Egy várfelújítás kulisszatitkai

A barokk kor óta, azaz közel 250 éve nem zajlott akkora léptékű felújítás a veszprémi várban, mint manapság. A 2020-ban kezdődött beruházás ugyanis 18 műemléki épületet, 35 ezer épített és 10 ezer szabadtéri négyzetmétert, vagyis gyakorlatilag a teljes várnegyedet érinti. Az építkezésre a Veszprémi Főegyházmegye több mint 56 milliárd forintnyi támogatást kap a kormánytól. És, mint minden ilyen megaberuházást, ezt is árgus szemmel figyeli a nagyközönség. A legtöbb támadás a Szent Mihály-főszékesegyház „minimalista” átszabása miatt érte az érsekséget, de szárny­ra kapott a hír a ferences templom múzeummá való átalakításáról is. Kíváncsiak voltunk, így a Work in Progress, azaz a még építési területen zajló programsorozat keretében mi is fejünkbe nyomtuk a sisakot, hogy saját szemünkkel győződhessünk meg róla, mi is történt az elmúlt időszakban a veszprémi várnegyedben.

Szakik a templomban

Veszprémnek, miként Rómának is, hét dombja van, a lakosság pedig ezekre, és a köztük elterülő völgyekre települt. Vára, melynek első említése – Bespremiensis castri – 1206-ból való, a várhegy csaknem függőleges sziklafallal határolt gerincére épült, és stratégiai pontként rengeteg támadásnak volt kitéve. Pusztította a tatár, a török, de földrengés és tűzvész is. Ma látható formája a XVIII. században alakult ki.

Bár a XX. század elején az épületek már átestek egy részleges felújításon, ez korántsem volt olyan volumenű, mint a most zajló komplex beavatkozás, amelynek keretében már látogatható lett a Biró-Giczey Ház, a Körmendy Ház, az Érseki Palota és a Szent Mihály-főszékesegyház egyes terei. Sisakos túránkat ez utóbbi, legnagyobb vitát kiváltó épületben kezdjük, kísérőnk dr. Nagy Veronika művészettörténész, múzeumigazgató, a WIP ’23 egyik kurátora, aki egyszerű és logikus magyarázatot ad arra a kérdésre, hogy miért is kaptak fehér vakolatot a templom falai:

– A felújítás előtt szinte mindenki azt hitte, hogy a falfestések az 1907 és 1910 között lezajlott átalakítás eredményeképp kerültek a templom falára. Amikor aztán elkezdődött a komplex állapotfelmérés, köztük a falképek vizsgálta, az a meglepő eredmény született, hogy nem a XX. század eleji Szirmai Antal-féle kifestést látjuk, hanem egy 1975 és 1978 közötti „rendbe rakást”. Ez akkoriban azt jelentette, hogy felvonultak egy kisipari festőcég dolgozói, és előbb spaknival felérdesítették a felületet, majd egy vastag ecsettel újrafestették a képeket, már ahogyan tudták. Mindemellett nem freskótechnikával dolgoztak, így hiába volt viszonylag fiatal a kifestés, már olyan rossz műszaki állapotban leledzett, hogy a res­taurálásuk rengeteg időt és pénzt emésztett volna fel. Mérlegelni kellett tehát, hogy az óriási kormányzati támogatást szabad-e egy 60-as, 70-es évekbeli KTSZ munkájára költeni. Azt gondolom, nem lett volna józan döntés. Amit most látunk, valójában nem más, mint egy védőréteg, amely alól később mind a legutóbbi, mind pedig az 1907–10-es átfestés feltárható.

És hogy miért kellett lecserélni a templom üvegablakait? A válasz tulajdonképpen erre is logikus. Mivel a XX. századi eleji, Waltherr Gida által tervezett neogótikus üvegablakok többsége a II. világháborúban megsemmisült, az 1950-es években új ábrázolásokkal pótolták őket. A megrendelő érsekség szándéka azonban az volt, hogy ezeket az öt-hat különböző stílusban festett, Sztehlo Lili készítette üvegablakokat lecseréli, azokat pedig restaurálás után múzeumban állítja ki. Így a templomot most Wölfinger Barnabás és Hegyvári Bernadett üvegtervező iparművészeknek az eredetiek motívum- és formavilágát idéző, színes alkotásai díszítik.

Szoborsztori

Vezetett túránk következő állomása a főszékesegyház szomszédságában épült, 1727-ben felszentelt ferences templom. Vegyes érzésekkel lépünk be kapuján, hiszen alig néhány hónappal ezelőtt ennek felújításról is furcsa pletykák kaptak szárnyra. A legfőbb kifogás, hogy múzeumot csináltak az egyhajós templomból, hiszen padjait eltávolították, helyükre pedig kövekkel feltöltött fakeretbe olyan szobormaradványokat állítottak, amelyek egykor a templom díszei voltak. Nos, padok valóban nincsenek, szobrok azonban annál inkább! Ám a valóság itt is prózai, ez is egy szükségmegoldás, ha úgy tetszik, munkaközi állapot.

Az Érseki Palota díszterme

A Gizella-kápolna

Az Érseki Palota

A Bíró–Giczey Ház gyűjteménye

1 2 3 4 5 6 7 / 7

– A templom falképeinek restaurálása 2012-ben megtörtént, így most a barokk padok felújításán volt a sor. Amíg ezeken a farestaurátor kollégák dolgoznak, helyükre a Szentháromság-szobor eredeti, szintén restaurálásra szoruló figurái kerültek. Kiderült ugyanis, hogy valamikor az 1990-es években az emlékmű mindegyik szobrát kicserélték és műkő másolatokkal pótolták. Erről azonban nem volt semmilyen dokumentációnk, fogalmunk sem volt, hol vannak az eredetiek, így elkezdődött utánuk a nyomozás. Végül a vár tövében, egy iskola kerítésében, borostyánnal benőve találtunk rájuk. Hogy a rossz állapotú, mállékony mészkőből készült figurák mihamarabb biztonságos helyre kerüljenek, behoztuk őket az üres templomba, ahol a kőszobrász-restaurátorok megkezdték vizsgálatukat, tisztításukat és konzerválásukat. Most tartunk ott, hogy immár kockázat nélkül szállíthatóak, így hamarosan egy kiállításon láthatjuk őket viszont. A ferences templom pedig a felújítás után természetesen visszakapja eredeti funkcióját, azaz újra templom, méghozzá állandó szentségimádási helyszín lesz – önt tiszta vizet a pohárba Nagy Veronika.

Intim terek

Következő helyszínünk a székesegyház és az Érseki Palota között megbúvó kicsiny Gizella-kápolna, melynek építéséről bájos legenda kering a városban. A történet szerint amikor a pogányok megtámadták a veszprémi várat, csupán Gizella királyné tartózkodott benne, aki fényes feszülettel integetve terelte a várba vezető egyetlen biztonságos ösvény felé a hírre visszatérő királyt. A szerencsés megmenekülés emlékére István kápolnát emeltetett arra a helyre, ahonnan Gizella integetett, és feleségéről nevezte el. Persze ma már tudjuk, hogy az épület eredetileg valamikor később, a XIII. században épült kétszintes palotakápolnaként, melynek alsó szintjét – benne bizánci stílusú, hazánkban a legrégebbiek közé tartozó, apostolokat ábrázoló freskóival – a személyzet, emeleti részét pedig a mindenkori király vagy püspök használta szakrális térként. Most abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy megnézhetjük ezt a felső kápolnát, sőt, a mindenkori érsek magánáhítatának helyiségét, az Érseki Palota felállványozott barokk magánkápolnáját is, ahol a falképek kutatásán ma is folyamatosan dolgoznak a restaurátorok. Megnyíltak ugyanakkor a palota már helyreállított belső terei is, így megcsodálhatjuk többek között a bécsi Johann Cimbal 1772-ben festett mennyezeti freskóit, az egyedülálló püspöki arcképcsarnokot, illetve azt a – mások mellett Rubens-, Tiziano– és Tintoretto-festmények alapján készített – metszetgyűjteményt, amelyet Koller Ignác püspök Párizsban vásárolt gyűjteménye számára.

Sétánk vége pedig még egy meglepetést tartogatott: senki sem gondolná, de a várbéli épületek mindegyikéhez tartozik egy, jellemzően a bástyafal mögött meghúzódó kicsiny kert is, amelyek közül már most több nyitva áll a látogatók előtt. Mindenképp érdemes ezek egyikében megpihenni, és gyönyörködni az elénk táruló pazar veszprémi panorámában!