszenty bíborosról elmondta, haláláig szenvedélyes harcot folytatott azért, amiben hitt, mindezt egy olyan korban, amikor életét és szabadságát is kockáztatta, ha vallását gyakorolta.
– Tizenöt éven át élt abban szobában, amely most az én irodám, s csak az udvarra mehetett ki egyszer-egyszer friss levegőt szívni – idézte fel a végtelen hosszúságúnak tűnő időszakot a nagykövet asszony. – Tiszteletünket fejezzük ki a bíboros hősies kiállása előtt, ami azok számára is inspirációul szolgálhat, akik ma küzdenek a szabadságért.
George Pataki, New York állam kormányzója az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot, de apai nagyszülei magyar bevándorlók voltak, és a mai napig könnyedén megérteti magát magyarul. Az egyik legbefolyásosabb amerikai politikusként tartják számon, még nem tudni biztosan, de lehet, elindul a 2008-as elnökjelöltségért folyó harcban.
– Az 1956-os forradalom a világ minden szegletében élő, szabadságszerető ember számára fontos esemény volt – mondta a kormányzó. – A magyar emberek ugyanis ekkor értették meg a világgal, hogy a Szovjetunió csak egy hazugság, s mindent kockára tettek azért, hogy a szabadság zászlaját a magasba emelhessék.
George Pataki hangsúlyozta, hogy a magyar szabadságharcosok nem hátráltak meg, ők jelentették a vasfüggöny lehullásának kezdetét, hiszen abban a pillanatban, amikor a szovjet tankok visszatértek Magyarországra, a kommunizmus hazugságai a porba hullottak.
– Mindszenty bíboros a hit és a szabadság tökéletes elegyét jelenítette meg – mondta a politikus. – Amikor száz év múlva fiatalok látogatják majd meg ezt az épületet, s megkérdezik, kit ábrázol a festmény, a bátorság és az áldozatkészség igaz történetét ismerhetik meg.
Erdő Péter bíboros beszédében elárulta, először jár azon a helyen, ahol elődje másfél évtizeden át élt, s köszönetet mondott az amerikai népnek a vendégszeretetért, valamint az Egyesült Államokba menekülők tömegeinek befogadásáért is. Felidézte azt is, hogy a forradalom vérbe fojtása után milyen sokat jelentettek az itt maradottaknak az óceán túlfeléről érkező élelmiszercsomagok.
– Ezek a hajdani gesztusok számunkra akkor a szabadság és a szolidaritás üzenetét jelentették – állította Erdő Péter, majd beszédét angolul fejezte be: „God bless America”.
(somorjai)
