A Budapest Parádét követően itt a CowParade. A főváros köztereit és utcáit szeptember 10-ig ellepő több mint ötven tehén jól illeszkedik abba a liberális kultúrpolitikába, amely szisztematikusan arra törekszik, hogy értékrendteremtővé váljon. Június utolsó napján legelővé változott Budapest, legalábbis annak tágabb értelembe vett belvárosa. Az Oktogontól a Móricz Zsigmond körtéren keresztül egészen a Camponáig különböző színűre pingált és különböző alakzatokat felvett tehenek vették birtokba a köztereket az úgynevezett CowParade keretében. Az ötlet önmagában is idétlen és erőltetett, nyugtasson minket, hogy legalább nem a miénk. 1998-ban Zürich volt az első házigazda, majd később beállt a sorba többek között Chicago, New York, Manchester, Brüsszel, Stockholm, Prága, Moszkva, London és Varsó is. S hogy miért éppen a tehén? A szervezők szerint azért, mivel az nem városi motívum, s éppen ezért urbánus környezetbe helyezve új értelmet kap. A CowParade vélt ereje tehát ebben az újszerű szituációban rejlik. Az alkotók azt is szerették volna kihasználni, hogy a tehén a világ minden táján kedvelt motívum, pozitív kisugárzása miatt minden kultúrában elfogadják és szeretik. Anatómiája „jól használható”. Tény, hogy világszerte komoly közönségsiker övezte a kiállított borjakat, s a legnevesebb médiumok számoltak be az előkészületekről és a tehenek további sorsáról. Így van ez nálunk is, hiszen az esemény legfőbb médiatámogatója példának okáért az a kereskedelmi televíziós csatorna, amelyik minden olyan ügyet felkarol, amely extravaganciájával, másságával vagy csupán szimpla bunkóságával eltér a középszerűen normális dolgoktól. Amint azt az esemény szlogenje – „Művészet, Budapest, másképp. Mindenkinek” – mutatja, a rendezvény jól illeszkedik a szponzorálandó kategóriába. Hasonló(más)képpen gondolkodik a főváros vezetése is, hiszen Demszky Gábor mellett helyettese, Schiffer János is biztosította a szervezőket arról, hogy kezdeményezésük mellett áll a főváros legjava. Pedig Budapestnek nem minden állat kedves. A turulmadár például nem jó. A tehén igen. A főpolgármester saját internetes honlapján keresztül ezt így magyarázta: „A tehén az ember leghívebb, legjobb társa, minden gazdagság kútforrása.” És ami igazi reveláció: „A tehén az egész világ”, ami messzemutató következtetés, hiszen eddig úgy tudtuk, az „egész világ”, amint az avoni hattyú mondotta volt, színház. Demszky Gábort blogjában bevezette az új létmodellt, a tehénparadigmát: „Itt volt az ideje, hogy végre Budapestre is eljussanak ezek a különleges tehénszobrok, amelyek feldobják a budapesti utcákat és tereket. Bevallom, az egyik kedvencem az aranyborjú, amely a ráragasztott egyforintosok miatt csillog-villog a napfényben. Biztos vagyok benne, hogy a városi tehenek nagy sikert aratnak majd a budapestiek körében. Azonban nem volt az út egyszerű idáig. Néhány évvel ezelőtt ugyanis egy szervezőgárda már megpróbált engedélyt kérni egy hasonló kiállítás megszervezésére, de az akkori Városképvédelmi Bizottság, bármilyen további egyeztetés nélkül leszavazta az ötletet. A mostani szervezőgárda már rámenősebb volt: akciójuk előtt személyesen engem is megkerestek, és én rögtön a támogatásomról biztosítottam őket. Budapest azzal is bizonyíthatja, hogy haladó szellemű európai nagyváros, ha teret ad a CowParade-hez hasonló kortárs képzőművészeti kiállításoknak, városi installációknak. Remélem, a színes tehenek sok ember arcára varázsolnak majd mosolyt. Ezt gyorsan ki is próbálom Annán, a húgomon, aki éppen ma ötvenéves. A nagy családi bulin kap néhány fotót a vicces tehenekről.” Anna és a tehén. Megható jelkép. Hogy a fényképek idejében elkészülhessenek, Demszky családjával biciklire pattant, hogy feltérképezzék a több mint ötven tehén lelőhelyét. A CowParade biznisz magyarországi tulajdonosa, a beszédes nevű MUÚ Art Kft. tehát maga mögött tudva a felsőbb politikai körök támogatását, nyugodt szívvel kezdhetett bele a budapesti tehéninvázió előkészületeibe. 2005. december közepén közzé is tették felhívásukat, miszerint várják azokat a képzőművészeti igénnyel készülő terveket, amelyhez három forma vehető alapul: a legelésző, a fekvő és az álló tehén. Az alkotóknak és a teheneiknek senki és semmi nem szab határt, egy a lényeg: a tehén ne csak dekorációs elemként kerüljön értelmezésre, hanem úgy, mint egy szokatlan formát öltő képzőművészeti alkotás. Hogy az elképzelések közül melyek valósultak meg, elsősorban azon múlt, hogy a terv megnyerte-e valamelyik cég vagy vállalat tetszését, amely azután az elismerésen túl pénzzel is hajlandó volt annak kivitelezését támogatni. Merthogy egy-egy tehén bekerülési költsége hozzávetőleg 1,5 millió forint (az élő tehén egy nagyságrenddel olcsóbb, de hát ez a művészet). A pályázatra közel 900 pályamű érkezett, köztük olyan legendás művészek, mint Hencze Tamás, El Kazovszkij, ef Zámbó István és Lossonczy Tamás munkái, de az alkotói szabadság jegyében a benyújtott tervek között voltak olyanok is, amelyeket egy fogorvos, egy biokémikus vagy egy gyesen lévő kismama készített. A június 30-ával induló köztéri szemle előtt néhány héttel közös műterembe költöztek azok az alkotók, akik lehetőséget kaptak arra, hogy a valóságban is kidekorálják a rendelkezésükre bocsátott életnagyságú, fehér műanyagból készült tehenet. Szárnyalt a fantázia, jöttek az ötletek, egymás után születtek a tarka bocik. Megszületett Demszky kedvence, vagyis Tóth Ágnes Aranyborja, aztán a narancsbőrbe bújtatott, citromot potyogtató „Magyar narancs” Nagy Lőrinctől, a Rubik-kockába ágyazott – felettébb hülye nevű – Rubicow Kóczián Veronikától és Dobos Andreától, a zebracsíkos tehén Hencze Tamástól, s példának okáért a Hajdú András, Magashegyi Balázs, Imre Krisztián fémjelezte, időközben elhíresült Blue melting Ice cream. Ez volt az a tehén, amelyik hátsójából kiálló fogantyújával („Ne nyalj!”) a Bazilika felé nyújtózkodott, míg öt nappal a felállítása után el nem vitte a magát Deminem Csoportként megnevező, fiatal építészekből álló társulat, és a Deák téri Liberálisok Háza elé tették. A tehén tehát megmozdult, csöppet sétált a városban, hiába, ez is a térdekorációs művészi önkifejezés szépsége. A szervezők mégsem örültek, hogy a mű életre kelt, és különös módon a toleranciaközpontként is működő Liberálisok Háza sem tűrte a seggbe szúrt nyalókát – ami alaposan leértékelte Demszky főpolgármester szavainak hitelét, miszerint igenis helyén való az olyan groteszk művészeti objektumokat, mint jelen esetben a teheneket, bárhol kiállítani, akár egy templom előtt is -, így a valószínűtlenül kék tehén jelenleg az alkotók műhelyében pihen. S bár vannak vitathatatlanul jópofa és ötletes megoldások, a kiállítás végén elárverezett tehenek pedig kétségkívül jó célt szolgálnak, hiszen a Mosolyország Alapítványt és a beteg gyermekek üdülését segítő Bátor Tábor Alapítványt segítik, mégis ellenérzések kavarognak sok járókelőben. Az Andrássy úton fiatal anyukák néhány éves gyermekeiknek próbálják a virágzó cseresznyefa és a tehén közötti összefüggést elmagyarázni, amivel – őszintén bevallják – ők sincsenek teljesen tisztában. S az, hogy a teheneken és a hasonló „műalkotáson” szocializálódott gyerekek milyen képet alakítanak majd ki magukban a művészetről, az sajnos előbb-utóbb ki fog derülni. (B)