Festek, tehát vagyok – Ardey Edina festőművész kiállítása a Femme Harmone Galériában
Egy művész, aki nem arcokat, hanem gondolatokat fest
Borongós stílusú portrék, önarcképek, unatkozó fiatal lányok az Empire State Building lábánál. Ardey Edina mozgalmas vásznak helyett leginkább arcokat fest, melyekről a befelé forduló, meditatív gondolkodás sugárzik. Nemcsak látja a modelleket, de olvas is a fejükben, próbálja megfejteni személyiségüket. „Festek, tehát vagyok” című kiállítása 2025. december 5-ig látogatható a Femme Harmone Galériában (Budapest V., Bárczy István u. 2-4.)
Ardey Edina Sárospatakon született, és bár zenei tanulmányokat is folytatott, a portréfestés és rajzolás mindig jelen volt az életében. Kisgyermekként leginkább édesapja volt a modell, míg az iskolában már görög szobrokat másolt. 16 éves volt, amikor a gimnáziumi rajztanára beajánlotta az Óbudai Festőiskola Sárospatakon rendezett nyári táborába, ahol megismerte mesterét, későbbi férjét, Gyémánt Lászlót.
– Mivel számomra Gyémánt László maga a volt a festészet, ráadásul Urbán Györggyel együtt nagyon bíztatott, hogy érdemes komolyan foglalkoznom a festészettel, az érettségi után egy pillanatig sem volt kérdés, hogy az Óbudai Festőiskolába adom be a jelentkezésemet – meséli Edina. – A felvételi különlegesen nehéz volt, merthogy egy Holbein rajzot kellett úgy lemásolni, hogy azt ne lehessen megkülönböztetni az eredetitől. Ez persze lehetetlen feladat volt!
Az útja azonban ettől kezdve megkérdőjelezhetetlenül ki volt jelölve, hiszen, ahogyan fogalmaz, a festői pályát „nem én választottam, hanem az választott engem”.
– Hamar rájöttem, hogy csak olyan képeket szeretnék festeni, amelyek maguktól beszélnek, nem szorulnak magyarázatra. Ezért is választottam az absztrakt helyett a figurális festészetet, és persze azon belül is leginkább az emberi arcok érdekelnek – mondja. – A portrékészítésnél számomra a legfontosabb, hogy ne csak lássam magam előtt a modellt, hanem megismerjem, halljam a hangját, lássam a gesztusait. Így aztán sokkal könnyebb lesz úgy megfestenem, hogy ne csak külsőleg hasonlítson rá az elkészült arckép, hanem átjöjjön a személyisége is. A múzeumokban járva mindig arra vágytam, hogy olyan képeket fessek, mint például Ingres. Az ő munkáiról átsugárzik a szépség és a szakmai bravúr!
A Femme Harmone Galéria kicsiny kiállítóterében ugyan csak egy válogatás fért el Ardey Edina portéiból és önarcképeiből (merthogy ez utóbbi is gyakori és kedvelt téma nála, főként akkor festette vászonra önmagát, ha valami nagyon fontos fordulóponthoz érkezett életében), de ezekből is egyértelmű: Edina nem pusztán arcokat, hanem azokon keresztül belső gondolatokat is fest.
– Ábrázolt figurái nem cselekszenek, inkább gondolkodó személyek, valamiféle különös spiritualitás árad egyéniségükből, s a képekből. Ardey Edina zárkózott személyiségnek tűnik, akit azonban nem csak a festészet önkifejező ereje foglalkoztat, hanem maga az idő is. Régmúlt idők is megjelennek munkáin, például a fiatal Gyémánt László ábrázolásával. Tempus veritatis filia. Az idő az igazság leánya. Érthetőbben: idővel minden kiderül. Ebben a tíz évben például kiderült, illetve végső bizonyossággal állítható, hogy festő született. Nem a divatok szárnyán, nem hátszéllel, hanem szigorú – ezt is érezzük – perfekt iskolázottsággal, ám önvizsgáló attitűddel. A festő önarcképei erről is szólnak: kétségekről, bizakodásról, bezárkózásról, nyitásról. Tradicionális festészet az övé, s nem is véletlen, hogy visszanyúlik az európai hagyományokig, s jeles festői próbatétel Vermeer parafrázisaként megfestett önarcképe – foglalta össze Ardey Edina művészetét Feledy Balázs művészettörténész, művészeti író a kiállítást megnyitó beszédében.
A tárlat egy Edina számára nagyon fontos önarcképpel, a Szembenézővel indul. Kisgyermekként ugyanis szemüveg nélkül szinte egyáltalán nem látott, és sokáig azzal a tudattal élt, hogy ezen nem is tudnak segíteni. Aztán valamikor néhány évvel ezelőtt találkozott Nagy Zoltán Zsolttal, a Mária utcai Szemészeti Klinika klinikaigazgató professzorával, aki vállalta a műtétet, és egy speciális lencsét ültetett be Edina szemébe. A Szembenézőn pedig immár szemüveg nélkül, kezében egy nagy méretű ecsettel ábrázolja önmagát. A porték közül itt van a tragikus sorsú írónő, Virginia Woolf arcképe, Mindszenty József bíborosé, Préda István kardiológusé, Sodró Eliza és Cserhalmi György színészeké, illetve olyan nagy, talán példaképnek is tekinthető elődöké, mint Joseph Beuys, Salvador Dali, Albert Einstein, Francis Bacon. Stephen Hawking és Ady Endre. Ez utóbbiakból egyértelműen kiderül, hogy Ardey Edina szereti a markáns férfiarcot, szívesen festi az élet megpróbáltatásait jelző ráncokat és barázdákat. Gyémánt Lászlóval közösen átélt amerikai élményekről mesél Edina Unatkozó lányok sorozata, melynek első darabjait amerikai utazásuk ihlette.
– Amikor az Empire State Building lábánál várakoztunk a bejutásra, három földön ülő, unatkozó lányt vettem észre. Mivel nagyon éles volt a kontraszt New York pezsgő élete és a lányok között, tudtam, hogy hazaérve ez lesz az első kép, amit megfestek – meséli.
Az Unatkozó lányokat aztán több, hasonló tematikájú kép is követte, köztük a Pihenők vagy A csend hangja, mely utóbbira Edina önmagát is ráfestette.
A Femme Harmone kamarakiállításának anyagát Ardey Edina az elmúlt tíz év alkotásaiból válogatta. A tárlat december 5-ig a galéria nyitvatartási idejében (bővebb információ: https://galleriefemmeharmone.com/) látogatható.
