– Mi a különbség a jelenleg működő két legfontosabb digitális könyvtár, a DIA és a Magyar Elektronikus Könyvtár között?

– A Magyar Elektronikus Könyvtár az Országos Széchényi Könyvtáron belül működik, és a célja az, hogy minél több magyar nyelvű szöveget felrakjon az internetre a legkülönbözőbb tudományterületekről. Így ugyan szépirodalom is található a MEK adatbázisában, de döntően olyan művek, amelyek már nem jogdíjasak. Ezzel szemben a Petőfi Irodalmi Múzeum részeként a Digitális Irodalmi Akadémia kortárs magyar írók, költők műveit az állam által fizetett felhasználási díjért cserébe teszi fel a világhálóra.

– Mekkora összeget jelent ez a felhasználási díj?

– Viszonylag bonyolult a konstrukció. 1998-ban úgy indult, hogy évente újrakötött szerződésekkel, havonta a mindenkori minimálbér négyszerese lesz. Ez most nem teljesen ennyi, valamivel alatta van, viszont szerencsére tavaly sikerült a tagjainkkal élethosszig tartó szerződést kötnünk. Ezen kívül vállaltuk, hogy a tagok felkérése alapján, a hazai képzőművészet legkiválóbb alkotóival elkészíttetjük portréikat, amelyek aztán a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába kerülnek. A posztumusz tagok esetében az örökösöket keressük fel és egy összegben vásároljuk meg a művek elektronikus felhasználásának a jogát.

– Jelenleg 69 tagja van a DIA-nak, ebből 35 ma is élő író vagy költő. Milyen szempontok alapján választják ki őket?

– A DIA 1998. június 2-án 39 taggal alakult meg, s alapításában csak azok az élő írók, költők vehettek részt, akiket eddig az időpontig Kossuth-díjjal, illetve a Magyar Köztársaság Babérkoszorús Írója/Költője címmel tüntettek ki. Azóta minden évben egyszer van tagválasztás, és maguk a tagok döntik el szavazással, hogy ki az az egy fő, akit maguk között szeretnének látni. A posztumusz tagság pedig egy másik történet. Az első három évben, amikor viszonylag sok pénzünk volt, lehetőség volt arra, hogy évente öt-öt embert válasszanak. Akkor került be például Illyés Gyula, Szabó Lőrinc és Nemes Nagy Ágnes is. Most jött el az a pillanat, hogy újra lehetett posztumusz tagot választani. Június elején az írók Ottlik Gézára szavaztak, és ugyanekkor került be az élő tagok közé Kovács András Ferenc is. Velük nőtt 69-re a taglétszám.

– Jelent-e valamiféle kizárólagos elkötelezettséget a DIÁ-hoz való tartozás?

– Egyáltalán nem. Amiben mi talán különbek vagyunk, az az, hogy nem pusztán ez eredeti szöveget digitalizáljuk. Vagyis nem úgy működünk, mint a Google Books, hogy lefotózzuk a könyveket, és gyakorlatilag ugyanazt láthatjuk a képernyőn, mint nyomtatásban. Mi javított szövegeket kínálunk, s arra törekszünk, hogy azok egy kritikai kiadás előkészítésére is alkalmasak legyenek. Egyrészt igyekszünk az eredeti kiadás sajtóhibáit kijavítani, másrészt pedig a szövegek végső változatát a digitalizálás során az érintett szerzők mellett az általuk választott, a műveiket legalaposabban ismerő szakemberekkel, irodalmárokkal készítjük el.

– Ez az egyik legfontosabb különbség a digitális és a nyomtatott verzió között?

– Így van.

– Tekinthetőek-e ezek egyébként egymás versenytársainak is?

– Ha tíz évvel ezelőtt valakit megkérdeztünk, hogy olvas-e interneten irodalmi szöveget, jó eséllyel azt mondta, hogy nem. Megjegyzem, ez a tagokra is igaz volt, akik közül sokan akkor még írógépen dolgoztak, számítógépen nem. Aztán egyszer csak elkezdtünk a neten először verseket olvasni, majd novellákat. Közben azért azt is érdemes megjegyezni, hogy van egy nagyon dinamikus technológiai fejlődés, ami nyilván azzal jár, hogy ma még főleg könyvet olvasnak az emberek, de egyáltalán nem biztos, hogy ez tíz vagy tizenöt év múlva is így lesz. Várhatóan olyan technikai eszközök lesznek általánossá, amelyek online tartalmakkal állnak kapcsolatban. Az olvasási szokások radikális átalakulása szerintem nem áll meg, de hogy ez hogyan fogja érinteni a hagyományos könyvkiadói piacot, arra még csak jóslatok vannak.

– Hányan használják ma az adatbázisukat?

– Hét-tízezer fő közötti havi látogatószámunk van, s ebből már nagyon sokfelé el lehet indulni. Ezt nyilván szeretnénk idővel feljebb tornázni, például úgy, hogy szorosabb kapcsolatot építünk ki a közoktatással. Ugyanakkor, ha megkérdezünk egy könyvkiadót, hogy ott milyen példányszámok vannak, nem fog nagyobb számot mondani ennél, sőt. Kanadától Ausztráliáig vannak látogatóink, vagyis ott is, ahová a könyveket nehezebb eljuttatni. Ez pedig azt jelenti, hogy külföldön is van keresnivalónk, ha újabb olvasókat szeretnénk megnyerni.

– Mennyire aktuálisak, vagyis mennyi idő telik el a könyv, illetve a digitális megjelenés között?

– A szerződésünk szerint rögtön kitehetnénk a szövegeket, de ezt nem tesszük, hiszen nem szeretnénk rontani a könyv eladásának az esélyeit. Bár nem biztos, hogy rontanánk, beszéltem ugyanis olyanokkal is, akik beleolvastak a gyűjteményünk egy adott szövegébe, és akkor döntöttek úgy, hogy megveszik a könyvet. Másrészt, ahogy említettem, nem automatikusan a kötetet tesszük fel, így rengeteg munka előzi meg azt, hogy valami felkerüljön az oldalainkra. Egy évvel a megjelenést követően nálunk is lehet olvasni a könyveket.

– Hány szöveg olvasható jelenleg a DIA-n?

– Pontos számot nem tudok mondani, de ezer fölött. A szerződéseink azonban nemcsak szépirodalmi művekre vonatkoznak, hanem az adott szerző valamennyi megjelent írására, publikációjára. Most például Bodor Ádámnak az Utunkban húsz év alatt megjelent szövegeit próbáljuk összegyűjteni. Hosszabb távon azonban szeretnénk összegyűjteni a különböző hang- és képanyagokat is, illetve digitalizálni a szakirodalom legfontosabb szövegeit. További céljaink között pedig szerepel az is, hogy különböző találkozókat, beszélgetéseket szervezzünk a DIA tagságának, kilépve ezzel a honlap kötöttségéből.

– Hosszabb kitérő után a tavalyi évben került be a DIA a Petőfi Irodalmi Múzeum kereteibe, ezzel pedig az állami költségvetésbe. Mennyi pénzből tudnak évente gazdálkodni?

– Idén a DIA egészére van 165 millió forintunk, melynek négyötöde az írókhoz kerül, a maradék rész pedig a működésre megy el. Az állami mellett, ha nem is számottevő összegben, de vannak saját forrásaink is. Így például vannak olyan kiadók, amelyek tőlünk vesznek meg egyes szövegeket, hiszen azok általában nálunk jobb minőségben vannak meg.

– Mit tart az elmúlt tíz év legnagyobb sikerének?

– Azt, hogy egy gondolatból végül is létező intézmény lett. Kevés dolog van ma Magyarországon ugyanis, amelyről ez elmondható. Ráadásul olyan intézménnyé váltunk, ahová a legkülönbözőbb világnézettel rendelkező alkotói csoportokból kerülnek be tagok, és szóba is állnak egymással.

Barta Boglárka

A Digitális Irodalmi Akadémia 1998-ban elsősorban azért jött létre, hogy a kortárs magyar irodalom legnagyobbjainak állami támogatást szerezzen azzal, hogy munkáikat egy korszerű irodalmi portálon olvashatóvá teszi. A kezdeményezés a világon egyedülálló, s ma már olyan XX. századi, vagy ma élő írók életművei elérhetőek az oldalon, mint például Csoóri Sándor, Gyurkovics Tibor, Jókai Anna, Lázár Ervin, Sütő András, Szakonyi Károly vagy Szabó Magda.

http://dia.pim.hu