A jeles alkotó új kötete a Szerémségről írott Elsüllyedt földön (Unicus Kiadó, Budapest, 2013) és a történelmi Sáros vármegye magyar emlékeit számba vevő Pompeji magyar hamuja (Patrióták, Budapest, 2021) című könyveihez hasonlóan a hazai szociografikus irodalom legjobb hagyományait követi. A Jogar Alapítvány által gondozott irodalmi riport több mint kétszáz oldalon keresztül a csángók XXI. századi világába kalauzolja az olvasót.

Nem könnyed szellemi utazás ez. Domonkos László felütésként rávilágít a csángó népnév körüli zavarokra: nemcsak az okoz kavarodást, hogy a ma ekként azonosított moldvai katolikusok nagyobb hányada a Székelyföldről rajzott ki az évszázadok alatt, hanem az is, hogy vannak, akik – nem alaptalanul – Árpád magyarjainak a Kárpátok keleti oldalán maradt maradékának tartják a csángók eredeti magját. Mások úgy gondolják, hogy a XII-XIII. században telepítették oda őket a magyar királyok gyepűvédelemre. És van olyan vélekedés is, mely szerint kunok, besenyők, magyarok keveredéséből alakult ki a csángóság.

Hirdetés

Akármelyik feltételezés igaz, ma az a lényeg, hogy az időben később megjelent és elhatalmasodott románság, különösen annak állama kulturális nyomására folyamatos és gyorsuló nyelvvesztés állapotában lévő magyar nemzetrész a huszitizmus által is formált csángó, melynek önazonosságának alapja a katolicizmus. Igen, csakhogy ez végzete is, hiszen közismert a jászvásári katolikus püspökség elrománosító igyekezete.

Domonkos László módszertana egyszerű: elindult Moldvába, és figyelt, nézett magyar szemmel, ezért látott is. Meglátta a múlt rejtőzködő részleteit elkopott, alig olvasható magyar nyelvű faragásokban, a hódító idegen hatalom figyelmét szerencsésen elkerülő templombelsőkben, és meghallotta a múltban gyökerező jelent a csángó idősek és fiatalok szavaiban.

Domonkos László ugyanis nem csak figyelt, hanem beszélgetett is. Sok emberrel, sokat. És a magánemlékezetekből máig nyúló közösségi történelem kerekedett ki. Távolról tekintve Moldvára talán csak egy foszladozó folklórú, szegénységét küzdelmes szívóssággal viselő, morzsolódó-elrománosodott, elveszett tájegységet látnánk. Domonkos László azonban „Csánglia” közelnézetét rajzolta meg lírai realizmussal, részletes pontossággal.

Munkája szociológiai mélyfúrás, melyet bátran választhatnak zsinórmértékül a magyar nemzetpolitika alakítói. A gondos érzékenységgel összeállított, alapos, többek között a Demokrata riportjait is hivatkozásként jelöltő irodalomjegyzékkel ellátott kötetet Hetzmann Róbertnek, a Magyar Patrióták Közössége elnökének jó szemmel készített fényképei illusztrálják.

Korábban írtuk