Egyenes gerinccel
Különleges kiállítású, fényképekkel gazdagon illusztrált kötet jelent meg a Szekszárdi borvidék kiemelkedő bortermelőiről, a Takler család tagjairól. A könyv nemcsak egy família küzdelmes történetet mutatja be, egyben a múlt rendszer sötét krónikája is.
„Idősebb Takler Ferenc és fiai hisznek az elvégzett munkában, a tapasztalat és a mindig megújuló tudás együttesében. Sokat dolgoznak azért, hogy a kiváló magyar borból soha ki ne fogyjunk. Létezik-e ennél magasztosabb közügy?” – teszi fel méltatólag a kérdést Áder János köztársasági elnök a jeles szekszárdi borászt bemutató portrékötet előszavában. A Takler – „Tizenkilencre mindig lapot kértem…” című, külcsínében is igen míves könyv látszólag a konokul céltudatos, küzdelmesen alkotó gazda és családja magántörténete, ám ebben a történetben benne van a XX. század második felének a magyar parasztpolgárságot sújtó minden rettenete.
Évtizedekig gyötörte a vörös diktatúra a magyar parasztot, aki Takler Ferenc szerint „talán nem volt művelt, de okos volt. Értett mindenhez, nem szorult senki segítségére. Mindent tudott. Nem lehetett megvezetni. […] Ettől tartott az elnyomó kommunista banda”. És ezért üldözte az önálló gazdálkodókat. Erről is szól a Vitéz Attila szekszárdi lokálpatrióta által kiadott, kizárólag az Anima könyvesbolthálózat egységeiben hozzáférhető portrékötet, melynek írója és szerkesztője, a magyar borászat ügyét elkötelezetten segítő Tallián Hedvig beleérzéssel, kendőzetlenül szembesíti az olvasót a nem is olyan távoli múlt, a legvidámabb barakknak ismert Kádár-rendszer cinikus gonoszságával – ami még a Rákosi-rendszerben fogant. A Takler családot 1949-ben kezdték zaklatni a gazdálkodókat javaikból kiforgató kommunisták. Takler Ferenc édesapját kuláknak minősítették, megfosztották 15 hold, vagyis mintegy nyolc hektár földjétől, a kolhozagitátorok pedig hívatlanul beállítottak a házba, és nem mentek el este sem, céljuk az volt, hogy ha szép szóval nem megy, lelki terrorral kényszerítsék a magángazdálkodás feladására a családot. A mindennapos rettegés és megaláztatás időszaka volt ez, emlékszik Takler Ferenc, és felidézi édesapja világnézeti alapvetésnek beillő szavait: „A gerinc maradjon egyenes!”
Ez volt és ma is ez a Takler család krédója. Borász nagymamájától 1964-ben és 1965-ben vették el a szőlőültetvényeket – markoló tépte ki a földből az érett fürtökkel pirosló tőkéket, hogy lakónegyedek épüljenek a helyükön –, a megalázóan felajánlott csereingatlant azonban Neiner néni nem fogadta el, mondván, nem hajlandó a máséba menni. Évtizedekkel később Takler Ferenc gerince ugyanilyen egyenes maradt: amikor a rendszerváltoztatás után a nagymama szőlői után követelt kárpótlást a kilencmilliós jogos járandóság helyett mindössze 1500 forintban állapították meg, a borász meghagyta az államnak a megalázó összeget.
Így a nulláról, de inkább mínuszból elkezdte felépíteni a birtokot, amely a Bor és Piac szakmai folyóirat által meghirdetett versenyben idén elnyerte a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka címet, és amelyen ma már hetven hektár termő szőlőből készül világszínvonalú bor, a pazar Takler-kúria pedig minőségi vendéglátást kínál. Az első oltványt a zálogba tett jegygyűrűből vásárolta Takler Ferenc. Sokat kockáztatott, ám mély hite és az isteni gondviselés megsegítette. És két fia, az elsőszülött András, aki ma már a családi borászat szóvivője, valamint öccse, a pincét operatívan irányító ifjabb Ferenc, akik 7-8 éves koruktól dolgoztak édesapjukkal. A család áldozathozatala főhajtást érdemel, annál inkább, hiszen volt olyan időszak, amikor az is kétségesnek tűnt, hogy lesz-e fedél a fejük fölött. A kommunisták ugyanis 1978-ban utolsó jussuktól, a lakóházuktól is megfosztották Taklerékat. Takler Ferenc hét év alatt építette kínkeservvel, elszántan kiverekedett kölcsönből új otthonát.
A Taklerékat és pályájukon keresztül a magyar történelem sötét korszakát rendkívüli erővel bemutató, számos exkluzív családi fényképpel illusztrált portrékötetben Takler Ferencen és fiain kívül borászkollégák és harcostársak: Áts Károly, Bock József, Eszterbauer János, Légli Ottó, Thummerer Vilmos is megszólalnak. Ahogyan a jókedvű barátok: Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke, Balázs János zongoraművész, Freund Tamás neurobiológus, Eperjes Károly színművész, Kóbor János, az Omega frontembere, valamint Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke is – ő sajnálatos módon még a könyv nyomdába adása előtt elhunyt.
