Megnyílt a veszprémi Várbörtön Látogatóközpont állandó kiállítása
Bűn és bűnhődés
Milfajt Ferkó bakonyi betyár, Francsics Károly borbélymester, Brusznyai Árpád középiskolai tanár és Mindszenty József bíboros. Néhány név azok közül, akik ha csak ideig-óráig is, de raboskodtak abban a veszprémi börtönben, amelynek ajtaja ma mindenki előtt nyitva áll. A veszprémi Várbörtön Látogatóközpont 2024. április 2-án nyílt Ember a rács mögött című állandó kiállítása történelmi korokon át mutatja be a mindenkori börtönlétet, vizsgálja a bűn fogalmát, miközben bepillantást enged a fogvatartottak legszemélyesebb történeteibe is.
A veszprémi vár sziklafalának tövében, a Ruttner kereskedőcsalád Jókai utcai lakóházának udvarán állunk. Innen indul az a panorámalift, amely az egykori várbörtön mínusz harmadik szintjére, az Ember a rács mögött című új, állandó kiállítás helyszínére visz bennünket. A hosszú folyosóról nyíló aprócska cellákat ugyan 2003-ban az utolsó lakó is elhagyta, ám a hangulat még most, több mint húsz év elteltével is nyomasztó. Szürkére festett falak, mesterséges fények és különös zajok veszik a körül a látogatót, aki miután alkalmazkodik a bezártsághoz, és végigjárja az egyes börtöncellákat, másképp tekint majd saját szabadságára. Vajon igaza volt-e Dosztojevszkijnek, amikor úgy vélte, hogy „egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel”?
Vasüzletből fogadó
De vissza a Ruttner-házhoz, a látogatóközpont voltaképpeni bejáratához! A Jókai utca egyik legpatinásabb épülete hosszú évtizedeken át romosan, lepusztultan állt, düledező falai, kitört és bedeszkázott ablakai szomorúan emlékeztek vissza az egykori gazdag tulajdonosra, Ruttner János vaskereskedőre, aki valamikor a XIX. század húszas éveiben házassága révén került Veszprémbe. Rátermettségének köszönhetően rövid idő alatt jelentős vagyonra tett szert, így egyre gyarapodó családjának a korabeli város egyik fontos főútvonalán, a Várhegy alatti Hosszú utcában vásárolt lakóházat. Szomszédainak többsége valamiféle iparosmester, így szabó, pék, mézesbábos vagy mészáros volt, akik műhelyeiket házuk udvarán működtették. Hozzájuk hasonlóan Ruttner is itt rendezte be üzletét, mégpedig úgy, hogy a földszintes házat a korra jellemző klasszicista stílusban kibővítette és emeletessé alakította. Az emeletre beköltözött a család, a földszint pedig a kereskedelem tere lett.
A családfő halála után a bolt irányítását egyik fia, Sándor vette át, aki a vaskereskedés mellett fűszer- és vetőmageladással bővítette a kínálatot. A családi házat ő is igyekezett a saját igényeire formálni, így az 1860-as években U alakúra bővítette. Az épület, miközben megőrizte klasszicista egyszerűségét, a dekoratív rózsaszín festésnek köszönhetően mégis romantikus hangulatúvá változott. A századforduló környékén aztán Sándor özvegye az üzletet bérbe adta, az emeletet pedig kisebb lakásokra osztotta, így az 1945 után államosított házban már tíz, zömében rossz állapotú lakást lehetett megszámolni. Az épületet a privatizációt követően sem újították fel, sőt, hiába állt 1958 óta országos műemléki védettség alatt, 2009-ben már a tetőt is elkezdték lebontani.
Azt, hogy a Ruttner-ház végül mégis megmenekült a végső pusztulástól, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program 1,3 milliárd forintos támogatásának köszönheti. A 2021 novemberében kezdődött felújítás után az épületben tavaly diákszálló és kávézó nyílt, idén áprilistól pedig a benne kialakított fogadótérben válthatják meg jegyüket a Várbörtön Látogatóközpont látogatói.
Élet a Várbörtönben (1904)
A veszprémi elítéltek szalmazsákon és szalmavánkoson aludtak, hozzá pokrócot és lepedőt kaptak. Ruhájukat hetente válthatták. Napi fél óra séta az udvaron, egyszeri meleg étel és egy kis kenyér, amivel be kellett érniük. A leveskínálatban a krumpli, a rizs, a bab és a köleskása váltotta egymást, míg főzeléknek hol káposztát, hol pedig burgonyát, kását esetleg gombócot ehettek, melyhez csütörtök és vasárnap 16 deka marhahúst is kaptak.
Börtön a vár tövében
A középkorban Veszprémnek nem volt épített börtöne, a rabokat a várhegy fény és levegő nélküli boltozott üregeiben őrizték. Amikor aztán 1763-ban a vármegyének új székháza épült, benne a törvényszék mellett három zárka is helyet kapott. Mivel a körülmények annyira embertelenek voltak, hogy három év leforgása alatt 32 elítélt halt meg, a börtönt 1793-ban kibővítették, ami azonban a zsúfoltságot csak átmenetileg enyhítette. Az átépítés végül az 1810-es földrengés okozta károk következtében vált elengedhetetlenné. Az ötszintes épületegyüttes – melynek két szintje a várudvar felett, három pedig alatta helyezkedett el – végül 1853-ban készült el, és 1887-ben a törvényszék vette használatba. A börtön a legalsó, mínusz harmadik szinten jött létre, és az ország utolsó működő várbörtöneként 2003-ban zárta be végleg a kapuit.
A Várbörtön Múzeum 2015. május 6-án nyílt meg, most pedig az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programnak köszönhetően teljesen megújult. Ennek eredményeként nem múzeumi, vagyis eredeti tárgyakat láthatunk, hanem olyan elgondolkodtató installációkat, amelyek rávilágítanak többek között arra, hogyan kapcsolódik Veszprém történetéhez a bűn és az igazságszolgáltatás.
– Az Ember a rács mögött nem azon szürke kiállítások sorába illeszkedik, amelyek a börtönt, illetve a benne folyó hátborzongató börtönlétet akarják szimulálni. Olyan kultúrtörténeti bemutató szeretne lenni, amely a börtön kapcsán az adott történelmi kontextust, benne pedig az igazságszolgáltatás tágabb spektrumát is bemutatja, a mindenkori bűn fogalmának a vizsgálatáról szól, ezáltal pedig társadalmi kérdéseket tesz fel – mesél a Laczkó Dezső Múzeum kreatív csapatával kidolgozott koncepcióról Can Togay, a Veszprém-Balaton 2023 kulturális és kreatív főtanácsadója.
És bár a börtön folyosóját és a tucatnyinál is több celláját műszakilag modernizálták, hangulatuk és látványuk mégis visszaidézi a fogda nyomasztó hangulatát.
Egy borbély vallomása
Francsics Károly borbélylegényt 1834 őszén verekedés miatt egy éjszakára bezárták a megye börtönébe. Itt töltött nehéz óráit naplójában rögzítette: „Az ajtón belől borzasztó sötétség fogott körül, melynek következtében meglátnom, hogy hol és miféle lyukban vagyok, sehogy sem lehetett. Megálltam tehát mindjárt az ajtónál, s néhány percekig talán minden eszmélet nélkül álltam. Midőn némileg magamhoz jöttem, visszafordultam az ajtó felé, melynek tapogatva kilincsére akadt kezem. Nyitni próbállám, de hasztalan, bizon csak be volt zárva. Dühös mérges lettem magamra, mért hogy nemesember létemre be hagytam magamat zárni, dühömben, azon gondolattal, hogy felzörgetem az egész vármegyeház lakóit, ajtómon mindkét ökleimmel hatalmasan kezdtem dörömbözni, de az mit sem használt! […] Meg sem moccantam tehát többé, hanem jobb kezemet felcsapva az ajtóra, homlokomat kezem szárára téve nekiborultam az ajtónak, s csendes békével füleltem minden legkisebb neszre. Minden zörej azon reményt ébresztvén bennem, hogy most és most jön valaki ajtóm felnyitni, s engemet szabadon bocsátani.”
Egy cella, egy történet
Mintha valóban egy börtönbe érkeztünk volna – ezt az érzést erősítik a háttérből hallható folyamatos zajok is, amelyeket, mint később kiderült, egy ma is működő fegyintézetben rögzítettek. A rabokkal ellentétben mi ugyanakkor szabadon mozoghatunk, sőt azt is eldönthetjük, merre induljunk el a kiállításon, amely két, tartalmában egymástól jól elkülöníthető részből áll: balról a testi kínzások különböző típusaival, míg jobbról a szabadságától és a társadalmi jelenlététől hosszú időre megfosztott rab lelki megpróbáltatásaival ismerkedhetünk meg többnyire konkrét személyeken és történeteken keresztül.
– Az interaktív kiállításon bemutatjuk a bűn társadalmanként változó megítélését, azt, hogy egy-egy korszakban mi számított bűnnek, és milyen büntetését tartottak érte igazságosnak – mondja Márkusné Vörös Hajnalka, a Veszprém-Balaton 2023 projektfejlesztési tanácsadója, példaként említve, hogy míg az istenkáromlás a középkorban még halálos bűnnek számított, ma már nem büntetésjogi kategória.
– Mindezt azonban nem egy konkrét nézőpontból közelítjük meg, hanem olyan helybéli személyek és a velük megtörtént események segítségével, amelyek elmesélik többek között a mindennapi börtönéletet, a szégyenkőre állítás mikéntjét, bemutatják a veszprémi hóhérokat, valamint Francsics Károly borbélymesternek, illetve a környék leghíresebb betyárjának, Milfajt Ferkónak a történetét. De egy újra elfogott rab visszaemlékezésén keresztül felidézzük azt az 1991-es szökést is, amikor a négyes zárka nyolc lakója közül öt leemelte az ablak belső rácsát, kifűrészelte a külső rácsokat, és lepedőkből font kötélen ereszkedett le az utcára, vagy azt az elfelejtett 1919-es veszprémi túszságot, amikor a korábbi nyomdászinas, Lusztig Arnold immár fő politikai megbízottként a város elöljáróit, köztük a püspököt, a rabbit, az evangélikus papot, a főispánt, a polgármestert és a takarékpénztár-igazgatót előbb túszul ejtette, majd egy hónapra a veszprémi börtönbe záratta.
A veszprémi börtön épülete nemcsak hosszú története, de a benne raboskodó Mindszenty Józsefnek vagy az 1956-os forradalomban való részvételéért itt kivégzett Brusznyai Árpád középiskolai tanárnak köszönhetően mára szimbólummá vált a helyi emlékezetben.
Bakonyi betyárok
A Bakony erdejének leghíresebb betyárjai Sobri Jóska, Savanyó Jóska és Milfajt Ferkó voltak. Sobri Milfajttal együtt csapatot is szervezett, mivel azonban 1836-ban már öt vármegyében is körözték őket, kettéváltak. Milfajtot végül Hunkár Antal szolgagyőri kastélyának kirablása után halálra ítélték. A siralomházban Bucher Ferenc, a kor neves veszprémi festője készített róla egy grafikát, ami pillanatok alatt megjelent nyomatokon és városlődi cserépedényeken, legendává téve Milfajt alakját. A betyárt végül 1836 szentestéjén a veszprémi vármegyeháza udvarán akasztották fel, a legenda szerint teste elrettentésképpen évekig függött egy Veszprém határában ácsolt emelvényen.
