A szer
Hirdetés

Huszadik évét ünnepelte idén a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, és ami a két évtized alatt változatlan, hogy a nemzetközi filmek magyarországi ősbemutatóját hozzák el szeptemberben Miskolcra a válogatók. A találkozó egyik főszervezőjétől, Muszatics Pétertől azt kértük, foglalja össze, hogyan is alakult a CineFest fókusza ez idő alatt.

– Eleinte az első- vagy a második filmes alkotókra koncentráltunk szigorúan, majd ez megváltozott. Volt néhány év, amikor az európai filmek kerültek a középpontba, de aztán tágítottuk a lehetőségeket: azt hívtuk meg az adott év bemutatóiból, szerte a világból, amit jónak találtunk. A válogatásunkból látható, hogy jól keveredik benne a mainstream, a külhoni fesztiválokon nagy sikert aratott magyar alkotás és az egészen ritkaság számba menő, egzotikus, szerzői film – mondta Muszatics Péter. 

A fesztivál vonzereje az exkluzivitás, vagyis hogy nem csak ősbemutatókat láthat itt a közönség, de olyanokat is, amelyek nem kerülnek hazai forgalmazásba. Sok-sok év tapasztalata azt mutatja, hogy Miskolcról látogatják a legtöbben a CineFestet, de a környező településekről és az ország más pontjairól is eljönnek egy-egy filmért. A nemzetközi filmművészet nagyjainak meghívása is a fesztivál sajátja, mások mellett Claudia Cardinale, Jiří Menzel, Sean Baker, Juliette Binoche voltak az elmúlt években a miskolci találkozó díszvendégei, akiket nem csak a színpadról, de a miskolci fesztelen légkörben közvetlen közelről megismerhettek a látogatók. 

Két napot töltöttünk a múlt heti fesztiválon, a gazdag program néhány filmjét tudtuk megtekinteni, olyanokat, amelyek a szemle említett változatosságára vallanak. 

Korábban írtuk

Ha egy előző nap látott filmélményről visszatérően, akár órákon át beszélnek a filmfesztiváljárók, akkor bizonyosan jó, vagy legalábbis számos kérdést felvető alkotásról van szó. Eddig nem látott módon és eszközökkel beszél A szer (The Substance), Coralie Fargeat rendezése az öregedésről, a testhorror, amely Cannes-ban a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, és aminek hazai bemutatóját rég nem látott várakozás előzi meg. Ami a fesztiválon résztvevő újságírókat és kritikusokat illeti, erősen megosztotta őket a brutális, amerikai-angol-francia koprodukció. Többen eleve kizárták, hogy a testet boncolgató, és az öregséget végletekig kiforgató, már-már az abszurditásig fokozó alkotást megnézzenek, a sokkoló film azonban amellett, hogy bár bizonyos részeiben nézhetetlenül taszító, mégis többrétegű, és számtalan érvényes problémával foglalkozik. Többek között kíméletlenül beolvas a túlidealizált nőképnek, a szépségfasiszta elvárásoknak, feminista álláspontból üzen a me too-nak is, de az individualizmust mint önmagába forduló tévutat is deklarálja. 

A történet szerint a filmbeli főszereplőt Elizabeth Sparkle-t azzal szembesíti főnöke, hogy eljárt felette az idő, egyik napról a másikra úgy érzi, hogy kihúzták alóla a talajt, ebben a kétségbeesett helyzetben találkozik a „szerrel”, ami azt ígéri, hogy önmagát megkettőzve újra megélheti fiatalságát. A sokszor esztétikusan tálalt élveboncolás képei közé beszökik egy lényeges epizód. Egy rég látott személy a megzavarodott főszereplőt is képes ráébreszteni arra, hogy nem a mesterséges beavatkozások és szerek hozhatják vissza valaha volt énjét, sokkal inkább egy ilyen találkozás teheti fiatalabbá. Hiszen az a múltbeli férfi éppen olyannak látja őt, mint amilyen évtizedekkel azelőtt volt. Demi Moore nagy visszatérése ez a film és számos kritikus szerint élete alakítása.  

Aki dolgozott már vendéglátóhelyen, tudja, hogy a konyha az állandó harcok, az indulatok elszabadulásának színtere. Ezt a díszletet találta meg Alonso Ruizpalacios az Arany Medve-díjra jelölt A konyha (La cocina) rendezője, hogy az illegális bevándorlók, a nemzeti öntudat kontra multikulturalizmus kérdéseiről megfelelően hitelesen beszéljen, közben a munkásosztályt kizsigerelő főnökség örök dilemmáját is beszúrja a történetbe. Amerikában – ami az öntudatos mexikói szerint „nem egy ország” –  New York szívében, a Times Square-hez közel eső étteremben zárja össze a mindenfelől érkezőket a rendező, itt szabadulnak el az indulatok. A több mint kétórás fekete-fehér, lényegében egy térben zajló alkotás – még ha kissé elnyújtottnak is érezzük – létező konfliktusokról fest őszinte képet. A film igazi katarzis, feledhetetlen jelenetekkel: a főszereplő Raul Briones megőrülése utolsó tíz percben például ilyen képsor, egyben az egyik legerősebb színészi alakítás az általunk látott fesztiválfilmek között. 

A szemlére néhány éve személyesen ellátogató Sean Baker legújabb filmje az Arany Pálma-díjas Anora egy fontos társadalmi problémát vet fel vígjátéki eszközökkel. Egy brooklyni szexmunkás, Anora lehetőséget kap arra, hogy saját Hamupipőke-történetét megélje. Egy oligarcha fiához megy feleségül, de amikor szülei hallomást szereznek a házasságról, elindulnak New Yorkba, hogy megakadályozzák a boldogságukat.

A magyar filmek közül kétségkívül Szilágyi Zsófia második nagyfilmjét várta legjobban a közönség. Az Egy nap rendezője, a Cannes-i Filmfesztivál nemzetközi zsűrijének díját érdemelte ki 2018-ban és az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb filmes debütálása volt. A Január 2. szintén egy nap leforgását követi végig, erősen női fókuszú és a rendező első filmjéhez hasonlóan realista eszközökkel dolgozik. A kétgyermekes anyuka az év második napján költözik el a gyerekekkel férjétől, a költözködés menetébe néhány barát és rokon beugrik, mindeközben csupán töredékeket ismerünk meg a családi drámáról. Szavak nélkül, egy-egy rövid párbeszéd és a hosszan elnyújtott csend, a semmibe révedő arcok által éljük át mélyebben a történetet. A konfliktus néhány veszekedés erejéig kiszűrődik a fal túloldaláról, de a részletekkel nem foglalkozik a forgatókönyv. Vélhetően azért, mert azokkal egyedül marad a válófélben lévő asszony – akárcsak az Egy nap főszereplője – egy olyan világban, amelyben aligha van időnk egymást meghallgatni. 

Az alkotást a nemzetközi zsűri FIPRESCI-díjával ismerték el szombaton. 

A Január 2. október 3-án kerül a mozikba, A szer pedig néhány nappal később borzongatja majd a hazai moziba járók kedélyeit: a testhorror október 10-től lesz látható. 

2024. szeptember 14-én átadták a jubileumi, 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fesztiválon a norvég Szerethető három díjat nyert, de elismerték a magyar Január 2. és az amerikai Dìdi című filmeket is. A közönségdíjas az ugyancsak norvég Sarkvidéki konvoj lett. A CineFest életműdíját a hazai filmszakma egyik legnagyobb kísérletezője, Kardos Sándor kapta. A Kossuth- és a Balázs Béla-díjas alkotó háromszor elnyerte a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját, 1989-ben az Eldorádóért (rend: Bereményi Géza) Európai Filmdíjra jelölték.