Belső szabadság
Pályám során mindig az a cél vezérelt, hogy az ősi hangokat, motívumokat szólaltassam meg, illetve ötvözzem korunk modern zenei elemeivel – mondja Borbély Mihály. A számtalan hangszeren játszó, a jazz- és a népzenében egyaránt otthonosan mozgó muzsikussal mások mellett a tárogató varázslatos hangjáról beszélgettünk.
– Több műfajban is számontartják, mindenekelőtt a modern jazz kortárs improvizatív irányzata, illetve az autentikus Kárpát-medencei és balkáni népzene művelőjeként. Van fontossági sorrend?
– Jó ideje tényleg elsősorban ebben a kettőben tevékenykedem, és ha ezekhez még hozzávesszük azt is, hogy az első diplomámat klasszikus klarinét szakon szereztem, akkor talán még inkább érthető, hogy miért is váratott magára oly sokáig életem egyik legfontosabb döntése. Ma már persze természetesnek tartom, hogy azokat a hatásokat, amelyek gyermekkorom óta építették zenei világomat, egészben látom, élem meg, és minden zenei megszólalásban egyfajta ötvözetként próbálom előadni. De volt idő, amikor ezek jobbára párhuzamosan haladtak. A kilencvenes évek közepére érett meg bennem az elhatározás, hogy önálló útra lépjek, mivel úgy éreztem, hogy azt a sokszínűséget, amelyet inspirációként magamba szívtam, csak saját szerzeményeimben és formációimban tudom a legőszintébben kifejezni. Ekkor alapítottam előbb a Quartet B zenekart, majd a Borbély Műhelyt. A Quartet B aztán később kibővült, és jelenleg Balkán Jazz Project néven szerepel. A Dresch Mihállyal alapított Borbély–Dresch Quartet 2006-ban jött létre, a legkisebb létszámú kamaraformációm, a Polygon trió pedig egy évtizeddel később. Ezek mellett persze a délszláv népzenét játszó Vujicsics Együttesben is aktív vagyok, legújabb lemezünk épp ez év elején jelent meg. Különlegessége, hogy vendégszólistánk a „magyar beat” legendás alakja, Szörényi Levente.
– Hol vannak lehetőségek a fellépésre?
– Talán a Borbély Műhely 2002 óta működő szentendrei jazzklubját említhetem legelőször. Ez igazi szívügyünk, mert itt „családi” körben, törzsközönségünk szeretetét bírva nyugodtan kísérletezhetünk, érlelhetjük, alakíthatjuk új számainkat, meghívott zenész barátainkkal pedig bátran kalandozhatunk a legkülönbözőbb stílusirányzatok között. A zenekar eddigi öt albumát a Budapest Music Center jelentette meg, és a székházukban működő Opus Jazz Clubban is játszunk időről időre. A népzenéhez, illetve az etnojazz irányzathoz szorosabban kötődő többi zenekarom lemezeit pedig a Fonó Budai Zeneház adja ki, és persze a Fonóban is fellépünk olykor. A fővárosi klubok közül a Budapest Jazz Club szintén fontos helyszín, és szerencsére vidéki és külföldi klub- és fesztiválmeghívásaink is szép számmal akadnak.
– A klarinétot említette az imént, de köztudott, hogy ezen kívül jó néhány hangszeren játszik még. Hogyan talált rá például a tárogatóra?
– A klarinét után jött a jazz és vele a szaxofon, még bőven a pályám elején. A népi hangszerek pedig a korábban említett fordulat után, a kilencvenes években jelentek meg egyre hangsúlyosabban jazzkoncertjeimen is. Ezek közül a zenei identitásomat ma már leginkább meghatározó tárogató vált különösen fontossá számomra, amelynek varázslatos, a klarinét és a szaxofon legszebb színeit egyesítő hangja mindig is vonzott. Jó húsz esztendeje érzem úgy, hogy ez a nagy múltú, igazi hungarikum szimbolizálja leginkább törekvéseimet, és teszi lehetővé a Kárpát-medence gazdag zenei örökségéből eredő élő, lüktető zenei világ megteremtését. Nem kell messzire mennünk, Liszt, Bartók és Kodály példája mutatja nekünk az utat.
– Lemezfelvételei szintén több műfajban készülnek, a Borbély Műhely legújabb albumán például a fúvós hangszerek dominálnak. Honnan a különös hangzású Grenadilla cím?
– Valóban, a régebben ébenfából, ma már az afrikai grenadillából készült fúvós hangszerek, azaz a klarinét, a tárogató és a basszusklarinét kapták a főszerepet, míg a szaxofon kissé háttérbe szorult. Innen adódik a lemez címe. További érdekesség, hogy tilinkó, moldvai kaval és szerb kettős furulya (dvojnice) is megszólal a lemezen és fellépéseinken is. A közönség igen lelkesen fogadja ezeket a jazzkoncerteken ritkán hallható hangszereket. Használatuk során mindig is szerettem volna elkerülni az olcsó hatásvadászatot, sokkal inkább a korábban is említett cél vezérelt, azaz ősi hangok, motívumok megszólaltatása és ötvözése korunk modern zenei elemeivel. Az album rendkívül pozitív kritikát kapott a hazai és külföldi sajtóban egyaránt, és több értékelésben is azt tapasztaltam, hogy megérezték, megértették a koncepcióm lényegét.
– Az utóbbi időkben a hivatalos elismerések sem kerülték el, 2012-ben Liszt Ferenc-díjat kapott, két évre rá pedig Kossuth-díjat, megosztva a Vujicsics Együttes tagjaival.
– Azelőtt sem voltam csalódott a hiányukban. Boldogan tettem a dolgom, hiszen a zene miatt választottam ezt a hivatást, nem pedig az elismerések hajszolásáért. Főleg nem azért, hogy megalkuvó legyek, és az érvényesülésért cserébe elveszítsem azt a belső szabadságot, amely nélkül nem létezik boldog élet, nyugodt, őszinte művészi pálya pedig végképp nem. A kitüntetések inkább ösztönzőleg hatnak rám, nagyobb felelősséggel teszem a dolgom a színpadon és a tanítás során egyaránt.
– Utóbbi mennyire fontos kötelezettsége egy zenésznek: átadni a sok év alatt felhalmozódott tudást, tapasztalatot?
– A tanítás iránti elhivatottságot két ösztönzőerőnek köszönhetem. Egykori tanáraim, mestereim között akadt jó néhány megszállott és szakmailag is kiemelkedő pedagógus, az ő hatásuk a mai napig meghatározó. Ehhez járul az a világlátás, erkölcsi-etikai elkötelezettség, amelynek alakításában már hosszú ideje a Biblia az iránytűm. Jézus egyik példázata parancs számomra, amiben arról beszél, hogy a Teremtőtől kapott talentumokkal jól kell gazdálkodnunk, sokasítsuk meg, és adjuk tovább a ránk bízott javakat. Nekem ez a művészi tevékenység és a művészeti oktatás igazi célja és értelme.
– Hogyan tudta mindezt az elmúlt hónapokban, otthonába bezárva művelni?
– Az elmaradt koncerteken, turnékon, félbemaradt terveken való bánkódás helyett megpróbáltam ezt az időszakot is a lehető legjobban kihasználni, azaz sokat pihentem, de gyakoroltam és komponáltam is. A zeneakadémiai óráimat távoktatás keretében, online tartottam meg. Szerencsére elég rugalmasan tudok alkalmazkodni a körülményekhez, az informatika és a világháló lehetőségeit is kihasználva tanári koncepcióm tudatosabb és következetesebb lett. Nagy áldás, hogy összetartó, szeretetteljes család vesz körül, ez már sok nehézségen segített át korábban is. Ha normalizálódik a helyzet, talán még valóra válhat néhány közeli tervem, a Grenadilla hazai, ukrajnai, németországi és hollandiai lemezbemutató koncertjeinek egy része még az idén megvalósulhat. A Polygon trió új lemezanyagát is szeretném felvenni; csupa izgalmas, új zene.
– Nagyobb távlatokban is hasonlóan optimista?
– Kevésbé. Hosszú idők tapasztalatai azt mutatják, hogy az intő jelek ellenére sem tudunk elmélyedni, a természet és a Teremtő szavát megérteni. Pedig most volt időnk egy kicsit elcsendesedni, elgondolkodni. Attól tartok, hogy a javuló helyzet megint felülírja a korábbi aggodalmakat, és újra őrült tempóra vált az emberiség. Őszintén kívánom, hogy ne így legyen. Ehhez talán a művészetek tudnak egy kis segítséget nyújtani. ν
