Fotó: Talabér Géza
Hirdetés

Az MNG néhány évvel ezelőtt azért indította el az egész estés tárlatvezetéseket és koncerteket kísérő sorozatot, hogy a bor iránt érdeklődők figyelmét a magyar képzőművészet értékeire is ráirányítsák, emellett a múzeumlátogatók számára is hangsúlyozzák, hogy a bor is nemzeti kultúránk szerves része.

A Borszerdák július elejétől augusztus közepéig tartanak, minden esthez egyedi programok és tematikák társulnak, miközben az állandó kiállítások mellett az időszaki tárlatok is látogathatók. 

A sorozatban kiemelt szerepet kapnak idén az egri borok, melyeket az Egri Borműhelybe tömörült pincészetek prezentálnak. A sort július 17-én a friss tematika nyitja két családi pincészet, a második generáció belépésével az újszerűséget is képviselő Juhász Testvérek és Tóth Ferenc boraival. Ez alkalommal az üde, classicus kategóriába sorolható egri csillag és egri bikavér kerül terítékre. Az est folyamán Varga Zsuzsa és a Zuzu Jazz lép fel, Bellák Gábor művészettörténész, főmuzeológus Régi művek friss szemmel címmel tart előadást, és több tárlatvezetés is lesz, az egyik, a Borok és történetek a régi Magyarországról című angolul. 

Július 24-én a gyümölcsös Borszerda meghívottja a Petrény Winery és a St. Andrea pincészet lesz. Mindkét egri borászat vallja, hogy igazán magas minőségű borok csak gondosan művelt ültetvényekről, egyedi karakterű termőhelyről érkezhetnek, a borász feladata pedig mindennek megőrzése a palackokban. A zenét Gyárfás István és Molnár Enikő szolgáltatja, a Nemzeti Galéria kiállításait illetően megtudhatjuk, hogyan helyezhetünk el családi képeket a Fortepan gyűjteményében, az egyik tárlatvezetés pedig a magyar festészet gyümölcs- és növényszimbólumait mutatja be.

Augusztus 7-én a Vasarely Múzeumban folytatódik a Borszerda-sorozat, ezen az estén a legjátékosabb kedvű egri borász, Bolyki Jani borait lehet kóstolni. A fiatal vincellér nemrég újította meg teljes címkevilágát, amelynek minden elemét kézzel rajzolta az illusztrátor. A palackokra tekintve beszippant minket az a sajátos mesevilág, melyben egy zebra hátán ülő víziló a királyleányka. Az Art Bonbo a zenét és a táncot ötvözi klasszikus és kortárs reflexiók formájában, szó lesz az op-art születéséről, és rendhagyó tárlatvezetést tartanak a Művészet és a világűr című időszaki kiállításon.

További információk a Borszerdákról itt olvashatók. Az Egri Borműhelyről és az egri borokról pedig itt lehet bővebb ismereteket szerezni.