Együtt az irodalomban
Erős Kinga József Attila-díjas író, irodalomtörténész, az Orpheusz Kiadó vezetője, több irodalomtörténeti kötet szerzője 2019 végén lett a Magyar Írószövetség elnöke. Terveinek nagy részét átírta a világjárvány, ám most, a V4-országok kulturális életét középpontba állító 49. Tokaji Írótáborra készülve egyre bizakodóbb a jövővel kapcsolatban.
– Az Orpheusz Kiadó és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésében jelent meg június elején a Mégis élünk című antológia, a trianoni békediktátumra emlékezve. Mi az üzenete az összeállításnak?
– Egyéni és kollektív traumáink feldolgozásában fontos szerepet játszanak a szépirodalmi alkotások. A Mezey Katalin által szerkesztett kötet olyan kiváló kortárs írók, költők műveit tartalmazza, akiket az elmúlt évtizedekben alkotóként foglalkoztatott Trianon. Ezeket az írásokat gyűjtöttük össze ebbe az antológiába, mely frissességével, sokszínűségével, különböző alkotói nézőpontokból közelíti meg a Trianon-traumát. Látható, hogy a téma nem csupán Kosztolányiék nemzedékét késztette megszólalásra, hanem kortársainkat is szép számmal. Ami azért is fontos, mert ezek az írások több évtized távlatából, tapasztalataiból és hangulataiból sűrűsödtek össze, és a ma olvasójához beszélnek. Nem véletlen a címválasztás sem: Mégis élünk. Pontosan kifejezi a könyv egész hangulatát, perspektíváját.
– Ez a munka valamilyen gondolatiságában kapcsolódik a Szavakban lobog – Írók az 1956-os forradalomban című rendkívül erős, szintén az Orpheusz által kiadott interjúkötetéhez is. Lesz majd Írók a rendszerváltozásban vagy esetleg Írók az emigrációban is?
– Talán még kevesebb alkotóidőm van, mint eddig, mégis tele vagyok tervekkel. Az elmúlt években a figyelmem inkább dokumentumfilmek felé terelődött. Szabó Mihály rendező-operatőrrel az elmúlt másfél évben leforgattuk a kortárs magyar írókat-költőket portré jelleggel bemutató Írókorzó című sorozat második évadát, éppen most kezdünk bele a harmadik gyártásába. Nagyon szeretnénk készíteni egy 52 perces dokumentumfilmet, amíg még lehet, Írók a rendszerváltásban címmel. Ha ez sikerül, biztos könyv is lesz belőle. A Szavakban lobog is hasonlóan készült; a Hazatérők című dokumentumfilmünk ihlette, amely olyan emberekről szól, akik fiatalon részt vettek az ’56-os forradalomban, majd emigrációban váltak magyar íróvá. Ez az anyag volt a könyv magva, amely aztán számos fontos beszélgetéssel egészült ki.
– 2019 vége óta már nem csak az Orpheusz kiadó vezetője, a Magyar Írószövetség elnökének is megválasztották. Olyan nagy tervekkel vágott neki a feladatnak, mint például a szövetség elhelyezése a digitális térben, fiatalítás, az írók vidéki és határon túli jelenlétének erősítése, a székházon kívüli olvasásnépszerűsítő programok. Mit sikerült ezekből megvalósítani?
– Sokat és keveset. A pandémia szinte minden tervemet felülírta, ugyanakkor az elmúlt másfél év számos új lehetőséget is kínált. 2020 tavaszán nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mihamarabb új utakat kell találnunk a megszokottak mellett, mert különben láthatatlanná válik a munkánk. Hagyományos tevékenységeinkből amit lehetett, folytattunk, de addig járatlan utakat is kipróbáltunk. 2020 áprilisában Siklósi Beatrixszal közösen megálmodtuk az Együtt a versben pályázatot, amelyet az Írószövetség és a Kossuth rádió közösen hirdetett meg amatőr és hivatásos költőknek. Megdöbbentem, hogy közel 6000 pályamű érkezett a felhívásra. Ez megerősített abban a hitemben, hogy a művészetnek, az irodalomnak megtartó ereje van krízishelyzetekben.
– 2018 óta az írószövetség kezdeményezésére a magyar költészet és a magyar dráma napja mintájára a magyar széppróza napját is ünnepeljük, február 18-án, Jókai Mór születésnapján. Hogyan tudták az ezzel kapcsolatos rendezvényeket idén, a teljes korlátozások közepette lebonyolítani?
– Az online térben száznál több program valósult meg, az általam vártnál jóval szebb nézettségi mutatókkal. A hagyományos gálaműsort novellaíró versennyel, színes kulturális programkínálattal a Petőfi Irodalmi Múzeumban szerveztük meg, természetesen közönség nélkül. Az M5 stábja forgatott egy remek műsort belőle, amely február 18-án volt megtekinthető. Révész Máriusszal, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal ifjúságiregény-író pályázatot is hirdettünk, tízmillió forintos díjalappal. Erre 239 munka érkezett be, az eredményhirdetés szeptemberben várható. Az ilyen nagy ívű projektek hozzájárulnak ahhoz, hogy ösztönözzük a szakmát a mai kiskamaszoknak szóló jó művek megalkotására, frissítve a műfaj repertoárját is. Túl vagyunk az előzsűrizésen, nagyon erős a mezőny, számos figyelemre méltó írás született. Persze a járvány ideje alatt más, kevésbé örömteli jellegű feladataink is voltak. Számos írókolléga került anyagilag kiszolgáltatottabb helyzetbe, sikerült egy szerény szociális alapot létrehoznunk az ő megsegítésükre, egyszeri szociális segélyt nyújtva a leginkább rászorulóknak.
– Augusztus 22–25. között a 49. Tokaji Írótáborban viszont már együtt ünnepelhetik, hogy az élet, úgy tűnik, talán végleg visszatért a megszokott kerékvágásba. Mi lesz idén a központi téma?
– Nagy öröm számunkra, hogy júniusban a Hungarikum Bizottság kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánította a Tokaji Írótábort. A lényeg ugyanaz; természetesen továbbra is azzal a kulturális örökséggel foglalkozunk, ami miatt az írótábor közel öt évtizede létrejött. Persze azt soha nem gondoltuk volna, hogy ez az új század olyan kihívásokat állít elénk, melyek néhány évtizede szinte elképzelhetetlenek voltak. Ezt az írótábor vezetősége felismerte, így idén a V4-ek tagországaiból érkeznek hozzánk vendégek, előadók, beszélgetőpartnerek. Épp ideje lesz olyan kardinális kérdéseket megvitatni, mint a kulturális sokszínűség, a közös történelem, jelenünk és jövőnk és még sok hasonló. Fontos, hogy az írótábor teret adjon a V4-ek közti közös gondolkodásnak és párbeszédnek a kultúra területén is, hiszen naponta látjuk, miféle kultúrharc zajlik a világban.
– Talán nem is véletlen, hogy ön sem a fővárosban, hanem egy Nógrád megyei kis faluban, Nézsán él. Mi vonzotta ide, a vidéki élet szeretete vagy a hegyek közelsége, ami szülőföldjére, Erdélyre emlékezteti?
– Valóban vonzódom a hegyekhez, s a Cserhát dombjai némiképp visszaidézik gyermekkorom helyszíneit. A természetközelség, amelyet naponta megtapasztalok, biztosítja azt a különleges harmóniát és rendet, amely nélkül nem tudnám a munkámat végezni. Magánéletemben visszavonultan élek itt a férjemmel és a kisfiammal, kutyánkkal, cicáinkkal, méheinkkel. A kertünkben töltött idő, a szemlélődés, a csend nagyon fontos számomra. Enélkül felőrölnének a hétköznapok.
