Újjáéled a tradicionális magyar népművészet

A vízivárosi Batthyány tértől pár percre, a közelmúltban gyönyörűen felújított, patinás Corvin téren található a nemrégiben megnyílt MesterPorta. A galériát megálmodó Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) és a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás e bolt megnyitásával missziót teljesít, céljuk, hogy a hazai nagyközönséggel és a külföldi turistákkal megpróbálják a népművészetinek hazudott giccs helyett a hagyományos magyar tárgyalkotó népművészet míves munkáit és a magyar népzenei alkotásokat megismertetni, ráadásul mindezt egyetlen fillér állami támogatás nélkül. A kezdeti sikereken felbuzdulva a NESZ szakemberei már az országos szintű bolthálózat megnyitását tervezik.

A MesterPorta ajtaján belépve igazán stílusos, galériás bolthelyiségben nézhetünk körül. A falakon régi népi hangszerek, ütőgardonok, harmonikák, s a régi paraszti világban megszokott, a városi ember szemének igen díszes, igényesen kidolgozott fafaragásos tálalók, szekrénykék, pohárszékek, amelyek csak úgy rogyadoznak a szebbnél szebb kerámiák, szőttesek, fa és kovácsoltvas használati tárgyak alatt. A bolt egy másik helyiségében népzenetár alakult, ahol a magyar autentikus és táncházi népzene, etnojazz és világzene hazai képviselői találhatók meg kiadványaikkal, sőt a népművészettel foglalkozó könyvek, videokazetták, oktatási segédanyagok, az antikvár részlegben pedig ritkaságszámba menő folklórdokumentumok is fellelhetők. Vagyis nemcsak a hagyományos mesterségek bemutató terme, hanem szellemi műhely is a MesterPorta, ugyanis aki ide betér, eszenciáját találja a magyar népművészetnek. Ha azonban valaki azt hinné, ez csupán egy jó üzlet, óriásit téved. A MesterPorta galériát civil szervezetek hozták létre 8,5 millió forint önerőből, egy fillér állami támogatás nélkül. A helyi önkormányzat nyújtott csupán némi segítséget, mégpedig úgy, hogy a Hagyományok Háza a Budavári Önkormányzattól jutányosan kapta meg az üzlethelyiséget, amit kedvezményes bérleti díj ellenében engedett át a MesterPorta működtetőinek.

– A bolt talán egy-két év múlva lesz nullszaldós, amelynek az is az oka, hogy a MesterPortához bekerülő tárgyakat alacsony árréssel árusítják, ezzel is segítve a népművészeket, akik csupán abból, hogy hagyományos mesterségeiket művelik, nem tudnának megélni. Az üzletben Magyarország valamennyi tájegységéről érkeznek be munkák, pillanatnyilag közel nyolcvan mester tárgyait lehet megnézni, és megvásárolni. Ezek garantáltan mestermunkák, mivel átesnek egy szigorú szakmai zsűri válogatásán, utána pedig megkapják a pávás védjegyet, amely igazolja, hogy zsűrizett népművészeti tárgyról van szó – mondja Szántó Ági, az üzlet vezetője, aki maga is meglepődött azon, hogy a vásárlóik kilencven százaléka magyar, és nem külföldi. – Ez is azt bizonyítja, hogy óriási igény van itthon a tradicionális népi kézműves termékekre. A csupán néhány hónapos nyitva tartásunk óta az is megtörtént, hogy egy idegenvezető behozta a külföldi csoportját, és elmondta, egy napja keres Budapesten olyan üzletet, amit ő is jó szívvel ajánlana a külföldieknek, ahol igazi magyar folklór árukat kínálnak, nem pedig gagyit, amit a Váci utcában lehet látni.

A galériában egyébként a jeles napokhoz kötődő programokat terveznek a szervezők, például a közelgő húsvét alkalmával tojásírással, és ehhez az ünnepkörhöz kapcsolódó programokkal várják az érdeklődőket.

– Legfontosabb célunk, hogy a népművészet neve alatt futó giccspiac helyett megmutassuk a magyar népművészet valódi értékeit – mondja Igyártó Gabriella, a NESZ ügyvezető igazgatója. – A „reptéri népművészet” ugyanis az utóbbi évtizedben teljesen kiszorította a valódi népművészeti tárgyakat, így fordulhat az elő, hogy az egyik Váci utcai üzletben a vásárlóknak kínált magyar fazekas termékeket például Törökországban csináltatják. Pedig a hiteles népi kultúra az országimázs része, gazdag hagyományainkat kár lenne elpazarolni. Mi arra törekszünk, hogy a MesterPortán olyan árukészletünk legyen, amelyben ha bejön egy szakmabeli, ne találjon semmi kivetnivalót.

A Hagyományok Háza népi iparművészeti osztálya zsűrizi a MesterPortába kerülő munkákat, ők adják a népi iparművész címet is az arra érdemes mestereknek. Magyarországon egyébként nem túl sok azoknak az eseményeknek a száma, amelyeken az autentikus népművészet bemutatkozási lehetőséget kap. A nagyobb rendezvények közül a nyár végén tartott Mesterségek Ünnepe, a tavaszi táncháztalálkozó, a Vörösmarty téren megrendezett adventi karácsonyi vásár és a szentendrei skanzenban tartott pünkösdi sokadalom jelenti ezeket az alkalmakat. Ezeken az eseményeken általában tizenkét tagú zsűri figyeli, hogy igényes-e a kiállító népművészeti egyesületek installációja, hitelesek-e a mesterek viseletei, a mesterségbemutatók. A NESZ fontosnak tartja azt is, hogy az erdélyi és a vajdasági szervezetekkel, amelyek egyébként tagjai a szövetségnek, még szorosabbra fűzzék a kapcsolatukat. Éppen ezért március végén meg szeretnének rendezni a Kárpát-medencei magyar népművészettel foglalkozó civil szervezetek számára egy csúcstalálkozót, ahová azokat a hagyományőrző szervezeteket is meghívnák, amelyek még nem tagjai a szövetségnek.

– A találkozó célja, hogy közösen gondolkodjunk a hagyományőrzés lehetséges módjairól – vázolja Igyártó Gabriella. – Segítséget szeretnénk nyújtani az erdélyi civil szervezeteknek egy olyan hálózat kiépítésében, amelyben minden tájegység képviseltetné magát. Az erdélyiek, főként a kalotaszegiek és a székiek régi, még nagyanyáiktól örökölt holmikat, gyönyörű hímzéseket, varrottasokat hoznak Magyarországra, ám szomorú, hogy nem készítenek helyettük hagyományos módszerrel, a régiek által is alkalmazott anyagokat, színeket, motívumkincseket felhasználva igényes népművészeti munkákat. Fontos lenne velük megértetni, hogy ne a régi holmikat árusítsák ki, hanem tanulják viszsza a tradicionális mesterségeket, mert a padlásról lehozott régiségek elfogynak, s akkor semmi nem marad Erdélyben. Ehhez kellene egyfajta minősítési rendszer, ami itt Magyarországon már működik.

S valóban kétélű dolog ez: a magyarok, akik turistaként járnak Erdélyben, s elvetődnek például a székelyföldi Korondra, habozás nélkül megveszik az ott kínált sokszor silány minőségű népi ihletésű bóvlit. Sajnos megfigyelhető, hogy leginkább az anyaországi magyarok oldaláról van kereslet az efféle portékákra, amelynek oka az lehet, hogy honfitársaink többségének nincs képe a hagyományos magyar paraszti kultúráról, úgy képzelik, amit Erdélyben vesznek, mindegy mi, az már népművészet. Természetesen ez nem így van. Sajnos az üzleti szempontok Erdélyben is gyakran jobban érvényesülnek az értékteremtésnél, a hagyományőrzésnél. Ennek a megváltoztatása azonban meghaladja egy civil szervezet erejét, ehhez már komolyabb program szükséges.

– A skandináv államokban erre kitűnő példát láthatunk, ott sok pénzt és munkát fordítanak a hagyományos mesterségek életben tartására – mondja a szakember. – A mindenkori döntéshozók szeme előtt lebeghetne a norvég példa, ott ugyanis védett népi mesterségeik támogatásával két minisztérium is foglalkozik, pedig sokkal kevésbé maradtak fenn Észak- és Nyugat-Európában a tradicionális népi mesterségek, mint nálunk. De nem is kell ilyen messzire menni, elég, ha megnézzük a szlovákok módszerét. Államilag támogatott üzlethálózat segíti a hagyományos mesterségek népszerűsítését, és ezzel együtt ezek életben tartását is. Magyarországon a Házi Ipari Szövetkezet árulta a népi iparművészek munkáit az 50-es években, a rendszerváltáskor ez a hálózat szétesett, s most tizenöt évvel később majdhogynem mindent a nulláról kell elkezdeni. A NESZ civil szervezet, ha tudnánk valamilyen anyagi forrást szerezni pályázat útján, akkor talán lenne jövőnk.

Az egyesület tervei között szerepel ugyanis, hogy több magyarországi régióban hasonló galériát nyitnak, ahol majd az adott tájegység népművészetét mutatnák be. A megvalósításukhoz azonban hathatós állami támogatás kellene, ezért fontos lenne, hogy a mindenkori döntéshozók az idegenforgalom részeként kezeljék a hagyományos magyar népművészetet, így a hozzá kapcsolódó különféle programok húzóágává válhatnának a turizmusnak.

(ana)