El Greco, Velázquez, Goya
Öt évszázad spanyol remekművei a Szépművészeti Múzeumban
Az év egyik múzeumi szenzációjának ígérkezik az öt évszázad spanyol remekműveit felvonultató festészeti tárlat a Szépművészeti Múzeumban. A kiállítás alapját a múzeum spanyol gyűjteménye alkotja, amely a művek minőségét és gazdagságát tekintve Közép-Európa talán legjelentősebb ilyen együttese, sőt a párizsi Louvre és a szentpétervári Ermitázs spanyol képtárával is felveszi a versenyt. Az 1400-as évektől egészen a XIX. század elejéig ívelő válogatás a legnevesebb mesterek, köztük El Greco, Velázquez, Goya, Murillo és Alonso Cano legfontosabb alkotásaival ismeretet meg bennünket. Színvonaláról sokat elmond, hogy a tizenhárom külföldi gyűjteményből hazánkba érkezett műalkotásokat csaknem 50 milliárd forintra biztosították, amellyel a tárlat elnyerte az elmúlt évek legnagyobb értékű magyarországi kiállítása címet is.
A Szépművészeti Múzeum spanyol gyűjteményének magja az egykori Esterházy hercegi képtárból származik. Esterházy Miklós herceg minden valószínűség szerint Párizsban figyelt fel a spanyol festészet gazdagságára, ahová a napóleoni háborúk idején hatalmas számban érkeztek Spanyolországból származó műalkotások. Amikor aztán 1818-ban Londonból híreket kapott, hogy Edmund Bourke gróf eladja spanyol gyűjteményét, nem sokat teketóriázott. Az ekkor megvásárolt 22 festményt követően az angol gróf halála után további 20 spanyol alkotás került az Esterházyak birtokába. A herceg ekkortól már különös figyelmet szentelt a spanyol remekeknek, s szívügyének tartotta számuk további gyarapítását. Egy 1820-as árverésen megszerezte például Goya Köszörűsét és egy kis, Velázqueznek tulajdonított lovasképet, valamint ugyanebben az évben került a tulajdonába Zurbarán Szeplőtelen fogantatása, illetve Murillo két képe is.
Az Esterházy-képtárat a magyar kormány 1870-ben vásárolta meg, s anyagának legjava a Szépművészeti Múzeum jogelődjét, az Országos Képtárat gazdagította. A spanyol gyűjtemény európai jelentőségét már a kezdetektől felismerték, hiszen vásárlásokkal pótolták a hiányzó művészeti alkotásokat. Az 1950-es évektől a múzeum főigazgatói pedig már módszeresen figyelték, mikor bukkan fel a hazai gyűjteményekben egy-egy spanyol festmény, amelyeket aztán rendre igyekeztek is megszerezni. A legutóbbi évtizedek jelentős szerzeményei közé tartozik többek között az Aragóniában működő, úgynevezett retascóni mester Szent András-oltárának középső táblája, Antonio de Castillo két Szent Ferencet ábrázoló képe, valamint Luis de Morales Ecce Homója. A vásárlások mellett természetesen néhány alkotást restaurálni is kellett, így Alonso Cano Krisztus az Olajfák hegyén című munkáját vagy a Pedro Ruiz Gonzáleznek tulajdonított Ecce Homót.
Az El Greco, Velázquez, Goya – Öt évszázad spanyol remekművei címet viselő tárlatnak tehát biztos alapot jelent a Szépművészeti Múzeum gazdag gyűjteménye. Csak néhány húzó név alkotásait kellett kölcsönkérni Németországból, a bécsi Kunsthistorisches Museumból és a madridi Pradóból, hogy biztos legyen a siker. A több mint 100 festményt felvonultató tárlat ilyen formában még soha nem volt látható, hiszen a legnevesebb mesterek, köztük El Greco, Morales művei mellett az aranykor szinte valamennyi neves festőjét és alkotását bemutatja, s olyan festményeket vonultat fel többek között, mint Velázquez Margarita Teresa infánsnőről és Don Carlos infánsról festett műve, Zurbarán A pihenő Szent Családja, Murillo Kis gyümölcsáruslánya vagy Francisco de Goya Caballero márkiról, valamint feleségéről készült portréja.
Nyerges Éva, a tárlat kurátora az érdekességekről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiállítás azért is egyedülálló, mert olyan párosításokat is meg lehet csodálni, amelyek eddig sehol a világon nem szerepeltek együtt. Ilyen párt alkot például Velázquez és veje, Mazo Margarita Teresa infánsnőt ábrázoló egy-egy képe, amelyeket a kiállítás rendezői egymással szemben helyeztek el, jelentősen megkönnyítve ezzel az összehasonlítást. A két infánsnő kompozíciójában és részleteiben is tökéletesen megegyezik, eltérés csupán a ruha színében van. Mazo zöld ruhás képét évszázadokon keresztül a bécsi Udvari Gyűjteményben őrizték, ahonnan 1932-ben, a Velencei Egyezmény értelmében került hazánkba. Bécsben tradicionálisan Velázquez művének tartották egészen addig, amíg a Hofburg egyik elfelejtett raktárában rá nem bukkantak a kék ruhás infánsnő arcképére. Ekkor vált világossá, hogy az újonnan felfedezett, káprázatos tehetséggel megfestett alkotás csakis Velázquezé lehet. Eközben a másikat összevetették Mazo más, hiteles arcképeivel, s az ezekkel mutatott hasonlóság alapján feltételezik, hogy a zöld ruhás infánsnő az ő kezét dicséri. Ezt támasztják alá a közelmúltban végzett restaurálási munkálatok is, aminek köszönhetően felerősödtek a festmény zöld tónusai, melyek egyik legszebb példái lettek Mazo híres zöld árnyalatainak.
Kiállítási keretben szintén most láthatjuk először együtt a világhírű Goya-portrék közül a Caballero igazságügy-miniszter és neje képmását, amelyek közül az előbbit (túloldalon fenti kép) a Szépművészeti Múzeum 1906-ban vásárolta meg Balló Ede festőművésztől. A férfi arcképe jól példázza Goya hivatalos portréit, ahol minden látható, ami a megrendelő számára fontos, jelen esetben a Szent Jakab-rend és a III. Károly-rend kitüntetései és az aranysujtásos ruházat. Mivel a festő a képet kötelező feladatként, megrendelésre készítette, nem sok örömét lelhette a munkálatok során. Annál is inkább valószínű ez, mivel a miniszter a francia forradalom híveinek, így Goya barátainak az ellensége volt.
A Szépművészeti Múzeum egyébként Magyarországon elsőként – a nagy európai múzeumok mintájára – minden csütörtökön késő esti nyitva tartással és különleges programokkal várja az érdeklődőket. Ennek keretében este hat és tíz óra között tárlatvezetők kalauzolják a látogatókat a múzeum állandó és időszaki kiállításain, így a spanyol tárlaton is, míg a Márvány Csarnokban fiatal jazz-zenészek szórakoztatják a közönséget.
(B)
