Belecsöppentünk a történelembe

– Az egyelőre Katinka munkacímen futó film talán az egyetlen ma itthon, aminek nem állt le a forgatása a koronavírus-járvány miatt. Miért döntöttek a folytatás mellett?

– Mivel dokumentumfilmet készítünk, és nem fikciót, amelynek a jeleneteit kis túlzással bármikor fel lehet venni, éppen az a dolgunk, hogy a valóságot próbáljuk meg a lehető legérzékletesebben és leghűbben bemutatni. Most ráadásul belecsöppentünk valamibe, ami, akármilyen magasztosan hangzik is, történelem, nekünk pedig kötelességünk rögzíteni, hogyan hat ez a mostani rendkívüli szituáció, különösen az olimpia egy évvel való elhalasztása főhősünkre, hogyan borítja fel, írja át az ő életét, céljait. Ezért döntöttünk úgy, hogy amíg egészségügyi szempontok alapján kivitelezhető a dolog, nem állunk le. Igaz, a munka kevésbé intenzív, azon egyszerű oknál fogva, hogy jelen pillanatban, amikor az egész világ befagyott, Katinkával sem történik olyan sok minden.

– Azt mondta, ez a mozi mindenképpen több lesz szimpla sportfilmnél. Mi adja majd a pluszt?

– Két síkon fut a sztori. Van a jelen szál, a januári fokvárosi edzőtábortól Tokióig, ami egy kivételes sportoló és ember testi-lelki felkészülését mutatja be, benne az óhatatlan hullámvölgyekkel. Leegyszerűsítve ez az egyik vonulat. A másik pedig a múltban játszódik, hiszen az is célja ennek a filmnek, hogy bemutassa Katinka életútját, azt, hogyan lett a kis bajai lányból az ötödik és talán utolsó olimpiájára készülő Iron Lady. Mindezt nem rekonstruált jelenetekkel érjük el, hanem visszamegyünk azokra a helyszínekre, amelyek fontos szerepet játszottak az életében. Elkísérjük őt Los Angelesbe, ahol egyetemistaként először kapott ízelítőt a profi versenyzés világából, beszélgetünk a régi edzőivel. Emellett rengeteg archív, bensőséges családi felvétel is a rendelkezésünkre áll, illetve forgatunk gyerekekkel, és természetesen Katinka üzletasszony oldalát is felvillantjuk. A film elejétől párhuzamosan vezetett történetszálak néha keresztezik egymást, majd találkoznak, így jutunk el Tokióig, sőt az utána következő időszakig. Amikor nyilván új dilemma merül fel: harminckét évesen folytatható-e még ilyen magas szinten egy úszókarrier, vagy esetleg előtérbe kerül a családalapítás? Ahogy rengeteg nőnek a világon, úgy Katinkának is meg kell hozni a munka és a család egyensúlyára vonatkozó személyes döntéseket. És hogy ez jövőre történik-e, vagy négy évvel később, szintén izgalmas kérdés lehet.

– Vagyis a szuperhős mellett igyekeznek megmutatni a hús-vér embert is?

– Pontosan. Már az elején megbeszéltük Katinkával és a stábbal is, hogy ez a film akkor fog működni, ha mindannyian végig őszinték vagyunk, és nem kerülünk meg, nem hallgatunk el semmit, a kudarcokat, nehézségeket sem. Mert amellett, hogy Katinka a mi Iron Ladynk, szuperhősünk, tényleg kivételes képességekkel és munkamorállal, ő egy nagyon kedves, szerethető, egyszerű ember is. Ha sikerül olyan intim közelségbe kerülnie a kameránkkal, hogy ez kiderüljön, akkor a néző valóban úgy érezheti, egy merőben új, másfajta Hosszú Katinkát ismert meg általunk, mint amilyennek eddig elképzelte akár sportszereplései, akár a nyilatkozatai alapján.

– Előző dokumentumsorozata, a Spektrumon bemutatott Tabukról tabuk nélkül szép sikereket ért el itthon és világszerte is, az első évadot például megvásárolta az Amazon Prime, így egész Észak-Amerikában látható hat epizód ebből a sok elemében tipikusan magyar vagy közép-európai élethelyzeteket, társadalmi szituációkat, tabukérdéseket feldolgozó szériából. Most, mondhatni, emelkedik a tét, de mennyire élhet meg egy egész estés dokumentumfilm a hazai, sőt nemzetközi mozis piacon?

– A Tabukról tabuk nélkül sikere éppen azt bizonyítja, hogy ha megvan a kellő szakmai támogatás és anyagi fedezet, ahogyan az utóbbi években ezt a játék- vagy a kisfilmek esetében láthattuk, dokumentumfilmek terén sem maradunk el a világtól. Ráadásul most van egy ilyen izgalmas főszereplőnk is, aki Iron Ladyként nemcsak az úszásban, hanem az egész sportszcénában fogalom: szerte a földön rengetegen ismerik, rendhagyó életút áll mögötte, és most is különleges élethelyzetben van. Akár egy játékfilm alapanya is lehetne Katinka élete, az úszóedző nagypapa irányította kezdetek, a dicsőségtelen olimpiák utáni óriási nyerés Rióban, házassága és az abból való kilépés, a töretlen hit abban, hogy túl a harmincon is felérhet a csúcsra. Rengeteg rétege van ennek a történetnek, amelyek külön-külön is kibonthatók lennének, így, együtt pedig brutális az erejük. Mindehhez hozzájárul, hogy a nagy streamingszolgáltatóknak, például a Netflixnek vagy az Amazonnak köszönhetően a dokumentumfilm eleve reneszánszát éli mostanában, így joggal bízhatunk a kedvező fogadtatásban.

– Ez utóbbinak mi az oka? Ki vagyunk éhezve egymásra, a kitalált vagy megkonstruált sztorik helyett a valódi, így bármelyikőnknek azonosulási pontot kínáló emberi viselkedésmintákra, történetekre?

– Egyrészt. Másrészt nagyot változtak a műfaj szabályai, képi megjelenítése is. A dokumentumfilmet ma már egyáltalán nem úgy kell elképzelni, mint néhány évtizeddel ezelőtt, tele unalmas beszélő fejekkel, az asztalra kiterített fekete-fehér családi fényképekkel. Az újabb alkotásoknak átgondolt dramaturgiájuk van, és pontosan ugyanannyi forgatási nap alatt készülnek, illetve ugyanúgy vannak fényképezve, szerkesztve, vágva, mint a játékfilmek.

– A magyar filmtámogatási rendszer mennyire ismerte fel az ebben rejlő potenciált?

– Idáig az volt a jellemző, hogy a dokumentumfilmek igen kevés pénzből készültek. Az állami támogatási rendszer kevésbé ismerte el a műfajt önálló jogon, a televíziós csatornák pedig ha rendeltek is ilyen alkotásokat, szintén nem tudtak nagy költségvetést biztosítani a létrejöttükhöz. Az, hogy most egy olyan téma került elő, amit a Nemzeti Filmintézet is izgalmasnak, komolyan támogatandónak és nemzetközileg is versenyképesnek gondolt, szerintem jó precedens lehet a jövőre nézve. Ha másoknak is akadnak majd ugyanilyen ötletei, nem fillérekből kell megvalósítania őket, mintegy sufnituningban, hanem ugyanolyan paraméterekkel, normákkal és eszközökkel, mint ahogy bármelyik nagy streamingszolgáltatóval vagy nemzetközi forgalmazóval együttműködve történne.

– Úgy fogalmazott, szeretnék Katinkát a lehető legintimebb közelségbe vinni a nézőkhöz, megdöntve valamelyest a vele kapcsolatban gyakran emlegetett kívülállóság mítoszát is. Önök közt milyen a viszony, ami mindennek az alapja lehet?

– Most már eléggé haverkodunk. Az elején persze mindkét részről voltak fenntartások, meglepetések. El kellett fogadnom például, hogy az általam eddig követett munkamódszer az ő esetben nem feltétlenül alkalmazható, Katinka nem fog megismételni jeleneteket mondjuk a szebb fényviszonyok miatt. Nem azért, mintha többre tartaná magát másoknál, hanem mert ragaszkodik hozzá, hogy ne kelljen még minimálisan sem eljátszania semmit, és valóban csak azt mutassuk meg, amilyen ő valójában, legyen szó a jó vagy rossz pillanatairól. És talán az is segítette a viszonylag gyors összecsiszolódást, hogy én is Baja mellől származom, egy közeli kis faluban, Csátalján nőttem fel. Amikor ez kiderült, rögtön szóba jött a halászlé és a pálinka: ez a kettő pedig mindig jó alap Magyarországon a barátkozáshoz.