Egy darabka örökkévalóság

– Pályája egyik csúcspontjaként 2010-ben, a Chopin-év alkalmából két teljes napon át játszotta el Frédéric Chopin összes, szólózongorára írt művét. A Zeneakadémia nagytermében rendezett mostani koncert szintén különlegesnek ígérkezik, hiszen a közönség is beleszólhat majd a műsor alakulásába. Miért vonzódik a rendhagyó megoldásokhoz?

– Tizenhárom évvel ezelőtt két nap leforgása alatt, kétszer tíz koncerten hangzott el Chopin összes, szólózongorára írt darabja. Kissé talán őrült ötletnek tűnhet, de nem az extremitása miatt volt számomra érdekes ez a vállalás, hanem mert Chopin zenéje mindig is rendkívül inspirált, és nagy boldogságot okozott, hogy ilyen koncentráltan foglalkozhatok vele. Naponta tíz órát gyakoroltam, és úgy éreztem, ha nekem ennyire élvezetes ez az időszak, akkor a közönséget is bele kellene vonni a megszokottnál kicsit mélyebben ebbe az izgalmas életműbe. A mostani Chopin-sorozat merítését tekintve szűkebb, mint a korábbi maraton, ám a forma most is rendhagyó: tudtommal még senki sem vetemedett arra a Zeneakadémia nagytermében, hogy hagyományos zongoraest keretei között a közönségre bízza, válasszon az eljátszandó művek hosszú sorából – százötven évvel ezelőtt, egy arisztokrata szalonban talán előfordulhatott ilyesmi.

– Mára ennyire megmerevedtek a klasszikus koncertélet keretei?

– Egész életemet a koncertpódiumon töltöttem. Szeretem a rendezettségét, a messzire nyúló történetét, hiszen hosszú időnek kellett eltelnie, mire kialakult a műfaj, hogy a színpadon csak a zongora és a művész párosa áll, semmi más. Ugyanakkor ez a forma mára kicsit elfáradt, van benne valami sablonosság. Ezért akarom egy kicsit felrázni, felfrissíteni azzal az ötlettel, hogy a közönséget a passzív hallgató szerepből kimozdítva bevonom a műsor alakításába.

– Minden koncertet megelőz a felkészülés hosszabb-rövidebb időszaka. Ezzel a hatalmas koncertanyaggal hogyan lehet megbirkózni?

– A semmiből nem lehet felkészülni egy ilyen koncertre, az szinte lehetetlen vállalkozás. Már csak technikai szempontból is elképesztően nehéz lenne a feladat, hogy az összes hangot el tudja játszani az ember. Ez csakis úgy lehetséges, ha valaki egész életét Chopinnel tölti. A kihívás számomra nem az volt, hogy egy ilyen volumenű zenei anyagot el tudok-e játszani, vagy hogy ez bármiféle rekordot megdönt-e vagy sem. Az viszont sokkal inkább érdekelt, hogy Chopin összes darabjának sajátos és egyedi mondanivalóját annyira magaménak érezzem, hogy egy csettintésre elő tudjam hívni.

– Korábban nyilatkozta valahol, hogy kisgyerekként nagy hatást gyakorolt önre egy Chopin-lemez, talán ez az élmény lehet az eredete annak a különleges köteléknek, ami a zeneszerzőhöz fűzi. Ugyanazokat a dolgokat hívja elő Chopin most, mint hosszú évekkel ezelőtt, vagy ez az élmény idővel változik, alakul az emberben?

– Valóban, kisgyerekként hallottam először Chopin műveit, és az a legérdekesebb, hogy ugyanazt érzem ma is a hallgatásukkor, mint gyerekkoromban. Ez a zene túl van az időn, és ezt az időtlenséget egy kisgyerek éppúgy meg tudja érezni, mint egy felnőtt. Ez az élmény a lélek területén mozog, ezért életkortól független a hatása. Emlékszem, hogy egészen letaglózó, mellbevágó élmény volt először hallani ezeket a futamokat. Nyilván azóta mély zenei tudást, technikákat, zenei érzékenységet mondhatok magaménak, mindez szükséges is ahhoz, hogy továbbadhassam, eljátszhassam Chopin műveit, ám a zenéjének rám gyakorolt hatása, az élmény alapvető esszenciája nem változott.

– Mi vonzza ennyire Chopinhez?

– Nagyon sok jó zeneszerző élt és alkotott a világban, ám az igazán kiemelkedő alkotó kevés. A mögöttünk hagyott három évszázadból körülbelül tizenöt olyan zeneszerzőt tudnék felsorolni, akik képesek voltak arra, hogy megértsenek és lehozzanak egy kis darabkát az örökkévalóságból, és átfordítsák a zene nyelvére. Ez minden zeneszerzőnél más és más, független korszakoktól és időtől: hiába élt Chopin Liszt Ferenc korában, egész más zenei nyelvet beszéltek. Vagy említhetném Bach műveit, némelyik modernebb, mint akár Bartók. E zseniális művészek a végtelenből elkapott gondolatot voltak képesek megfogalmazni. Ha az ember ezt megérzi, és megért valamit ebből a nyelvből, akkor az különlegesen erős szimbiózissá válhat közte és a zeneszerző között. És mindez inspirálja is, hogy minél több embernek megmutassa, átélhetővé tegye.

– A zeneművek Bogányi-zongorán szólalnak majd meg. Hosszú évek óta zajlik a hangszer fejlesztése: miért érezte úgy, hogy szükség van a régi, jól bevált koncertinstrumentumok mellett valami újra?

– Amióta az eszemet tudom, a zene tölti ki az életemet, ebből az élményből született meg bennem a hangok utáni vágy, amit úgy tudnék a legjobban megfogalmazni: mindig más hangot hallottam kívülről, a hangszerből, mint ami bennem szólalt meg. Ezzel egyébként nem vagyok egyedül, talán sosem találkoztam még olyan zongoraművésszel, aki mindig százszázalékosan meg lett volna elégedve a hangszerével. Folyton tisztább, tökéletesebb megszólalást kerestem, aztán tudatosult bennem, hogy ezzel a problémával érdemes foglalkozni, hiszen eltelt körülbelül másfél évszázad, és a zongorán mint hangszeren nem történt semmiféle fejlesztés. Ma már vannak olyan kompozit anyagok, amelyek sokkal modernebbek, stabilabbak, tartósabbak, és jobban lehet velük dolgozni, miközben őrzik a fa rezonátorkarakterisztikáját, csak éppen nem a fára jellemző esetleges, instabil módon. Kiváló csapattal dolgoztunk a zongora fejlesztésén, és közösen álmodtuk meg azt a legújabb prototípust, amely a hangszerek új generációjának mérföldköve.

– Ez mit jelent?

– Az általunk kifejlesztett innovatív megoldások némelyikét – például a ravasz anyaghasználatot – más hangszereken is lehet alkalmazni. Más tervezők is kísérleteznek például hegedűvel vagy csellóval, amelyeken kicserélik a felületeket, alkatrészeket, üveg- vagy karbonszálas anyagokat használnak. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne becsülnénk meg a régi mesterhangszereket, például a Stradivari-hegedűk presztízse kikezdhetetlen. A zongora világában azonban nincsen ilyen kategória, inkább oldtimerek vannak. Persze én magam is tisztelem, becsülöm ezeket a régi instrumentumokat, sok inspirációt kaptam a száz-százötven éves hangszerektől, valódi időutazás rajtuk játszani. Ám meg kell férniük ezek mellett az új megoldásoknak is. A Bogányi-zongora kristálytiszta megszólalásában ráadásul e régi hangszerek hangzásának finomságát is sikerült megragadni. A mostani fejlesztésnek a húrok feszítőerejét tartó korábbi öntöttvas problematikáját sikerült orvosolni: világelső innovációként ezt az anyagot kompozitra cseréltük. E legújabb fejlesztés első prototípusa németországi megrendelésre készült. Külföldön egyébként is hatalmas az érdeklődés a Bogányi-zongora iránt, hiszen nemcsak formájában szemet gyönyörködtető, dinamikus és innovatív, hanem a hangzásában is.

– Mikor debütál ez a hangszer a hazai közönség előtt?

– A Chopin-sorozat októberben folytatódik majd: hatalmas Chopin szólózongora-életműve, jut belőle az őszi sorozatra is. Reményeim szerint az október és a novemberi koncerten már a legújabb prototípuson játszom majd.