Csütörtökön kezdődik a Debreceni Bor- és Jazznapok, négy nap alatt 18 borvidék 76 borászata, illetve 12 ország képviseletében, 44 koncerten 179 dzsesszzenész mutatkozik be a Nagyerdőben – közölték a szervezők. 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere megjegyezte: az előző évtizedek két talán legizgalmasabb nyári szabadtéri programjának fúziója, a Debreceni Bor- és Jazznapok osztatlan közönségsikert arat Debrecenben. 
    
A Nagyerdő megújult környezetében, a Békás-tó partján született újjá négy éve a legrégebbi folyamatosan működő hazai dzsesszfesztivál, (az első 1971-ben volt) és a borkarnevál (az elsőt 2000-ben tartották) együttes megrendezéséből a Debreceni Bor- és Jazznapok, amely a hazai gasztrokulturális programkínálat élvonalát képviseli – tette hozzá.
    
Tóth Ernő, a Főnix Rendezvényszervező Kft. programigazgatója kiemelte: Tokajtól Villányig, s a határon túli Érmellékig összesen 76 borászat kínálja majd borait a nagyerdei Békás-tó környékén, ahol számításaik szerint a zenei csemegék mellett 10 ezer liter bor fogy majd el. 
    
Horváth Lajos, a Debrecen Város Bora projektvezetője hozzátette: kiemelt helyet kapnak a város borai, egy külön faházban együtt lehet majd megkóstolni a szakértők által idén kiválasztott borokat.
    
Maloschik Róbert, a rendezvény művészeti tanácsadója, a jazzma.hu főszerkesztője elmondta: a koncerteket három színpadon rendezik. 44 koncerten, 179 magyar és külföldi zenész szórakoztatja az érdeklődőket. A szervezők külön preferálták a fiatal, feltörekvő dzsesszformációk bemutatását. 
    
Szombaton a Karnevál színpadon többek között osztrák, szlovén, román, svéd vendégművészek lépnek fel. Szintén aznap a Fórum színpadon együtt ünnepelik Finnország függetlenségének 100. évfordulóját Kadi Vija és Joonas Haavisto művészekkel.
    
Augusztus első hétvégéjén további évfordulókra is emlékeznek a zenével Debrecenben – jelezte a művészeti vezető. Idén töltené 100. születésnapját Ella Fitzgerald, akiről a legendás Szakcsi Lakatos Béla és Pocsai Kriszta emlékeznek meg szombaton.
    
A nyitónapon a Czirják Csaba Trió a teljes programját Thelonious Monk munkásságának szenteli, aki szintén idén lenne 100 éves. Harminc évvel ezelőtt lépett fel a legendás Chet Baker a debreceni jazznapokon: a fesztivál junior Artist in Residence, Tálas Áron zenekara, a Chet Baker emlékzenekar eleveníti fel a 30 évvel ezelőtti koncert dalait. Tálas Áron összesen hat formációval lép fel a fesztiválon.
    
Szintén a fesztivál nyitónapján az ŐsDebreceni Jazz Együttes a 35 éve elhunyt Kiss Ernőre, a debreceni dzsesszélet elindítójának emlékére játszik – jelezte Maloschik Róbert megjegyezve, hogy a fesztivál egy születésnapi koncerttel zárja majd kapuit, az idén 25 éves Fusio Group fogja búcsúztatni a reményeik szerint tartalmas négy napot. 
    
Az idei fesztiválon mások mellett olyan hazai sztárok játszanak, mint Harcsa Veronika a Gyémánt Bálint Duóval, Pocsai Kriszta és Szakcsi Lakatos Béla. A fesztivál Artist in Residence Berkes Balázs lesz, aki a magyar dzsessztörténet legjelentősebb bőgőse és idén ünnepli 80. születésnapját.

(MTI)