Hirdetés

Ha van opera, amely igazán szabadtérre kívánkozik, az Verdi Aidája. Az egzotikus helyszínen, Egyiptomban játszódó, tömegjelenetekben és táncbetétekben bővelkedő, nagy létszámú zenekarra és kórusra írt remekmű megmozgatja a díszlet- és jelmeztervezők fantáziáját. A zene rendkívül dallamgazdag, magával ragadó, a bevonulási induló slágerszám.

Kesselyák Gergely rendezése a mű univerzalitását hangsúlyozva csak egyes látvány­elemekben utalt Egyiptomra. Koncepcióját erősítette a színpad közepére tervezett lépcsős piramis (Zeke Edit), amely fölé neoncsövek rajzoltak mutatós alakzatokat, a hátsó LED-falra vetített színes képekkel. Velich Rita egyedi színvilágú jelmezei pazar látványt nyújtottak.

A zenei megvalósítás Pál Tamás vezényletével remekül sikerült, és jól szólt a Honvéd Férfikar és a Szabadtéri Játékok kórusa is. Aida szerepében a nemzetközi énekversenyeken díjazott Ádám Zsuzsanna debütált. A fiatal énekesnő szép színű, magvas hang tulajdonosa, ám az egyik legnehezebb szopránszerepet talán korán kapta meg: a főhősnő zeneileg is összetett jellemrajzát nem tudja még érzékeltetni, de benne rejlik egy későbbi kiváló Aida ígérete. Radamest kiváló tenoristánk, László Boldizsár formálta meg, sajnos nem csúcsformában, és bár a magasságokat bírta, hangja fáradtan szólt. Amnerist Gál Erika alakította, hangilag és színészileg is kiválóan. Amonasróként Kálmándi Mihály az est legjobb vokális produkcióját nyújtotta, sok év tapasztalatát belesűrítve a szerepbe. Kiss András mély basszusával kellő súlyt adott a főpap személyének. A darabban gyakran fohászkodnak az égiekhez, mi is azt tettük az egyre nagyobb esőfelhők láttán. Ezen az estén azonban az égiek nekünk nem, főhőseinknek viszont megkegyelmeztek: az utolsó jelenetet elmosta az eső, így a befalazás elmaradt.