Egy öntörvényű zseni

– A Kálmán Makláry Fine Arts galéria a háború utáni párizsi iskola olyan nagy hírű művészeivel foglalkozik, mint Hantai Simon, Fiedler Ferenc, Rozsda Endre. Legfontosabb alkotójuknak azonban Reigl Juditot tartják, akit 2004 óta képviselnek. Hogyan talált egymásra Reigl Judit és a galéria?

– A 2000-es évek elején párom, Makláry Kálmán kint élt Párizsban, ahol a Magyarországon született, ám Franciaországban élő alkotóművészeket kutatta. Egy kiállításon figyelt fel Reigl Judit alkotásaira, és annyira elvarázsolta, amit látott, hogy mindenképpen szerette volna személyesen is felvenni Judittal a kapcsolatot, aki azonban elérhetetlennek bizonyult. Sokáig minden közeledést elutasított. Tudni kell róla, hogy amikor az 1960-as évek elején elköltözött Párizsból az onnan mintegy harminc-negyven kilométerre fekvő Marcoussis-ba, szinte mindentől és mindenkitől elszigetelte magát, csak az alkotásainak élt.

– Végül mégiscsak létrejött a találkozás. Hogyan sikerült a bizalmába férkőzni?

– Talán a véletlen, talán a sors keze, de nem sokkal később Kálmánnak egy magyar ismerőse eladásra kínálta fel Judit egyik korai, 1953–54-ben készült alkotását, a Villámlást. Ő persze rögtön lecsapott rá, megvásárolta, mint kiderült, Judit elől. Ettől kezdve fordult a kocka, Judit kezdte el hívogatni. Szerette volna visszavásárolni a festményt, de Kálmán nem állt kötélnek, és ez lett a kulcs ahhoz, hogy kinyíljon előtte Judit ajtaja.

– Ennyire ragaszkodott a képeihez?

– Gyermeke nem volt, így a festményeit kezelte gyermekeiként. Ráadásul viszonylag kevés korai képe maradt meg, sokat elajándékozott, sőt volt, amit elégetett, mert szűkös lakásában nem tudta volna tárolni. Kizárólag annyi alkotását adta el, amennyinek a bevétele a megélhetését fedezte. Az azonban fontos volt, hogy festményei jó helyre kerüljenek, vagyis múzeumokba vagy meghatározó magángyűjteményekbe. Ezért ha nem volt elégedett a vevővel, egyszerűen nem adta el a képet. A Villámlás különösen is fontos számára, mert az 1950-es évek elején egy teljes éven át készítette, csinosította. Mindenféle prekoncepció nélkül, az éppen aktuális lelkiállapotának megfelelően dolgozott rajta. Ecsetet nem használt, hirtelen mozdulatokkal, kézzel vitte fel a festéket a vászonra, aztán egy általa meghajlított függönykarnissal terítette szét. És bár Hantainak is van egy színben, hangulatában és technikájában kísértetiesen hasonlító alkotása, Judit ezzel megelőzte őt, és úgy érezte, hogy sikerült megalkotnia a totális automatikus írást.

– Reigl Judit 1950-ben emigrált Párizsba. Hogyan alakult ott a karrierje?

– Kezdetben még lakásfestést is elvállalt, örült, hogy egyáltalán ecset lehet a kezében. Mígnem az akkor már néhány éve Párizsban élő barátja, Hantai Simon felhívta a „szürrealisták atyjának”, André Bretonnak a figyelmét Judit alkotásaira. Breton annyira elvarázsolódott a képeitől, hogy azonnal kiállítást ajánlott neki. Judit először nem fogadta el, mert nem érezte magát késznek a feladatra. Azzal sem törődött, hogy ezzel az elutasítással esetleg örökre elvágja magát a lehetőségektől. Mert öntörvényű, soha meg nem alkuvó, senkihez sem tartozó művész volt, aki mindig csak az alkotásaiért élt. Végül 1954 novemberében mégiscsak létrejött ez a kiállítás. Később egyéni és csoportos tárlatokon is szerepelt, így például a párizsi Galerie Kléber-ben Hantai, Degottex, Hartung, Riopelle műveivel közösen, vagy 1964-ben a New Yorki-i Guggenheim csoportos kiállításán, ahol első alkalommal láthatta alkotásait az amerikai közönség.

– Magyarországon először 2005-ben nyílt önálló Reigl Judit-kiállítás a Műcsarnokban, majd 2010-ben a debreceni Modemben, 2014-ben pedig a Ludwig Múzeumban rendeztek számára életműtárlatot, mindhármat Makláry Kálmán szervezésével. Hogyan sikerült végül Reigl Juditot, illetve az alkotásait hazahozni?

– Kálmán nevéhez fűződik Reigl Judit „újrafelfedezése”, hiszen a sikeres évek után – ahogyan az a művészeti életben sokszor előfordul – a csönd évei következtek. Ám Judit franciaországi műteremlakása olyan volt, akár Aladdin kincses barlangja: a legfontosabb, egyedülálló alkotások mind ott voltak egymásnak és a falnak támasztva. Ezt a különleges kincset mindenképpen meg akartuk mutatni a nagyközönségnek, így elkezdtük a festményeit kivinni a meghatározó európai művészeti vásárokra, többnyelvű katalógusokat szerkesztettünk, illetve elkészítettük magyar, francia és angol nyelven több mint hatszáz oldalas monográfiáját is. A munkakapcsolatból aztán szép lassan szoros baráti viszony lett. Judit hihetetlenül vicces nő volt, nem lehetett mellette unatkozni. Gyönyörűen beszélt magyarul, öröm volt hallgatni, amikor József Attilát szavalt. Áldásnak érzem, hogy megismerhettem. A műcsarnokbeli kiállítást kezdetben őrültségnek tartotta, zsákutcának gondolta Magyarországot. Ennek ellenére fantasztikus sikert aratott, idelátogattak olyan nemzetközi galériások, múzeumi szakemberek és újságírók is, akik korábban kapcsolatban álltak vele. Óriási katarzist jelentett mindannyiunknak a Műcsarnok impozáns tereiben meglátni a nagy formátumú festményeket. A kiállítás generátorként működött Judit újrafelfedezéséhez, országhatáron kívül és belül. Innentől kezdve folyamatosan állított ki, dokumentumfilmet is készítettek róla.

– Hogyan élte meg a hazai sikert?

– Fontos volt számára, hogy tudnak róla a magyar emberek, elismerik. Boldog volt. Ráadásul visszakapta a rokonait, akiket a disszidálása óta nem láthatott, így az óriási sikeren túl ismét összekapcsolódott magyarországi családjával.

– Hogyan alakította ez a siker az aukciós árait?

– Halála előtt tíz éven át vezette az élő magyar művészek hazai aukciós listáját. Virág Judit 2018-as őszi árverésén például egy korai absztrakt festménye, A semmi szétzúzása (Broyage du vide) hatvanötmillió forintos leütési áron kelt el, majd két hónappal később a Kieselbach Galéria aukcióján csaknem ugyanennyit fizettek ki a Robbanás-széria egyik darabjáért. Hozzá kell tenni, hogy ezek az árak már az emlékezetes, 2016-os párizsi Sotheby’s-árverés után születtek, ahol négyszáztizenkétezer euróért adták el ugyanezen sorozatának egy nagy méretű darabját. És ezek csak a publikus árak, privát eladásokon akár három-ötszázezer eurós árak is előfordulnak.

– Vagyis gazdasági válság ide vagy oda, továbbra is elmondható, hogy a műtárgy még mindig az egyik legjobb befektetés?

– Sokat segített ebben, hogy végre Magyarországon is elkezdődött, ami a világ számos országában már eddig is evidens volt, vagyis hogy egy bank műtárgyakat vásároljon. A Magyar Nemzeti Bank fantasztikus gyűjteményt kezdett el építeni, ami különösen fontos a magyar képzőművészek megbecsültsége szempontjából. Kiállításokat szerveznek, külföldre is viszik a kortárs művészek hírét. Mindez persze aukciós mozgást is gerjeszt. A Covid alatt az emberek elkezdték szépíteni az otthonukat, hiszen sok időt töltöttek benne. A műtárgy pedig amellett, hogy szebbé teszi a teret és jobb kedvre derít, nem mellesleg megbízható befektetés. Nem mindegy azonban, kit vásárolunk, ki az, aki potenciálisan jobb, mint egy banki befektetés. Vagyis fontos, hogy utánajárjunk az adott művésznek, nézzük meg, milyen gyűjteményekben szerepel, hol van kiállítva és kikkel, milyen kiadványok jelentek meg róla, és jó, ha nemzetközileg is elismerik.

– Hogyan készül a nemzetközi művészeti szcéna erre a különleges évre, Reigl Judit centenáriumára?

– Tavaly kezdetét vette egy kiállítássorozat, melynek első állomása a potsdami Museum Barberiniben volt, ahol a kurátori koncepció szerint az 1945 utáni absztrakt expresszionizmus és az art informel állt a válogatás fókuszában. Itt az egyedüli magyar női alkotó Reigl Judit volt. Ezt követte a bécsi Albertina Modern Ways of Freedom című tárlata, ahol bemutatták a csúcsárat elérő Robbanást is, most pedig az oslói Munch Múzeumban látható alkotása. A centenárium alkalmából Párizs egyik fontos galériájában, a Galerie Kamel Mennourban nyílt önálló kiállítása, de júniusban a berlini Neue Nationalgalerie is bemutatja munkásságát, ahová kölcsönöznek is Kálmán gyűjteményéből. Itthon a jubileum jegyében elsőként a budapesti Art and Antique művészeti vásáron szenteltünk Reigl Juditnak egy standot, és októberben a Műcsarnokban nyílik majd egy nagyszabású tisztelgő kiállítás.