Egy időben – Párhuzamos életutak találkozása a Műcsarnokban
Kilenc kurátor, kilenc művész és kilenc párhuzamos, de más-más alkotói koncepcióval rendelkező életút. Mindez a Műcsarnok 2021. január 10-ig látogatható Egy Időben – Stúdiólátogatások című válogatott kiállításán, ahol egymásra reflektálnak a közelmúlt festészeti, grafikai, szobrászati, videó- és installációs alkotásai.
A Műcsarnok látogatói számára nem ismeretlenek az „egy művész – egy terem – egy kurátor” típusú kiállítások, melyek kiváló lehetőséget biztosítanak a különböző műfajú és művészetfelfogású képzőművészek bemutatkozására, találkozására, hovatovább összehasonlítására. Az idei, immár negyedik alkalommal megrendezett tárlato(k)n Bánföldi Zoltán, Bérczi Zsófia Byhon Győző, Fülöp Gábor, Gergely Réka, Pataki Tibor, Rizmayer Péter, Soós Nóra és Tenk László a közelmúltban készített alkotásaiból láthatunk ízelítőt.
Bánföldi Zoltán festőművész Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus nevéhez fűződő gondolatkísérletet, a Schrödinger macskáját gondolta tovább azzal, hogy 2020-ban készült sorozatában egyszerre mutatja meg a 19. század végi és a mai Bécs jellegzetes vonásait mégpedig úgy, hogy újrafotózta az osztrák főváros évszázados fotográfiákon fellelt helyszíneit. Vagy, talán érthetőbb, ha azt mondjuk, a múlt és a jelen rétegeinek egymásra rakásával egy harmadik idősíkot, egy örökre kimerevített, jelen idejű képet hozott létre. Bérczi Zsófiát a kiszolgáltatott női szerepek, különösen a tetőtől talpig beburkolt nők társadalmi helyzete és annak megélése foglalkoztatta. Sivatagtemplom – Vízió a fekete ruhás asszonyokról című kiállításán előbb önriport-képekkel és naplórészletekkel találkozhatunk, majd egy képzeletbeli női szerzetesrend tagjait, fekete ruhás asszonyokat láthatunk elhagyott romok között, vagy a sivatagban. A fotósorozat egyes képei aztán utat mutatnak számunkra is, hogyan lehet minden külső, korlátozó tényezőt kizárva, lépésről-lépésre mégiscsak eljutni a belső szabadságig.
Byhon Győző Urbi et Orbi táj- és városábrázolásaihoz az internet és a digitális kamera mellett a drónt is felhasználta, így, bár képein többnyire valós tájak, városok jelennek meg, azok mégis absztrakt expresszionista alkotásokra emlékeztetnek. Ráadásul abban sem lehetünk biztosak, hogy a városiasodás egyfajta elkerülhetetlen fejlődési folyamatként, avagy sokkal inkább az „elveszett Paradicsom” utáni sóvárgásként jelenik meg a művész vásznain.
Az ember és természet harmóniáját szeretné visszaállítani Flóra és fauna életnagyságú szobraival Fülöp Gábor is, aki – Mayer Marianna kurátor szavaival élve – „bravúrosan formázza meg fából a klasszikus szobrászat archetípusait, emberléptékű alakjait. (…) A testtartás, a póz, az emberi arányok sokszor a klasszikus ókori szobrászatot idézik, de a felületeken megjelenő növényi és állati eredetű motívumok, az emberi testtel való szimbiózisuk kapcsolatba hozható a manierizmussal és a szürrealizmussal is”. A távol-keleti és a nyugati filozófiák között egyensúlyoznak Gergely Réka acélból és valamilyen természetes anyagból (fa, szén, hamu) készített szobrai, melyek letisztult formájukkal egyfajta nyugalmat, ugyanakkor titokzatosságot sugároznak. Pataki Tibor Sorskönyveivel az emberi kapcsolatok és sorsok leképezése mellett a műfaji határok átjárhatóságát feszegeti, Rizmayer Péter Ugyanaz a folyó című videóinstallációja „a táj egyes elemeinek, erőinek fókuszba helyezésével keresi a körülöttünk lévő világ metafizikai értékeit”, míg Soós Nóra képsorozata a zuhanás kimerevített pillanatait, illetve a levegőben létezés változatos formáit jeleníti meg, így láthatunk többek között szabadesésben lévő alakokat, szárnyaló papírrepülőket, pásztázó drónokat, repdeső pillangókat és számos különös, repülő szerkezetet is.
Végül, de nem utolsósorban megismerhetjük a fél évszázada alkotó Tenk László kortalan, vagy, konzekvensen korszerűtlen világát, ahol a természet, benne az élőlények és a tájak, a látványon túlmutatva jelenítik meg a mindenki által vágyott tökéletes békét és harmóniát.
