Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A taxisblokád 1990. október 25-én robbant ki és bénította le négy napra az országot. A benzinár drasztikus megemelése miatt a létbizonytalanságtól tartó személy- és árufuvarozók országszerte lezárták az utakat, hidakat. A fővárost szinte lehetetlen volt megközelíteni, Budapesten egyedül a metró közlekedett. A közlekedési káosz rövid idő alatt gazdasági és társadalmi krízisbe torkollott, amit az alig öt hónapja hivatalba lépett kormány képtelennek tűnt kezelni. A betegségével küzdő, frissen műtött miniszterelnök, Antall József azzal szembesült, hogy ő lett a „nép ellensége” és ellene lázadnak – olvasható a film szinopszisában.

Az Örök tél után egy olyan történetet kerestem, amely kibeszéletlen, mindannyiunkkal megtörtént, de rohantunk tovább és soha nem néztünk vissza – hangsúlyozta Köbli Norbert forgatókönyvíró, kreatív producer a film hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Szerinte a taxisblokád minden magyarnak ott van a kollektív tudatalattijában, és „ha gondolunk is rá, egyfajta felszínes vagy közhelyes elképzeléseink vannak arról, hogy mi történt akkoriban”.

Íróként az jelentette számára az áttörést, amikor világossá vált, hogy milyen dráma húzódik meg a háttérben: az utcákon zajló társadalmi konfliktus közben Antall József kórházban volt, várta a szövettani vizsgálat eredményét, hogy megtudja, halálos betegséggel áll-e szemben. A történet sokrétű; 1956-ra is visszatekint, amikor Antall József fiatal tanárként kezdte pályáját és részt vett a forradalomban.

Korábban írtuk

Köbli Norbert kiemelte: a történet nagy része hiteles dokumentumokból táplálkozik. Kónya Imre Antall József közelről című és a Rendszerváltozás belülről című könyvei is forrást nyújtottak, de felhasználták a korabeli kormányülések jegyzőkönyveit vagy például Antall József összes tárgyalásának leiratát Helmut Kohl német kancellárral és Mihail Gorbacsov szovjet vezetővel.

Mint fogalmazott: ebből merítették azt a jelenetet is, amelyben Antall József felelősségre vonja Gorbacsovot, hogy még nem kért bocsánatot a magyar néptől az 1956-ban történtekért. A kórházi eseményeknél azonban a fikcióra hagyatkoztak, kitalált például Marica ápolónő alakja, aki kezdetben nem ismeri meg a miniszterelnököt, amiből humoros helyzetek adódnak.

Köbli Norbert elmondta, „az 1956-os” Antall Józsefet a diákok visszaemlékezéseiből lehet ismerni, de 15 éven át megfigyelte őt az állambiztonság is, ezekből is táplálkozik a történet. „Amikor Antall József figurájával foglalkoztunk, kiderült, hogy még az ellenségeinek is nagyon nehezére esett, hogy valami rosszat találjanak róla, hogy valami csontvázat szedjenek ki a szekrényből” – hangsúlyozta a forgatókönyvíró, kiemelve: Antall József tisztességes politikus és jó ember volt.

Beszélt arról is, hogy több párhuzam van az akkori és a mai világ között: ilyen például az áremelkedés, az olaj- és földgázhiány problémája. Ma hasonló kérdések vetődnek fel, mint a hidegháború idején, például: miként lehet békében egymás mellett élni az orosz birodalommal – hangsúlyozta.

Lajos Tamás producer is arról beszélt, hogy hosszú kutatás előzte meg a film létrejöttét, Kónya Imre, az egykori MDF frakcióvezetője személyes emlékei és az Antall Józsefhez kötődő barátsága okán több történettel nyújtott segítséget és végigkövette a gyártási folyamatot is.

Beszélt arról is, hogy Mogyoródon, a Forma 1-es pályán építették fel az Árpád-híd alapját, a híd háttere számítógépes utómunkával valósult meg.

Tősér Ádám rendező elmondta: egy éve indult a forgatás, 48 napig tartott, a vágás már a forgatás alatt megkezdődött. A filmben 72 szöveges szereplő játszik. Kezdetben más kapta volna Antall József szerepét, de végül Seress Zoltán tűnt a legalkalmasabbnak a miniszterelnök megformálására – idézte fel.

Tóth Ildikó, aki a feleségét, Fülepp Klárát alakítja, elmondta: miután elolvasta a forgatókönyvet, azonnal igent mondott a szerepre. Mint fogalmazott, a forgatókönyv pontos, stílusos és szellemes volt.

Gáspár Tibor, akivel Köbli Norbert korábban már dolgozott együtt az Örök tél című filmben, Göncz Árpád egykori köztársasági elnököt alakítja. A színész azt mondta, hogy annak idején nehéz volt átlátni az eseményeket. „Akkor sok volt hirtelen a benzinár-emelkedés, nem tudtuk mi magunk se, hogy mi a demokrácia, még csak akkor tanultuk” – mondta. Kiemelte: számára a lényeg az volt, hogy milyen volt Göncz Árpád karaktere, hogyan gondolkodott és miként vált Antall József ellenfelévé úgy, hogy fiatal korukban szoros kapcsolatban álltak.

Kónya Imre szerint a film visszaadja az akkori valóságot. Felidézte, hogy Antall József 60. születésnapján rendezett ünnepségen a volt miniszterelnök azt mondta, hogy „szerencse és adománya sorsnak, hogy ez alatt a 60 év alatt semmi olyat nem kellett tennem, ami miatt kicsit is restelkednem kellett volna”.

Emlékeztetett arra, hogy a keleti blokk országainak vezetői közül elsőként Antall József tett javaslatot a Varsói Szerződés megszüntetésére. Mint mondta, Antall József egyszerre volt diplomatikus, cselekedeteiben pedig radikális, a stratégiai cél érdekében mindig arra figyelt, hogy az adott esetben és helyzetben a legtöbbet el tudja érni.

A Blokád című filmet nevezte Magyarország a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában.