Boszorkányos históriák
Ősszel egyre rövidebbek a nappalok és hosszabbak az éjszakák, sokszor esik az eső, a köd pedig egyre többször húzódik a házak közé, sejtelmessé varázsolva az utcákat, kerteket, egyszóval minden valahogy sötétebb, lehangolóbb. Az év e baljóslatú időszaka éppen alkalmas arra, hogy sorra vegyük a magyar történelem néhány igencsak sötét históriáját: az összegyűjtött történetek közös nevezője, hogy mélyükön ott vigyorog az ember hűséges, ám igencsak ostoba kísérőtársa: a babona.
Így halottak napja közeledtével érezni leginkább, hogy a halál közel lopódzik az élőkhöz, ilyenkor minden kicsit baljóslatúbb, félelmetesebb is. Nem is csoda, ha a néphagyományban ebben az időszakban tartottak a sírból kikelő halottaktól, a kísértektől: egy régi hiedelem szerint mindenszentek és halottak napja közötti éjszakán a templomban halottak miséznek, és ha az élők közül valaki véletlenül meglátja őket, azonnal meghal. Magyarországon számos terület, földrajzi képződmény visel sejtelmes, borzongató nevet, amelyhez a néphitben a sötétségtől, a gonosztól való babonás félelem társul, és olyan is akad, amelyhez a történeti emlékezet szomorú események sorát köti.
Istenítélet Szegeden
Ilyen például a szegedi Boszorkánysziget, amelyhez a magyar történelem egyik leghíresebb boszorkánypere fűződik. Az 1728-as esztendő a korábbiaknál is aszályosabb volt, ami éhínséggel fenyegette a lakosságot, így hamar elterjedt a szóbeszéd, hogy a csapás magától az ördögtől ered. Innen pedig már nem volt megállás, a tömeghisztéria bűnbakot és elégtételt követelt, a városi hatóságok pedig lecsaptak: első renden egy híresen rossz természetű bábaasszonyt vádoltak meg, akinek a vallatások során igencsak megeredt a nyelve, tizennyolc embert rántott magával, megjelölve bűntársait. Így esett, hogy az inkvizíciós per során az ördöggel cimboráló, kiterjedt bűnbandát lepleztek le: egyik legnagyobb bűnük az volt, hogy a töröknek eladták az esőt, mégpedig hét évre. A vádlottak bűnösségét olyan, még a középkorból ismert inkvizíciós módszerekkel próbálták igazolni, mint a vízpróba. Az istenítélet (ordalium) során a próbára bocsátott személy kezét-lábát összekötözték és a vízbe dobták. Ha elmerült, ártatlannak vélték, ha feljött a víz felszínére, bűnösnek – igaz, a vádlottat a víz alá merülve már nem igazán vigasztalta az ártatlansága. 1728. július 23-án hajtották végre a halálos ítéletet, ma ez a terület Boszorkánysziget néven vonult be a város történetébe. Hat férfit és hat nőt máglyán égettek el, ám a pernek legalább huszonegy halálos áldozata volt. A szegedi boszorkányper nagy visszahangot váltott ki a maga korában, III. Károly alapos vizsgálatot követelt, a később trónra lépő Mária Terézia pedig 1756-tól kiadott rendeletével a boszorkányüldözéseket próbálta visszaszorítani.
Holdas éjjel a Gellért-hegyen
A boszorkányperek utolsó nagy európai hulláma körülbelül a XV. század első felétől a XVIII. század második feléig tartott. Hazánkban több mint kétezer boszorkányper anyaga maradt fenn ebből az időszakból. Számos periratban szerepel, hogy a vádlottak eskü alatt vallották: a Gellért-hegyen gyűltek össze a boszorkányszombaton a gonoszt imádni. Talán első hallásra furcsa lehet, hogy a szentéletű Gellért püspökről elnevezett budai hegy ilyen fertelmes eseményeknek adhatott otthont, ám a magyarázat azért jóval prózaibb: a Gellért-hegy egykor pogány kultuszok helyszínéül szolgált, amelyhez könnyen kötötte a természetfeletti történések sorát a népi képzelet. A középkor óta suttogták, hogy a boszorkányok a Gellért-hegy tisztására járnak holdfényes éjszakán tivornyázni, ráadásul ez a találkahely olyannyira frekventált volt, hogy még Székelyföldön is hallottak róla – legalábbis az ottani perek dokumentumaiban is szerepel; nyilván a kikényszerített vallatások kínjai közepette a szerencsétlen vádlottak hetet-havat összehordtak, köztük a régiek meséit, babonáit. A Gellért-hegy egyébként egy Ördögárok nevű patak torkolatának közelében fekszik. A Nagykovácsi-medencéből eredő és a Dunáig meg sem álló patak talán szeszélye miatt kapta ezt az elnevezést, ám meglehet, hogy a néphit ezt a vidéket olyannyira összekötötte a boszorkányszombatok helyszíneként emlegetett Gellért-heggyel, hogy annak baljóslatú aurája a patak nevében is visszaköszönt.
Szellemkastély a Balaton partján
A XVIII. század végén épült balatonedericsi Fekete-kastély ma elhagyatottan áll, a benne történt sötét események okán nem igazán akaródzik senkinek az épület közelébe mennie. Nevét nem egykori tulajdonosairól, hanem feketére festett ablakairól kapta, ma azonban úgy tűnik, a XX. századi története is visszaköszön a baljós elnevezésében: az itt szolgálók, és az itt élők közül sokan tragikus véget értek, volt, aki gyilkosságnak esett áldozatul, míg mások az öngyilkosságba menekültek, a tragikus láncolatnak pedig sehogy sem akart vége szakadni. A kastély első erőszakos halálesete 1912-ben történt, egy féltékeny eredicsi gulyás agyonszúrta kedvesét, a kastély szakácsnőjét. Nemsokára újabb haláleset történt, Nedeczky Jenő, a kastély akkori tulajdonosa ismeretlen okokból 1914-ben öngyilkos lett. Az épület ezt követően többször gazdát cserélt, míg 1928-ban a Vág házaspár költözött ide. Nem volt túl idilli a házasságuk, az asszony ugyanis hűtlennek bizonyult, a férj pedig elkeseredettségében megölte magát. Ez lett a sorsa az özvegy következő szeretőjének is, majd újabb férjjelölt következett, aki azonban már nem várta meg a megbízhatatlan asszony újabb félrelépését, inkább meglógott a pénzével – igaz, az úriembert bigámia miatt már országszerte körözték. A kastély utolsó tulajdonosa egy nyugalmazott miniszteri főtanácsos volt a II. világháború idején: a kettős hírszerző ügynökként dolgozó férfi minden valószínűség szerint lebukott a németek előtt, így 1945. februárjában véget vetett az életének.
