Fotó: MTI/Lakatos Péter
Érdeklődők a Meg nem írt képeslapok című kiállítás megnyitóján a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) udvarán 2024. július 8-án

Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a tárlat megnyitóján elmondta, hogy Magyarország európai uniós tagságának húszéves évfordulójához és a magyar uniós soros elnökséghez kapcsolódva rendezik meg a kiállítást, amelynek tablóin a 2017-ben elhunyt fotóművész utolsó, kiadatlan kötetében szereplő fotói és az azokhoz – még Burger Barna felkérésére – írt novellák olvashatók.

Hirdetés

A szerzők között megtalálható Babiczky Tibor, Burger Borisz, Csejtei Orsolya, Darvasi László, Dragomán György, Győrffy Ákos, Karafiáth Orsolya, Kácsor Zsolt, Kőrösi Zoltán, Kövesdi Viktor, Lackfi János, Mélyi József, Nagy Gabriella, Prieger Zsolt, Térey János, Tóth Krisztina, Vámos Miklós és Vig György – sorolta fel Török Petra.

Korábban írtuk

Kőrösi Orsolya, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ügyvezetője a tárlat megnyitásakor méltatta régi barátja és egykori kollégája munkásságát, többek közt az utcai fényképezés kontextusában. Úgy fogalmazott: az utcai fotózás „a valóság szituációjában” mutatja meg a fotográfus kompozíciós készségét. Sok művész szerint ez a fotózás: kiválasztani, hogy a valóság mely darabját vágod ki„ – emelte ki, hozzátéve, hogy az utcai fotós foglalkozása gyakorlatilag az utca ”érzékeny képviseletét„ jelenti.

”Ahogy Burger Barna fotózza a városokat, az utcákat, abban benne van a fotózás szenvedélye, az utca iránti érzékenység, a résztvevő fotográfus, aki közel megy a témájához nemcsak a fotókon, hanem a lelkében is„ – fogalmazott.

Kőrösi Orsolya szerint Burger Barna képeit az elszántság és az idő hozta létre. ”Barna úgy tolmácsolja a városi tájat és tájrészleteket, az élethelyzeteket és kontextusokat, hogy azokból mozaikszerűen bontakozik ki minden város fényképekből megrajzolt arcképe„ – fűzte hozzá.

A tárlat az év végéig látogatható.